Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 23. szám

Szabó Lőrinc: Theokritos XV. idillje
- Syrakusai nők az Adónis-ünnepen -

Gorgó:

Itthon vagy, szívem?

Praxinoa:

Itthon. Mért ily késve ma, Gorgó?
Csoda, hogy itt vagy végre! Siess, hozz széket azonnal,
Eunoa! Párnát is tégy rá!

Gorgó:

Már tettek is.

Praxinoa:

Ülj le!

Gorgó:

Óh, be sokat kínlódtam! alig bírtam menekülni,
Praxinoa, oly sok fogat és nép jár-kel az utcán.
Mindenkin szandál, köpönyegben a férfiak... És hogy
nyúlik az út! Te meg itt laksz, szörnyű messzire tőlünk!

Praxinoa:

Itt, a világ végén bérelt szállást az a bárgyú,
nem szállást, csak odút, hogy szomszédok ne lehessünk,
dacból, bosszantásul... Irigy ma is, mint azelőtt volt.

Gorgó:

Drága szívem, Dínonról - hisz férjed - ne beszélj így
a kis buksi előtt! Nézd, hogy bámul... Sohase félj, kis
Zópyrion, aranyom, mást említett, nem apácskát!

Praxinoa:

Sejt a kölyök valamit... No, ne félj, jó ember apácska!
- hát az a másik ökör... mikor is volt?... mondjuk a múltkor,
megy lugsót s színes algát venni a boltba. De képzeld,
mit hoz? - Sót, szemetet! a bolond nagy tohonya ember!

Gorgó:

Pont ilyen ám az enyém is, a pénzgörvély Diokleidas.
Hétdrachmás kutyabőrt vett, foszlós, ócska tarisznyát
s öt nyersgyapjú-csomót - lesz mit kínlódnom e ronggyal!
Most vedd csatos köntösödet, vedd nyári ruhádat
s menjünk, nézzük meg Ptolemaios termeit és a
szép Adonist, mondják: igazi csoda lesz ma az ünnep,
mert a királynő rendezi.

Praxinoa:

Boldogan él, aki gazdag!

Gorgó:

Mennyi mesélni valód lesz majd arról, amit ott látsz!
Ideje hogy menjünk.

Praxinoa:

Tétlennek ünnep az élet! -
Eunoa, tedd le megint, tedd ide középre a zsámolyt,
lusta te! Hisz a cicák a puhát keresik föl aludni!
Mozdulj már! Vizet adj, te ügyetlen! Először a víz kell
s szappant hozz! Gyorsan: Mire vársz, te haszontalan? Öntsd már!
Óh, a szerencsétlen lelocsolja a ruhámat! Elég már,
állj meg! - Hogy jobban megmosdjak, az ég se akarja. -
Hol van a nagy szekrényhez a kulcs? Hé! add ide gyorsan!

Gorgó:

Praxinoám, ez a hosszúredős, csatos ruha mily jól
Áll neked! És, mi az ára? Sokba került a szövése?

Praxinoa:

Jaj, ne is emlékeztess rá! Két tiszta ezüst mná,
sőt még több. S míg kész lett, majd belehaltam.

Gorgó:

De, amilyennek akartad, olyan szép lett.

Praxinoa:

Igazad van...
- Gyorsan elő a köpenyt! Árnyas kalapom ügyesen tedd
föl! - Kicsikém, nem jössz, a cocó harap! ott van a krampusz!
Inkább sírj, ahogyan csak akarsz, minthogy nyomorék légy.
- Menjünk. - Phrygia, vedd a kicsit s játsszál vele szépen,
hívd be kutyánkat, a kertajtót zárd jól be utánunk!
- Szent ég! mily népár! Itt kell furakodni? Mikorra
vergődünk ezen át! A tömeg mint hangyaboly, úgy nyüzsg.
- Sok jót tettél, óh Ptolemaios, azóta, hogy égbe
szállt föl atyád: sétálhat az ember, a pénzét
el nem lopja, cigánymódon hozzá furakodva,
senki. S előbb megcsalt mindenkit a sok tunya tolvaj:
mind egyforma, kötélrevaló, csak rosszra kiváló!
- Drága szívem, Gorgó, hova bújjunk? Nézd a király szép
harcparipáit! - Az égre! a tyúkszemem, atyafi, kíméld!
Itt ágaskodik a rőtfej! a paraszt! - Na, te bátor,
Eunoa, nem menekülsz? útjába kerül a lovásznak!
- Még jó, hogy fiamat nem hoztuk az útra magunkkal.

Gorgó:

Bátorság, szívem! Itt volnánk, hátul, s azok ott a
térre sietnek.

Praxinoa:

Csak most térek végre magamhoz.
Szörnyen félek a hűvös kígyótól, meg a lótól
már gyermekkorom óta. De menjünk, elvisz a népár!

Gorgó:

A palotából, néni?

Vénasszony:

Igen, lányom.

Gorgó:

Bejutunk még
könnyen?

Vénasszony:

Próbálkozva jutott Trójába Odysseus,
szépséges lányom. Minden siker apja a próba.

Gorgó:

Jóslatokat motyogott az anyóka s utána odébb állt.

Praxinoa:

Mindent tudnak a nők, Zeus és Héré viszonyát is.

Gorgó:

Mily sokaság vergődik, nézd szívem, ott a kapuknál!
Borzasztó!

Praxinoa:

Kezedet, Gorgóm! Te is, Eunoa, fogd meg
Eutychisét. No, karolj bele, jó szorosan, nehogy elvessz!
Együtt jussunk mind be. Te lány, mindig mivelünk tarts!
- Óh, engem mindig bajok érnek: nyári ruhámat
összeszakították! - Jó ember, kérlek, ezentúl
kíméld meg köpenyem, ha vársz még üdvöt a földön!

Idegen:

Más ugyan a bűnös, de vigyázok.

Praxinoa:

Szörnyű tolongás.
Mint disznók, tulakodnak.

Idegen:

Bátorság, bejutottunk!

Praxinoa:

Máskor is és mindig juss el, hova vágyol, amért most
megvédtél! - Mily jószívű férfi! - De Eunoa hol jár,
hol marad? Elnyomják. Könyököddel vágj neki! "Mind bent
volnánk" -: mondja a férj és ajtót zárt az arára.

Gorgó:

Jöjj csak, Praxinoám, és nézd meg először e tarka
szőnyeget, óh, mily szép! Azt hinnénk: isteni köntös!

Praxinoa:

Mily ügyesen szőtték! Kik szőtték, mennyei úrnőm!?
S mily festők keze rajzolhatta e sok csoda-képet!
Mily természetes a tartásuk! táncuk is! Élnek,
nem gyártott alakok... Csakugyan bölcs állat az ember...
S ő maga mily csodaszépen hajlik hátra ezüstös
karszékébe! Kis állán pelyhedzik a fiatalság.
A százszor szeretett Adonist Hades is imádja!

Másik idegen:

Nem hallgattok el, óh boldogtalanok! Kelepelnek
- locska kacsák - folyton hápogva megölik az embert!

Praxinoa:

Hé, ki vagy, óh ember? Mit háborgat fecsegésünk?
Szidd a cselédeidet! Syrakusai nőkre ripakodsz,
jó lesz, hogyha tudod: Mi, miként hős Bellerophón, a
büszke Korynthosból jöttünk, s a déli sziget dór
lányainak szabad, úgy hiszem, otthoni módra beszélni!
- Mézszavú Persephoné, sohase adj új zsarnokot: egy is,
férjem is untig elég! - Ne törődj vele, hagyd a bolondot

Gorgó:

Hallgass, Praxinoa. Már kezdi dalolni Adónist
énekesünk, aki argosi lány s nagyhírű művésznő.
Tavaly is őt koszorúzta babérágakkal a gyászdal,
szép dalt zeng, biztosra veszem, nézd már nekikészül!

Énekesnő:

Őrnőnk! Ídalion s Golgoi szent berkeiben s a
szirtes Eryx ormán lakozó aranyos Aphrodité!
Egy év múlt el: a vén Acherontól a puhaléptű
Hórák kedves Adónisod újra karodba vezették.
Isteneink közt leglassúbbak, mégis örömmel
várjuk a Hórákat, mert jöttünk mindig ajándék.

Kypri Diónaia! te emelted az égbe magadhoz
- kebleit (így mondják a halandók) ambróziádnak
csöppjeivel megtöltve - a szép Berenike királynőt:
És Berenike leánya, a szépségben Helénével
testvér Arsinoa - soktemplomú, soknevű Úrnőnk! -
hálából ma ezért ünnepli a boldog Adónist.

Őszi gyümölcs fekszik mellette, roskadozó fák
érett kincse - ezüst kosarakban gyenge virágok
és aranyos korsókban Syria méze, a myrrha.
És sütemény! mit a nők lánglisztből és fűszerekből
vagy friss sárga olajból és mézből eledellé
összekeverve ki tudtak sütni a vaslapokon: mind
kígyókká s madarakká gyúrva hever ma előtte.

Ott zöldell a lugas, finom ánizstól nehezülve,
árnyas lombja fölött víg Erósok, sok pici gyermek,
röpdös, mint mikor a fiatal csalogányok a fákon
szárnyaikat próbálják s ágról-ágra szökellnek.

Mennyi arany s ében! óh, mily ragyogó elefántcsont-
sas viszi Zeuszhoz az égbe a bortöltő Ganymedest!
Álomnál lágyabb szőnyeg hulláma bíborlik
fent és büszkén szól Miletos vagy a szamosi pásztor:
"Kedves Adónist is beleszőttük szép nyoszolyánkba"
Ott pihen Aphroditével a rózsakarú gyerek - állán
szőke selyempihe fodrosodik: még nem szúr a csókja.

Most pedig Istennőnk örvendjen szép jegyesének,
kit holnap már harmatozó hajnalban a tenger-
partra viszünk, ahová haragos hullám köpi habját,
s ott - lobogó hajjal s keblünk kitakarni bokáig
ejtve ruhánk - fölzendítjük harsogva dalunkat:

"Te vagy, Adónis, egyetlen félisten, ki mihozzánk
följársz, mint mondják, és újra leszállsz Acheronhoz.
Nem nyert ily kegyet a sorstól Aias s Agamemnon,
sem Hektor, Hekabé húsz gyermeke legidősebb,
sem Patroklos, sem Pyrrhos, a Trójából hazatért hős,
sem nem a még régibb Lapithák és Deukaliónok,
sem Pelops unokái, sem Argos dísze, Pelasgok.
Légy kegyes, édes Adónis, védd a jelent s a jövendőt:
most elmégy s mikor újra közénk jössz, új szeretet vár!"

Gorgó:

Mond csak, Praxinoa, van-e a nőnél okosabb lény?
Mily öröm ennyi tudás, mily boldogság ez a szép hang!
- Most pedig induljunk, nem ebédelt még Diokleidas:
mindig zsémbes a férj, de ha éhes, messzi kerüld el!
- Ég veled, édes Adón, s örömet hozz újra, ha megjössz!

Görögből fordította: Szabó Lőrinc