Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 24. szám · / · Figyelő

Földessy Gyula: Kárpáti Endre: Viola d'amore

(Győr, 1920, Szilágyi Sándor kiadása.) Egy néhány héttel ezelőtt rövidebb látogatásra Győrbe rándultam. Lefekvéskor kértem valami olvasnivalót s szíves házigazdám egy helybeli poéta, Kárpáti Endre fent írt könyvét adta kezembe. Az idő jól előrehaladt volt, mégis nem lankadó érdeklődéssel böngésztem végig a kis füzetet. Intim, meleg lírája már az első lapokon kellemesen szórakoztatott. Halk, leheletszerű lelki élmények és mély emberi szomorúságok váltakoznak benne, egytónusú, de differenciált zengéssel s minél messzebb kísértem ezeket a vallomástöredékeket, annál szimpatikusabban domborodott ki belőlük az író reliefje. A diszkrét, artisztikus megformálásban megenyhült önlélekfelvételek mögött fájdalmasan elfulladt vágyak, nehéz sóhajok nyugtalansága feszül s ez az izgalom néha át is szakítja az értő gonddal cizellált mondatokat: a poéta kiesik szerepéből és az ember zokogását halljuk. Az író prózájában - de verseiben is - erősen hajlik a reflexióra s ez a tendenciája egy-két prózai darabjában el is laposítja a mondanivalóját (két-három elmélkedést kihagytam volna). Verseiben meg a sikerültebbekben is helyenként zavarók és régies jambusok, melyek a költő őszinte és friss érzésein is a megszokott hangulatok avatag szószát éreztetik. Egyik-másik versből kihallik az Ady és az Ady-korszak lírájának hatása, a Szép Ernő gyermekes hangja (a naivul szép Egyedem-begyedem-ben). A modernebb, szabadabb formákban a dikcióban is jobban megközelíti magát a fiatal poéta, két verse (a legszebbek): a Kalandáriom és a Tavaszi vers nemcsak érzésben, de kivitelben is önálló és határozottan egyéni. Ezen a vágáson kell továbbhaladnia, hogy versben is eljuthasson az egyedül érdemes művészetig: önmagáig. A Viola d'amore a maga egészében így sincs saját zamat nélkül s bízó kíváncsisággal várjuk a folytatását.