Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · FIGYELŐ
Kifejező cím. Hatvany Lili elbeszélései nem mindennapi kalandorokról és kalandorjelöltekről szólnak. Nála még a becsületes embert is kalandorrá teszi a környezet, a kíváncsiság, vagy a pénz által elérhető szabadság. Az írónő legsikerültebben a gazdagokat rajzolja meg és ha valami kis, árnyalatszerű valószínűtlenséget érez az olvasó, az az ő hibája, mert e novellák szereplői egy különös, közönséges halandók számára elérhetetlen imaginárius, egzotikus világban élnek: övék a Pénz, a Hatalom és a Dicsőség! Ők, Ők, a Kiváltságosak, a Nemzetközi Életélvezők, a Henyék, a Degeneráltak és Perverzek, akiknek még nevet se tud adni a nem hozzájuk tartozó, csak révedezve dadogja: Ők! Ők! ... Anakronisztikus világú könyv Hatvany Lili könyve.
Mit dicsérjek először? Azt a rendkívüli írói készséget, amely leszereli a művelt dilettantizmus ellen érzett legmakacsabb ellenszenvet és előítéletet is? A cselekmény vezetésének külső és belső érdekességét, melyet igaz örömmel kell fogadni a halálosan megunt lelki-történések, túlzott analízisek, vagy lélektelen riport-novellák korában? Az írónő finom szatíráját? A zárt és szoros kompozíciót?
Nem tudom. Mindezt és még sok mást dicsérhetnék, őszintén és jogosan. De e könyvnél, éppen írójának magas igényei és komoly számbavevésre kényszerítő fejlődése miatt, minden dicséretet épp úgy megérdemelt kifogásokkal kell kísérnünk. Alábbi megjegyzéseim már nem annyira a tárgy művészi, mint társadalomerkölcsi részére vonatkoznak.
Hatvany Lili minden tehetsége és pár év alatt meglepően megizmosodott írásművészete mellett is, e kötetében még csak súlytalan egészet tud teremteni a nagyszerűen megírt és nagyszerűen egymáshoz kapcsolt részletekről. Az egész könyv lekötő olvasmány, s ha érdeklődésünk nem szűnik is meg az egyes novellák elolvasásával, hanem el-eltűnődünk a kitűzött feladat bravúros megoldásán, utólagos visszagondolásunk csak úgy hat, mint valami izgalmas szórakozás.
Van ezekben az írásokban valami, ami pletykának nevezhető. És még egy (ami nem volna baj): Maupassant novelláinak eleganciája. A konstrukcióban, az elbeszélés módjában és a poentírozásban is gyakran rábukkanunk Maupassant eszközeire. Hatvany Lili természetesen sokkal kevesebbet lát, kevesebb típust tud megrajzolni, mint a nagy francia emberismerő, de egyben mesterén is túltesz (és ez talán baj is): fölényességben. Szinte bántó az írónő kozmopolita fölénye, mellyel mindent lefelé kezel. Látszik, hogy ma még ő is közéjük, a szellemi Ők közé tartozik s hogy tulajdonképpen ő maga is fölényes, magasrendű vivőrje az irodalomnak.
Nem akartam szóvá tenni - hisz egyetlen porcikám, egyetlen gondolatom se soviniszta - de nem állhatom meg, hogy ki ne térjek Hatvany Lili könyvének idegenszerűségére. E novellákat igazán megírhatták volna angolul vagy franciául is. Olvasásukkor gyanút fog az ember, mert érzi, hogy a szerző nem érez kapcsolatot nemzettel és egyedekkel. Nem tud megállani az ellenőrizhető valóságban, ezért keresi és kedveli az élettől mesterségesen elzárt területeket. Nemzetközisége nem az a nemzetköziség, amely bizonyos kultúrfokon épp oly szükséges, mint a levegő; Hatvany Lili - e novellákból ítélve - nem látja a világot és az embereket, csak a dekadens, úri életművészek nemzeteken kívül, de nem nemzetek fölött álló kis körét. Ha a fontosabb és nagyobb részt, a jövendő alvó erőit látná, nem pazarolná tehetségét kizárólag ilyen témákra, és megtudná, hogy vannak dolgok, amelyeket érdemesebb megírni.
Lehetséges, hogy Hatvany Lili nem azonosítja magát Velük, hiszen meglehetős éles szatírával kezeli a társadalom e szánalmas elitjét. De ha sok is novelláiban a karikatúra és a gúny, úgy érzem, hogy csak fűszernek használja a szatírát, csak erkölcsi alapot akar szerezni magának annak mentésére, hogy ilyen szeméttel egyáltalán foglalkozott. És ettől eltekintve is: e léha világ hitelének és varázsának destruálása még mindig csak negatív érték. Hatvany Lili nem alkot. Bonyolult lelki állapotokat és azok külső fejleményeit természetesen és megelevenítően festő epikus talentuma megelégszik a társadalmi rothadás romantikájának aprólékos rajzával. A leleplezett negatívumok helyébe semmi pozitívumot nem állít. Szatírikus tendenciája nem annyira a lényeg elítélésében, mint inkább friss, ötletes, kissé Szomoryra emlékeztető stílusában rejlik. Ez nem csoda, hiszen Hatvany Lili tipikusan burzsoá-író, akinek antiburzsoá hajlandósága csak annyit ér, mint a szenteltvíz.
Az előadás művésziességét elismerve épp így kifogásolható a kötet fülledt erotikája is, mely azonban nem megy túl azokon a bizonyos határokon. Nem dobja el az utolsó fátyolt, de mindenesetre hozzájárul ahhoz a sikerhez, melyet ez az elsőrangú, de mulandó értéket jelentő novelláskönyv aratott.