Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 4. szám · / · FIGYELŐ

ELEK ARTÚR: GIOVANNI VERGA

(1840-1922)

A modern olasz elbeszélők között Giovanni Verga volt a legtörzsökösebb író. Kemény, férfias, gyakran sivár jelenség, mint Szicíliának sárgára aszott sziklás tájai, melyeken ifjúságát töltötte. Könyörtelen realista volt, azok közül való, kik elbeszéléseikben embereik sorsát kegyetlenül előre eldöntik és az eseményeket úgy irányítják körötte, hogy a neki kiszabott útról le ne térhessen: hogy csoda, vagy véletlen kedvező fordulat ne érhesse, és a reá halmozott életterhet le ne rázhassa magáról. Minden hőse tönkremegy. Elég szenvedélyében, vagy erőszakos halállal pusztul el, vagy lassan emészti el a sorvadás. Mint az olasz irodalmi naturalizmusnak, a verismo-nak apját, Zolával szokták összehasonlítani. De oktalanul, mert semmi közösség sincsen közöttük, ha csak tárgybeli nem. Lényeges írói tulajdonságaik szerint inkább ellentétei egymásnak: a bőbeszédű és leírásaiban elfeledkező franciához képest Verga csaknem szűkszavú, a jellemzetest rövid mondatokba összesűrítő drámai temperamentum. Nem is teoretikusan naturalista mint Zola, hanem inkább ösztönösen az. Amaz kész rendszerrel megy ki a világba az emberélet jelenségeit gyűjteni, ez a pillanat ihletére bízza magát. Verga különben is írói pályájának jókora részén inkább romantikus világnézetű író volt, semmint naturalista. Első regényei, szerelmi cselekvényük szövedékével, a mese bonyolításának és kifejlésének módjával Dumas filsre és kortársaira emlékeztetnek. Ami mégis megkülönbözteti tőlük, az az olasz elbeszélőnek ördögi szenvedélyessége, elbeszélése tempójának lihegő menete, mellyel egy egész iránynak lett megkezdője Verga. Életének e kevéssé eredeti korszaka a nyolcvanas évek elején ért véget. Addig Milanóban élt és a nagyvárosi élet embereit, emberi sorsait rajzolgatta regénnyé szélesítve és rövid rajzokba szorítva. Gúnyos és megindult volt a hangja, nem ritkán szinte szentimentális. Amígnem utolérte a kornak diadalmasan rohanó áramlata - a naturalizmus szele - és magával ragadta. Benne ismert önmagára, igazi hivatására, tulajdonképpeni írói feladataira, eljövendő írásainak tárgyára és hangjára. És a kicsiny faluból nagyvárosba származott természetfiában felébredtek gyermekségének és ifjúkorának emlékei, a rég nem látott tájak, Szicília hegyeinek, völgyeinek és embereinek képe. Megtörtént benne a végzetes retour la nature, szimbolikus értelmű visszatérése a természethez, ami az íróra nézve mindig a közvetetlen inspiráció forrására való rábukkanást jelenti. Ki addig más írókon keresztül látta a világot, ezután a maga szemeivel néz körül benne. Ennék a korszakának mindjárt az első alkotása, a «Nedda» című rajz (a «bozzetto» névvel jelöli meg legtöbb ilyen tárgyú és előadású írását Verga) csaknem remekműnek sikerült. Egy szegény napszámosleány történetét beszéli el benne, kit az ág is húz, kinek jegyese meghal, minekutána anyává tette s ki végül nyomoréknak született gyermekének holtteste előtt így jajdul föl:

- Áldott óh te, aki halott vagy! Áldott óh te, Szent Szűz, ki elvetted magzatomat, nehogy annyi szenvedést kelljen rámérned, mint reám!

A rövidebb-hosszabb elbeszélések vagy inkább rajzok kora volt ez Európa-szerte. Verga tehetségének, tömör kevésszavúságának igen jól megfelelt ez a forma. A remekművek egész sorát írta meg benne. Közülök a «Cavalleria rusticana» és a «La lupa» (a farkas) címűek világhírre jutottak. A drámai koncentrálásnak nagyszerű példája mind a kettő s még több-kevésbé híres társuk is. Verga a cselekmények legfontosabb részét rövid mondatú párbeszédekben hagyja kifejleni. Kevés szóval elevenít meg embereket és tölti meg őket óriási életerővel. Ugyanolyan hatalmas jellemző erővel rajzolja a tájat és érezteti levegőjét is. A naturalizmus szemléletének módja volt az oka annak, hogy igazi történetet kikerekíteni nemigen tudott. Egy-egy emberéletnek egy-egy részletét ragadta ki az egészből és fejlesztette szét, hogy azután valami erőszakossággal - a kés nagyon fontos szerepet játszott elbeszéléseiben - véget vessen neki. Annyira tárgyilagosnak - szinte tudományosan érdekeletlennek - igyekezett maradni, annyira vigyázott, hogy részvételével ne kedvezzen történetei bármelyik szereplőjének is, hogy ebből a nagy impassibilité-től nem egy története sematikus hatású lett. Valójában «Nedda» története is ilyen gépiesen végzetes események sorozata. Verga bizonyára nem vette észre, hogy az életfolyamatok ilyen mechanizálása mennyire moralista célzatú. Nem is ezek a legkülönb írásai, hanem azok, melyekben emberegyéneket szabadít egymásra, véres és halálos tusákra.

Bár rövid elbeszélései az igazi főművei, remekmű lett két hosszabb lélegzetű írása is: a «Le Malavoglia» és «Mestro den Gesuaedo» című regénye. Az előbbi egy halászcsaládnak - nagyapának, fiúnak, unokáknak - története, az utóbbi egy meggazdagodott szicíliai parasztnak némiképpen pčre goriot-i élete és halála. Mind a kettő élettől duzzadó és bizonyára soha el nem évülő alkotás.

Nemes és előkelő lélek volt mind e történetek írója, az íróerkölcsnek ritka példája nem csak a maga nemzedékében. Megérte, hogy a hír az egész világon meghordozza nevét. És megérte, hogy az irodalmi divat változtával elfelejtsék még a hazájában is. Méltósággal viselte el mind a kétféle sorsot. Már évtizedek óta nem írt vagy legalább is nem adott ki semmit. Cataniában élt csöndesen és békésen. Ott is halt meg, csöndben és békében.