Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 3. szám
Sötétedik ... Láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé
és elhallgattak a távol zuhogó fejszék.
Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén
és lélegzetét visszafojtva hallgatódzik a meztelen levegő.
Érzed az esti virágok izgató simogatását?
Most lehelik lelkünkbe illatos testüket a rétek.
Kezünkben a szerelem édessége csókolódzik,
ha ujjaink véletlenül összeölelkeznek
s minden tagom külön megrészegül,
ha hosszú-hosszú éjszakáinkra gondolok.
Pedig már itt van az éj, csak mi nem vettük észre,
hogy a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst;
újból itt van az éj s csak mi nem vettük észre,
hogy kíváncsi rózsabimbók nyíltak ki szerelmes nyoszolyánkon.