Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · FIGYELŐ
(Regény: Franklin-társulat kiadása)
A jóízű masánszki-almák jutottak eszembe Schöpflin Aladár új regényének olvasása közben - de nem akarok különösködni s gyorsan megmagyarázom ezt az emlék-asszociációmat. Már pöttömnyi gyermekkoromban szemet vetettem a kirakatokban díszelgő nagyszerű külsejű, aranysárga és skarlátvörös színekben pompázó almákra, de mindig meg kellett elégednem a kis masánszkival, amelyet szegény jó anyám, bölcsen és szerényen mosolyogva, tett a tányérom mellé. A nagy álmokra gondolva, fanyalogva forgattam, tisztogattam s ímmel-ámmal haraptam belé, kicsit csak, a bőrét alig megsebezve, de aztán - hamar felvidultam és megvigasztalódtam. Ennek a szerény kis almának páratlan, egészséges, üdítő, édes zamata van.
Ilyen egészséges, édes jó ízeket gyűjt össze az ember szájában ez a nagyon kellemes, nagyon tiszta olvasmány. Egyszerűen: jól esik olvasni, jól esik a kezünkben tartani, hátra dűlni vele a széken vagy hanyatt feküdni véle a kanapén s szép csendesen szürcsölgetni egyik oldalt a másik után. Egyszerű történet, mesének nem is a legújabb. Fiatalemberről szól, másodéves teológusról, aki egy vidéki bárói kastélyban, mint a bárófiú nevelője tölti el egy nyári vakációját. Tapasztalatlan, naiv, félszeg gyerekifjúként kerül a kastélyba, szép és elhanyagolt bárónő közvetlen közelébe s mint felnyílt szemű, határozott irányban terelődött, megnyugodott ifjú férfi távozik el onnét. Ebben a vidéki kastélyban találkozik először az ifjú teológus az élettel s az asszonnyal, az élet váratlan és múló örömeivel s váratlan és feledhetetlen csalódásaival; itt kezd magára eszmélni, itt kezd gondolkodni embereken és dolgokon, itt lép velük határozott viszonylatba. Egy asszonynak köszönheti mindezt, szép és okos asszonynak, aki e szűzies ifjú szent melegségében feledi el egy-két éjszakára azt a sok keserűséget és mellőzést, ami Pesten mulató férje részéről hónapok óta éri. Az asszonynak epizód, a fiúnak sorsfordulat.
Tiszta és zavartalan élvezet, zsongító és mulattató, olvasni ezt a kis történetet. Humor, csendesen mosolygó jókedv, megállapodott nyugalom, férfias okosság süt a történet felett, mint borúkon nap, amelyen kapva-kap a festő, hogy egyenletes plein-airt festhessen. Látszik, hogy az író is nyugodt jókedvében, a feledkező nyugalom derűsebb perceiben írta ezt a regényt s ez a hangulat zavartalanul átömlik az olvasóba. A jól megrajzolt, élő alakoknak egész kis társaságába vezeti itt Schöpflin az olvasót; a szemérmesen, de kissé ravaszul kacér Emma, a vágyaival nem bíró, tüzes francia kisasszony, az ispán és a felesége, a kis báró s néhány háttérben maradó figura, mint a báró, a főmérnök a legtisztább, legegyszerűbb és legérettebb irodalmi eszközökkel életre hívott mulatságos, kellemes ember. S aki csak egy-két percre jut szóhoz: az anya, minden férfinek egyetlen hűséges és soha eléggé nem viszonzott szeretetű asszonya, aki csöndes szóval, de mélyre néző szemmel fogadja a nagy útról visszatérő fiút: Fiam, emberré lettél ... Itt is, mint mindig, csak néhány szóval jellemez Schöpflin, de ezzel a néhány mondattal eléri a kívánt hatást. Nagy ökonómiával, írói eszközeinek teljes birtokában írta meg Schöpflin Aladár ezt a napfényes regényt, amely a magyar irodalmi zsáner-festésnek egyik legjobb terméke.