Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · Szende Pál: AZ EINSTEIN-FÉLE ELMÉLET TÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE

Szende Pál: AZ EINSTEIN-FÉLE ELMÉLET TÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE
I.

A múlt század közepe óta a művelt közönség érdeklődése mind jobban a természettudományi problémák felé terelődik. De még a «természettudományos» XIX. század sem ért meg egy olyan színjátékot, mint amilyen az Einstein-féle elmélet körül dúló harc. Lelkesedés, szinte vallásos rajongás, példátlan érdeklődés az egyik oldalon, elkeseredett ellenállás az ellenfél részéről. A legtöbb embernél az állásfoglalás valóságos hitbeli ügyet, világnézeti kérdést jelent. Ez a körülmény kívánatossá teszi, hogy a relativitás elméletének kérdéseit és kísérő jelenségeit szociológiai szempontból is vizsgálat tárgyává tegyük. De ezúttal csak egy alapvető kérdést akarunk tisztázni.

Fejtegetéseinknek célja megmagyarázni azt a különös és megdöbbentő tényt, hogy a relativitás elmélete barátnál és ellenségnél egyaránt a meg nem értésnek vagy félreértésnek szokatlanul magas mértékébe ütközik. Nagy átalakító teóriákat gyakran ér az a sors, hogy mikor föllépnek a szellemi élet porondjára, félreértik vagy meg sem értik. De semmiféle új elmélet nem szenvedett ezért meg annyira és oly hosszú időn át, mint a relativitás elmélete. A materializmus körüli harc, a Darwinért és Haeckelért vívott küzdelem szintén nagy szenvedéllyel folyt, de korántsem állítható, hogy az ellenfél se értette volna meg az új tanítás lényegét. Még feltűnőbb az adekvát megértés hiánya a követők részéről. A hívek legnagyobb része, bármennyire érdeklődik is a relativitás elmélete iránt és bármilyen szorgalommal vásárolja és falja az összes a relativitásra vonatkozó könyveket, mégis messze van attól, hogy az elmélet mélyére hatoljon.

Elhamarkodott ítélet volna ezt a jelenséget akként magyarázni, hogy a relativitás elmélete csak átmeneti «divatőrültség», hogy követői csak sznobizmusból vagy műveltségi smokságból csatlakoztak hozzá, hogy ezek csupán egy tudományos tömegszuggessztió áldozatai. A természettudományok népszerűsítése, melyet kivált a materialista meg pozitivista irányok és a monista mozgalmak mozdítottak elő nagymértékben, a természettudományok iránt meglévő érdeklődést állandóan ébren tartotta, sőt lehetőleg fokozta. Természetes tehát, hogy a közönség a legnagyobb figyelemmel kíséri azt az elméletet, mely az egész neki ismeretes világképet teljességgel át akarja alakítani. Ezt az érdeklődést még jobban szították a legutolsó két évtized eseményei és hangulatai. Minden gondolkodó ember már a háború előtt sejthette, hogy a gazdasági és társadalmi hatalmi alakulás immanens erői döntést fognak kényszeríteni. Szinte elviselhetetlen feszültség volt érezhető. Azután következett az ötéves háború, az összeomlás, a forradalom, minden érték átértékelése. S ez átértékelés alól nem vonhatta ki magát semmiféle intézmény, semmiféle elv, semmiféle eddig érinthetetlennek tartott igazság. Magától érthető, hogy az a nemzedék, mely ezt az óriási arányú eseményt megélte, szenvedélyes érdeklődéssel karolt fel egy olyan elméletet, mely a fizika terén egy hasonló, fenekestől való felfordulással kecsegtetett. De a korviszonyok fokozta érzékenység még nem tette képessé az olvasók legnagyobb részét arra, hogy a relativitás elméletét alaposan megértse. Lessing ismert epigrammáját a következő változtatással lehetett volna alkalmazni: Wir wollen weniger gelesen und fleissiger verstanden sein! Ezt a körülményt az ellenfél igen gyakran kárörvendezéssel használta föl. Nem akarjuk figyelmen kívül hagyni, hogy az elmélet még kezdeti stádiumban van, a kifejezés nehézségeivel küzd, továbbá, hogy bonyolult matematikai megjelenési formája megnehezíti a megértést. Ámde ezek az alaki természetű körülmények még nem elegendők arra, hogy a fent kifejezett tényeket megmagyarázzák.

Egy további megfontolás még furcsább színben tünteti föl a relativitás elméletének meg nem értését. Ez az elmélet nem isteni ajándékként hullott alá váratlanul az égből, hanem - ha szabad a tudományok történetében ezzel a kifejezéssel élni - bezárulását jelenti egy hosszú fejlődési sornak. Az Einstein-féle elmélet általános, rendszeres és tovább nem fejleszthető relativálása a természeti jelenségeknek, teljes megvalósulása a természeti tünemények fenomenalisztikus fölfogásának. Kiépítése és további tökéletesítése annak az elvnek, mely már kétszáz éve a legfontosabb alapja a mozgás tanának és ezt a büszke nevet viseli: a klasszikus mechanika relativitási elve.

A rejtvény megoldása abban áll, hogy - a rendszeresen gondolkodók és természetkutatók szűk körét kivéve - a relativisztikus természetszemlélet, sőt a klasszikus relativitási elv sem, még nem ment át a vérébe sem a fizikusoknak, sem a művelt közönségnek, nem illeszkedett be szervesen a gondolkozásmódjába.

A következő fejtegetésekben ki akarom mutatni ennek a jelenségnek az okait és következményeit. Először a fizikai ismeretelmélet területén akarom a kérdést nyomozni. De elkerülhetetlenné válik a szociológiai vizsgálat is, mert a relativitás és abszolutitás, mint integráns alkatrésze a mi világszemléletünknek, a történetileg ránk hagyományozott kultúrával, a kor mentalitásával, a társadalmi rend szociális alapjaival sokszorosan össze van kapcsolva és a legbensőbb módon össze van fűzve.