Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 3. szám · / · Hevesy Iván: A MŰVÉSZET REINKARNÁCIÓJA
Ha az európai kultúra elsorvadását, összeomlását a technikai kultúrának, a civilizációnak a katasztrofális elpusztulása fogja követni, miként az a görög-római kultúra bukása után történt, akkor a mindent újra kezdésben az új kultúra kialakulási viszonyai még jobban fognak hasonlítani az eddig ismert, alakuló formát mutató korszakokhoz. Ha azonban a jobbik esetet, a civilizáció átmentését tételezzük fel, amint tettük ezt már azzal is, hogy plakátról és freskóról beszéltünk, akkor az új irodalom megnyilvánulásai helyét és formáját is hasonlóképpen civilizált technikai lehetőségek között kell elképzelnünk. Ha az új tömegek az írás-olvasás tudásában nem maradnak el, hanem inkább fejlődni fognak, akkor az új kultúrában az irodalomnak nagyobb lesz a fontossága, mint bármelyik előzőben. Mert a régi kultúrákban, egyiptomiban vagy az antikban, az írni és olvasni nem tudás miatt volt olyan nagy szerepe a képzőművészeti alkotásoknak és az élőszónak: eposzok, énekek recitálásának és a tragédiának. Az új kultúrában a művészeti megnyilvánulási formák jobban lesznek differenciálva és éppen azért egyiknek sem lesz erősebben kiemelkedő vezető szerepe.
Az új irodalom szellem és témaköre ugyanez lesz, mint az új piktúráé: fanatizálni a tömegeket egy új hit, egy új erkölcsi világérzésre. Tanítás, nevelés, egy magasabb rendű, morálisabb embertípus felé való fejlesztése a millióknak: az új irodalom célja ennél csak több lehet, de kevesebb nem. És hogy ezt a nagyszerű feladatát csakugyan elvégezhesse az új irodalom, éppúgy meg kell változtatnia megnyilvánulási terrénumát, mint a festészetnek. Ahogyan ez kilépett a magánosok szobáiból és a tárlatok félhomályából az utca friss és szabad levegőjébe, hogy megszólíthassa a Népet és jóra nevelhesse, úgy kell az irodalomnak is otthagyni a falak közé szorított könyvtárakat és a széplelkek szalonjait, hogy betölthesse új hivatását, amely visszaadja őt az életnek, a milliók életének, amitől oly régen elszakadva élt. És amint a piktúra is megkereste a Népet az utcán és annak faláról kiáltott le hozzá, úgy az irodalom, a költészet is kimegy az utcára, és ott keresi, hogy vezetően újra megfoghassa a Nép kezét. Az irodalom reinkarnációja az utcán röppenő és rohanó újságban fog végbemenni és csak másodsorban könyvekben és folyóiratokban. A könyvnek és a folyóiratnak művészetet adó privilégiuma éppen úgy az individualista kultúra tünete volt, mint a festészetben a táblakép. Egyeduralkodása azonban már az utóbbi évtizedek alatt is szemlátomást gyengült, mert korunk óriási könyvtermelése csak látszólag oly nagy és nagyon kicsi a kultúrába belépni akaró új tömegek nagyságához képest. Már a mai néptömegek kultúrájának is úgyszólván egyedüli forrása az újság. Az új kultúrában az újság szerepe megszázszorosodik fontosságában és az új költészetnek legerősebb, legextenzívebb kiáltó helye lesz. Megtartja aktivitását, gyorsaságát, szuggesztív erejét, de sokkal többet fog adni, mint napi politikát és napi szenzációkat. Az újságot is el fogja mélyíteni megtalált magasztos hivatása, hogy a milliók javára éljen azzal a nagyszerű és lenyűgöző erővel, amellyel meg tudja fogni a tömegek lelkét.
De az új irodalomnak az új újságban való kifejlődését és diadalra jutását nem úgy kell elképzelni, hogy az irodalom, a «tiszta irodalom» nagyobb mértékben vonul be az újságba. Az irodalom, a költészet nem kívülről kerül az újságba, mint ahogy nem a régi önmagáért való festészet száll fel a plakát papirosára, hanem magából a plakátból virul ki új festészet, hogy a maga káoszából alakítson új stílust az új művészethez. Nem az irodalom lopakodik bele az újságba, nem az a szellemi megnyilvánulás, amit ma kizárólagosan irodalomnak tartanak, hanem magából az újságból, annak vezércikkeiből és kiáltványaiból sarjad ki, szinte észrevétlenül egy új költészet, új líra és új eposz. Nem az újságba tévedt irodalom fog programszerű szónoklatokká vagy vezércikkekké művészietlenedni, hanem az ünnepi cikk vagy szuggeráló kiáltvány fog művészetté mélyülni.
Az új irodalomnak nemcsak szelleme, tartalma és hivatása lesz más, mint a réginek, hanem mások lesznek a műfaji és műformái is. Adódni fognak az új életből és annak új feladataiból. Az új irodalom gyökeresen új lesz kompozíciójában, mert hiszen egy új világrend és új világérzés fogja formáját sugallani és betölteni. A művészet mai káoszában már szétfolytak a formák és összeolvadtak a műfajok: nincs már külön líra, epika és dráma azoknál, akik az új hangot és új művészetet keresik, hanem egyetlen, egybeolvadt lírai, epikai és drámai áradat, amelyből csak a jövő fog külön, soha nem hallott formákat és ritmusokat kiemelni. Azok az új költők, akiknek szava már a jövőbe, a jövő felé kiált, de még új társadalom nem ad új humuszt művészetüknek, még mindnyájan ez az összeolvadt, formátlan formát mutatják munkáikban. Legjellemzőbb példa erre Kassák Máglyák énekelnek című hősi eposza a lefolyt tragikus változásokról, amelyeknek mélyén nem egyéni tragédiák forrottak, hanem az önmagát kereső, jövőjéért vajúdó ezerarcú tömeg tragédiái. Határozott, kialakult hitet és új kultúrszintézist még nem reprezentál ez a nagyszerű alkotás, amely a jövő irodalmának első jelentős állomása és éppen azért formailag sem jelent még kialakulást. Inkább csak zseniális megsejtése egy eljövendő művészetnek, formailag és hangban egyaránt. Koncepciója és tónusa sajátos összetevődése a lírának, epikának és drámának. Az a mélyen szociális és etikus felfogása a művészetnek, amelyben Whitman, Verhaeren, Jouve, Martinet, Gilbeaux, Barzum, Brezina és Iván Goll költeményei a diadalmas pionírok, olyan irodalmat fog hatalmasra növelni, amely mindenkiből fakad, mindenkihez szól és mindenkinél jobb és magasabbrendű életformájáért kiált szabad szuggesztív szóval. Ez az új költészet kollektív lesz és szociális, nem törődik az egyén sorsával, hanem csak a milliók sorsával. Kompozíciójában egyszerű lesz és monumentális, hasonlóan az új festészethez, hangjában pedig ünnepélyes és patetikus, mert az élet megtalált új célját és értelmét énekli a népnek.