Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 1. szám · / · RÉVÉSZ BÉLA: MINIATŰRÖK
A vonat szelte, verte a ránkakaszkodó illatuszályokat.
A nyitott ablak alatt a lelkünk is fürdött.
A vadult mozdonyok, iramló vaskocsik zúgtak a térben, sistergő napsütés nyilazta a könnyű levegőt, a fénylő messziségben bolonduló csikók, mint delfinek a tenger verőfényében fölugrándoztak ... valaki, aki most már zarándoktársam lesz minden országúton, megrezzen mellettem, ámuló kék szemét üdvözölve megnyitja, ideges kezével a virgonc csikók felé mutat és mint a fontosságot, a világmindent mély komolyan elmondja:
- Jó fajta ... Bírja a vékonya ...
A vonat rohan, a kis bakterházak, öltözködő kertek, fák zöldje alatt frissülő tanyák integetve visszamaradnak, egymásbasuhanó jázminligeteiket fölmutatják és búgó, szilaj táltosunkat az illattal megdobálják ...
Jázminszagosság fölrebbent szökőkútja buzog az ablakpárkányon, ring, lehel, ontja magát összehajolt körülöttünk, a baráti fülkét megfújja és az ifjúság, üdeség, sugdosó álom permetezik föl megszabott, futó kis szobánkban. A szívünk, a lelkünk, a szemünk ámulja a harsanást, mely odakünn betölt teret, eget, mindent, virágzó gyümölcsfák bevillannak hozzánk, a mandula szirom sűrűje rózsaszínnel megszórja a pillantásunkat, a sápadt cseresznyefák hullatják pelyhező esőjüket, a gesztenyefák gránátvörös miriádbarkái fölremegnek és magasba szédült, rezgő lugasok kergetik, érik el egymást ... ormoló fák aranyesője, alázatos bokrok virágos elborulása, más ágak késői csurgós rügyezése, sarjadzó levelecskék hű girlandja a csupasz törzsek körül, madárrejtő lombok, színeskedő gyümölcsfáknak új és új futama ... és a vaskocsi zörren, zökken velünk tovább ...
Én Asszonyom megint megrezzen, a keze, ujja hirtelen, mintha a napsugár után nyúlna és az előttünk föltáncoló, alig virágzó körtefákra mutat s tudóskodó a szava:
- A múlt évben sok gyümölcs volt rajtuk ... most pihennek ...
Mokány, fiatal teste, mint künn az ifjuló fáké, érintő arca melegszínű, mint mandula virága valami serkenő, mély testvériség van közte és a künn zajló ébredés között, a szellő, mely a nemző hímporral átfuvall a fákon, megbillente őt is és az asszony fáradón, a csöndből fölbukkanó szavakkal pergeti magáról leváló érzésszirmait:
- Olyan félnótás most minden ...
- Kelekótya a gyönge bimbó, a kibújt búza ...
- Pedig még csak most jön Orbán ...
Igen ... tanítást, intelmet, nászbakerült életek meg nem vigyázzák ... és a jázmin szagosságára rácsavarodik az akác íze, karcsú fák sárgás erdeje hintázik vonuló ablakunk előtt, koronájuk már roskad a fürtök kusza labirintusaitól és az illat úgy kóvályog fölöttünk, mint húsvéti Jézusok fölött a tömjén ... minden ákácvirág szája hasad a két borzongástól és édesség, mámor, gusztus párázik róluk ... iramlunk az illatvölgyben, kevély hordozónk vasszügyét nekizúdítja a vemhes légnek, jázmin, ákácerdők megtépve, lehelő karnevállal kerengnek a napözön alatt, minden előbb érik ... olajfák ezüstje már kívánkozva szemetel, porzójából hullik a bujálkodó kövérség, a maganembíró bódulás ... lejtő ablakunkon megáll a rét, villámló pillanattal ránk emeli a kisarjadt nyüzsgést, a cicfarkúfű, a százszorszép, a harangvirág, a kakukkfű orgiázó szőnyegét s rajtuk aranytehenek legelnek ... Pihenő, pihegő társam megszólal:
- Sárga vajat kapunk odahaza ...
- Ilyenkor sárga ... a sok mezei virágtól ...
Künn forognak a tündöklés síkjai, itt benn az Asszony rálüktet az izengető ábrákra, olajfaillat, kakukkfűszagosság legyezkedik az ákác, a vadvirág áramával s az asszony szavakat ejt, amiktől a föld, a fa íze gerjed ajkaimon ...
Merő, ránkszabaduló verőfény veri a szememet és zavarodó áhítatom már nem tudja, mi van álmodó körülöttünk ...
Szörnyű, rengő vasmotollánk, mint az eke fölágaskodik és a foganó két maggal, összeáldott velünk, beleszánt a Végtelenbe ...