Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · FIGYELŐ
Gellért Mária regénye, Pallas kiadása.
Nagyon érdekes téma!
A fiatal leány, aki nyitott szemmel és szűziesen érzékeny lélekkel él donjuankodó apja és piszkos szerelmi kalandok után szaladgáló fiútestvére között.
Apja katonatiszt volt, de meg kellett válnia a katonaságtól s elment falura gazdálkodni. Megházasodott, de a felesége nem tudta feledtetni véle az ott hagyott életet, a dorbézolást, a nőket - sem azokat, akik csókot adtak neki és nem szerették, sem azokat, akik sohasem engedték megcsókolni magukat és igazán szerették - s a falujától félórányira eső városkában torz és szűk formában, egyre kiábrándultabban és keserűbben tovább folytatja régi szokásait. Nem lehet titokban tartani ezeket a szokásokat, mindenki ismeri őket, a felesége is, a lánya is. Utóbbival beszélget is róluk; legalább is megismerteti véle filozófiáját, azokat a fásult és gyakran utálkozó elveket, amelyek hű szeretőkként egyedül kísérik a «nagyságos urat» az öregség és a sír felé. Az anya néha sír és mindig szenved. Don Juan leányának öccse pedig a zavartalan ifjúság nevetésével veti magát egy Emerka nevű csinos parasztmenyecske után.
Az írónő felveti a kérdést: Don Juan leányának milyen lesz az élete, milyen szerepet fog játszani ebben az életben a szerelem? Erzsébet okos, túlságosan okos. Kisgyerekkorától kezdve emlékeket gyűjt, megfigyel, gondolkodik, szétboncolja benyomásait. A benyomások könnyen tapadnak meg a lelkén, érzékeny, túlságosan érzékeny, szemérmes és álmodozó, de tiszta álmokat szövő lélek ez. Az írónő azt feleli Erzsébet felé is el fogja küldeni a szerelmet az élet és Erzsébet is megindul a szerelem felé. De ez az indulás bártortalan és hihetetlen s Erzsébet sohasem találkozik a szerelemmel. Megöli benne a szerelmet mindaz a szerelem, amit apja és öccse körül kellett látnia. Gyermekkorában úgy látta, hogy a könny a szerelem, amely anyja szemét homályosítja, és ijedelem az ő kis gyerekszívén, hogy vajon békén simul-e el a sok hangos lárma, amelyet otthonukban ütött. Aztán sok-sok szomorú «leckeóra» volt a szerelem: apja keserű szavai ezek; belőlük tudta meg, hogy a szerelem nem mindig az, aminek hívják. Aztán ... «értetlen fejcsóválások amiatt, hogy rokonszenvetlen hatalma alacsony emberek közé nyomja az én nemes, büszke apámat, olykor kifosztja méltóságából s utána néma perceken szégyenkezővé görnyeszti».
A téma érdekes. Gellért Mária új változatát látta meg a sokrétű Don-Juan témának. Mit alkotott belőle?
A mese, amelynek témáját építi, kissé sovány és színtelen; egy-két mozgalmas jelenetbe sűrűsödik össze s hirtelen lánggal ég. Az alakok jól láthatók és érdekelnek, de az írónő alig mozgatja s nagyrészt a háttérbe szorítja őket. Teljes megvilágításban csak a leány áll előttünk, az ő felhőmozgású hangulatait fényképezi, az ő passzív, szenvedésre hajló lelkét boncolgatja nagy elmélyedéssel. A leány gondolkodása a tükör, melyben a regény többi alakjának élete látható. Bizonyos szempontból minden művészeti munka tükör, melyet az író tart elénk, hogy nézzük benne a világot; a tükörnek azonban úgy kell forognia, hogy legalább három dimenziósan láthassunk benne minden embert és dolgot. Ez a tükör nem forog eléggé; passzív nyugalommal áll egy helyben s a kelleténél erősebben kell működtetnünk képzeletünket, hogy érzéki elevenséggel láthassuk meg benne a regény minden emberét. Ez nem sikerül mindig. Az apa donjuanizmusát szeretnők jobban szemtől-szembe látni, részt akarunk venni kalandjaiban és mulatozásaiban; ahhoz, hogy a mi szánk is keserű legyen a rossz és mindig rossz szeretkezésektől kell, hogy előbb édes lett légyen a vágyaktól. Az írónő sokat mondat el és keveset láttat.
De jólesőn mondja el, amit mondani tud. Kellemes, meleg hangja van, szívesen hallgatjuk. Egyensúlyozott, tiszta, megállapodott hang ez, van benne valami női okosság s fölény és sok megokosodott bánat, amely néha a humor szelíd kezével simogatja meg a dolgokat. Diszkrét, tapintatos, a szónak el nem koptatott értelmében vett finom írás, amely néha talán azért mond le a cselekedetek teljes megmutatásáról és a szavak teljes kimondásáról, hogy megőrizze a tartózkodás rejtelmes tisztaságát és a zárkózottság női előkelőségét.
Ily módon e könyvben majdnem mindig érdekesebb és súlyosabb az, amit az író mondani akar és amit mondani lehetne annál, amit az író valóban teremtett. De nem érdekesebb és több-e mindig a művészi szándék a művészeti eredménynél! ...