Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 3. szám · / · FIGYELŐ
«Régi ismerős» címen megjelent új regényével Cholnoky László ismét erős bizonyságot tett arról, amit a magyar irodalom új megmozdulásának figyelmes szemlélői már régen tudnak, s amit újabban a magyar olvasóközönség értékesebb rétege is észrevett, hogy ti. mennyire kivételes, minő ritka s milyen értékes talentumú elbeszélője ő irodalmunknak s milyen különös figyelmet érdemel éppen ezért izgalmas tehetségének minden megnyilatkozása.
Most, hogy pompás regényének hatása alatt magam elé idézem régibb írásait: Prikk mennyei útját s éjszakáját ama Bertalannak, amely történethősök mindegyike mintha a szerzőnek egy-egy gigantikus méretű, infernális erővel megrajzolt, drámai karikatúrája volna - aminthogy ilyen autobiografikus természetű: új regénye, a Régi ismerős is -, visszagondolok első találkozásunkra s bizony, ha erre akarok visszaemlékezni, nagy időre kell visszanyúlnom.
Bocsánatot kérek a tolakodó kifejezésért amely csak igen pontosan akar kifejezni valamit? Első találkozásom Cholnokyval nem a személyek, hanem a lelkek találkozása volt. Cholnokyval én a Baross kávéházban találkoztam először, tizennégy évvel ezelőtt, a fiatalságnak abban a hamvas korszakában, amikor még elérhetetlen vágyam volt a nyomtatott betű s az irodalomhoz úgy viszonylottam, mint a szerelmes szűzleány álma a nászéjszakához. Ebben az időben gyakran ültem én a régi, erkélyes Baross kávéház kis térre néző egyik ablakában s ó, nem a sétáló nők szép arcát lestem izgatottan ilyenkor, hanem valami elérhetetlen, titokzatos, rejtelmes szépség után vágyakoztam. S lehetett-e akkor nagyobb és végzetesebb szerelmem, mint a sötét éjszakába áthajló téli délutánok bánatos panorámája, a néhány percig tartó csodavilág, mikor opálos, lila pasztell-színeivel álomvárost varázsol a hatalmas tündér a kávéház sötétedő ablakaira?
Valami táncol a hó fölött,
Valami, ami szürke, kék,
Valami, ami nincsen itt,
Valami, ami messzeség ...
Akkor találkoztam én először Cholnokyval, még pedig úgy, hogy estefelé unottan magam elé teregettem a boldog béke hatalmas újságlepedőit s valami Szalonújság felé, krétapapíron megjelenő irodalmi orgánumban elkezdtem olvasni egy rövid novellát, ami Poe Edgárra emlékeztető hangulatával megfogott - ó életünk örökké kísértő rejtelmei! - s amelynek szerzőjéül egy
S mikor első író-ismerősöm - a megboldogult s kedves emlékezetű Csáth Géza - először vitt el félve szorongatott első novellámmal a régi Bristolba, mely akkora volt csak, mint egy kávémérés, megtörtént végre első
S mindezt csak azért mondom el, hogy feltárjam régi szerelmemet a Régi ismerős kiváló szerzője, Cholnoky László iránt, hogy megmutassam, milyen régi ismerősöm ő nekem s hogy mindehhez még precízebben és még szabatosabban hozzátegyem: egy tiszta és még ifjúságomban gyökerező rajongás erős szálai kapcsoltak engem a kiváló költőhöz éveken át és ma tizennégy év után, mikor a bíráló jóval hűvösebb eszközeivel
S most már igazán nincs hátra más, mint hogy elmerüljünk a részletek finomságában, hogy felrajzoljuk azokat az apró hajszálvonalakat, amelyek együttvéve szolgáltatják az írói portré karakterét s amely vonalak, színek, tulajdonságok és képességek egytől-egyig, töretlenül, hibátlanul és hiánytalanul föllelhetők Cholnoky László legújabb művében, a Régi ismerős című regényében is.
... Balatonparti öreg kúrián körülvéve félszeg, különös, avitt emberektől él három ifjú, akik testvérek. Élnek valami sajátos, befelé élő áloméletet, amelyben a mikrokozmosz foglalja el a világmindenség helyét; ahol a távoli csillagzatok perspektívái csak jelentéktelen távolságok azokhoz a végtelen utakhoz képest, amiket az emberi képzelet, a meteoroknál sebesebb zuhanású emberi lélek befutni képes; ahol minden szabályozható: előidézhető és eltüntethető; ahol mi vagyunk a teremtés ura, az örök törvény, a nagyszerű szabály; s ahol az isteni szeszély is mi vagyunk, ha úgy tetszik. Ebbe a különös világba a környező élet zakatolása csak úgy hat el, ha akarom; a puskalövés: egy csók csattanása; halk zümmögésű nyári legyek: vad riadallal harcoló hadseregek, ha akarom.
A három közül Miklós, a legkisebb a regény hőse. S mindössze az történik vele, legalább
S ahogy mindez el van mondva Cholnoky regényében, az maga a tiszta, kristálytiszta művészet.
S ha ezt előrebocsátom, mindjárt hangsúlyoznom kell azt is, hogy Cholnoky László nem az az író, akinél a megírás módja, a stílus hajlékonysága, finomságai és kifejező ereje, más szóval stíluseszközei s azok felhasználásában kell keresni azokat a megkülönböztető elemeket, amelyek az ő irodalmi egyéniségét megadják; noha kétségtelen, hogy ezekben is fejt ki bizonyos egyéni pompát, amely azonban sohasem magáért való, hanem a különös természetű mondanivalók, lelkek, jellemek és helyzetek által tehát másodlagosan előidézett sajátossága stílusának. Ezeket a megkülönbözető elemeket Cholnoky László esetében a formánál sokkal inkább és sokkal bőségesebben szolgálhatja a tartalom s ez a tartalom a Cholnoky László tengerszer-simaságú, nyugalmú és mélységű