Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 23. szám · / · Figyelő
-
Bármennyire ellenszenves előttem az önismertetés szerény örve alatt meghúzódó reklámozás, ezúttal nem térhetek ki előle, sőt úgy érzem, majdnem kötelességszerű erővel háramlik rám. S ezt annál nagyobb örömmel teljesítem, mert őszintén megvallhatom, hogy a szóban forgó két gyűjteménynek az eszméje nem tőlem eredt, hanem a Kner-cég fiatal, agilis és a könyvcsinálás minden csínját-bínját a legalaposabban ismerő igazgatójától, Kner Imrétől, kinek érdeme az egész munka koncepciója és a legkisebb részletekig való gondos kivitele. Nekem csupán a megválogatás és szerkesztés kellemes feladata jutott s így a legkisebb kérkedő szándék nélkül vállalkozhatom azoknak a törekvéseknek rövid ismertetésére, melyek hármunkat: a szerkesztőt, a tipográfiai rendezőt és Kozma mestert, a könyvdíszek tervezőjét vezettek, és amelyeket bővebben kifejtve megtalálhat minden érdeklődő az 1922. évre szóló
De minek ez a sok klasszikus, a múltnak ez a szüntelen kultusza, kivált ma, mikor minden törekvésünket a jövőbe kellene szegeznünk? Minek? - Ha egyébként munkánk egész koncepciója nem volna annyira független minden napi irányzattól és politikai divattól, szinte azt merném mondani: tüntetésből! Tüntetésből és tiltakozásból a mai irodalmi restauráció ellen, mely egyenesen a múlt, a hagyományok jelszavával belegázol a modern irodalmakba, de ennél a tisztán negatív eredménynél még tovább nem jutott, amennyiben alkot is, a legszánalmasabb epigonizmust űzi, és míg ezzel teljesen elszakítja magát a jelentől, állandóan kompromittálja a múlt nagy tradícióit. Pedig a modern irodalom forradalma annak idején éppen ez epigonizmus ellen irányult s az igazi hagyományokat megtagadni annyira eszébe nem jutott, hogy a maga igazolására nem egyszer kellett Aranyhoz, Vörösmartyhoz vagy Petőfihez fordulnia. Az epigon irodalom kettős hazugságot követett el a múlt és a jövő ellen, melyeket eltépett egymástól s a maga lélektelen utánzását, haladásra tehetetlenségét, formai megmerevedését avatta tradícióvá, aminek pedig eleven lüktető erőt, az emberi munka folytonosságát, nemzedékek szolidaritását kellene jelentenie. Ennek az igazi tradíciónak a nevében fordultunk mi a klasszikusokhoz, ezzel akartuk dokumentálni, hogy a valódi haladás nem lehet ellentétben a múlt örök értékeivel és ezek megőrzése csak erőt és biztatást adhat a jövő munkájában. Csupán tőlünk függ, hogy a hagyományt minek értelmezzük, holt vagy pedig lendít erőnek, mely előre röpít?
S így van ez nemcsak az irodalom, hanem a művészi és ipari munka terén. Hogy a könyvcsinálásnál maradjunk, a XIX. század nagy technikai forradalma, a gépipar szédületes fejlődése, a végtelen munkafelosztással járó tömegtermelés megbontotta azt a harmóniát, mely eddig főként a könyvdíszítő művészet és a nyomtatás technikája között fennállott. A régi stílszerű fametszetek és szedett ornamensek helyét a modern reprodukáló technika százféle bűvészkedése foglalta el, a művészt teljesen háttérbe szorította a feltaláló s a könyv, a régi egységes-műalkotás, a legtarkább próbálkozások kísérleti eszközévé lett. A kibontakozás az egyéni, anarchikus törekvések és művészi megtévedések káoszából itt is egyedül a tradíciók felé történhetett. Vissza kellett térni ahhoz az elvhez, hogy a szép, művészi könyv minden részében harmonikus alkotás, a betűnek, papírosnak, szedésnek, nyomtatásnak megvannak a maga törvényszerűségei, melyekhez alkalmazkodniuk kell az egyéni akarásoknak és - ami nem megvetendő művészi feladat - e korlátokon belül keresni az érvényesülést, csak így biztosítható a fejlődés, a régi tradícióknak a modern technikai vívmányaival való összekapcsolása és egységes, modern stílus kialakítása. Ennek a felismerése vezette munkájukban a Kner-nyomda ambiciózus igazgatóját, Kner Imrét és a kiváló grafikust, Kozma Lajost, mikor esztendőkig tartó együttműködésben, elmélyedő, áhítatos szeretettel tanulmányozták a régi könyvek szépségeit s igyekeztek azokat modern formában megújítani. Szinte a legegyszerűbb eszközök igénybevételével, fametszetű könyvdíszekkel és acélba vésett, szedhető ornamensekkel sikerült egy olyan stílust megteremteniük, mely egysége és kötöttsége mellett a legnagyobb változatosságot biztosítja, hajlékonyságával és mozgékonyságával pedig alkalmas arra, hogy a legkülönbözőbb korok szellemét visszaidézze. Hogy a mai bonyolult sokszorosító eljárások alkalmazása nélkül is milyen gazdagságot és eleven művészi hatásokat lehet elérni, arról tanúskodjék a most megjelent 24 és még sajtó alatt lévő 12 kötet. Nekem erről több szavam nem lehet s feladatomat teljesítettem azzal, ha megmutattam, milyen törekvések rejlenek e munka mögött, melynek egyetlen céltudatos és őszinte kívánsága: a modern, művészi magyar könyv megteremtése.