Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 21. szám · / · Figyelő

Elek Artúr: Körösfői Kriesch Aladár hagyatéka

Mennyiségre aránylag igen kevés az, amit Körösfői Kriesch Aladár rengeteg munkásságából a Belvedere-szalon kiállítása bemutat. De kicsiben is tanulságos, mert rajta a kiállított vázlatok magyarázzák a mestert és elárulják alkotó munkájának némely érdekes titkát. A Zeneakadémia első emeleti falára festett freskójának két színes vázlatával is megismerkedünk a kiállításon. Mind a kettő a téma ("Az élet keresői a művészet vizéből isznak") formai kialakulásának fontos fázisait mutatja meg. Mind a kettő elárulja, hogyan indult el Kriesch az elvont gondolat kifejezésére a konkrétumból. A keletkezés időrendje szerint bizonyára első vázlaton a szimbólumos cselekmény színhelyéül magát a természetet látjuk, bár bizonyos elhatározás szerint megszabályozva: stilizáltan. Zöld mezőn folyik merőleges vonalban a zene vize, s egyik partján szárnyas múzsák virágot hintenek habjai közé, másik partján az élet keresői sorakoznak. Köztük ráismerni Beethoven és Mozart alakjára. Ez a vázlat lehetett a tárgynak első elképzelése, mert benne a szimbólumos és naturalisztikus elemek még szétágazva zavarják a hangulati egység kialakulását. A másik vázlaton Kriesch már egészen közelébe jutott tárgya végleges alakjának, annak a szimbólumos kompozíciónak, mely átható kék színeivel a Zeneakadémia első emeletén világít. A megoldás ezen a képen ornamentumszerűbb mint az első vázlaton. A határtalan természet határok közé foglalva jelenik meg rajta: mint építészet. Tárgyát ezen a változaton jobban megmarkolta, összébb szorította, kifejezésében kerekebbre alakította. Csak az előtérben zavaró még néhány naturalisztikus emberalak: Beethoven és Mozart képe. Ezeket az elemeket is eltüntette a végleges freskóról Kriesch. Ritmusával, színeivel, tömegeloszlásával minden a művészi gondolatot szolgálja azon.

Kriesch képzeletének forrásához még közelebb kerülünk egy másik színes vázlatán, azon, melyet utolsó nagyobb (és meg nem valósított) kompozíciójához ("Mátyás találkozása Beatrix-szal") készített tanulmánynak. A forrás, amelyből ihletet ivott (mi más is lehetett volna?) a természet, még pedig a maga pontosan ellenőrizhető mivoltában. Havas domboldal a szín, rajta néhány szegényes parasztkunyhó. S erre a természetből kivágott tájrészletre terítette rá Kriesch képzeletének színes szőnyegét. A kép annyira vázlat, hogy az alakok mozdulatairól sem ad még eléggé megfogható képet. Annál hívebb mása a valóságnak Gödöllő havas domboldala.

Nincsen és nem is lehet az másként: a természettől legelvonatkozottabb képzelet is az, mely hajdani formai és színes élményeinek, csakis emlékeivel dolgozik, még pedig úgy, hogy elmeríti őket lelkében és megitatja, egyben meg is másítja őket annak sajátos nedveivel, az ilyen képzelet is a természethez jár ihletért és sugallatért. Ugyanahhoz a természethez, amelyhez való viszonyát Krieschnek néhány tájképe közvetlenül is megmutatja. A természetben azok az évszakok ragadták meg érzését, melyekben a színek lefokozottan jelennek meg: a tavasz, de kivált az ősz. A lényegig ható érzéssel andalgott el a fakuló lomb borongásán és nézett a pókpatyolatos levegőbe. Megfakult, elgyöngült, elérzékenyedett fokozataikban szerette a színeket. Még vízfestményein is - azokon a röpködő kézzel odavillantott forma- és színfeljegyzésein - egy fokkal megsápadtabban jelenik meg a természet. Amire lelkes szürke szemeivel ránéz, azt mintha könny futná el: haloványabb, finom ködtől megilletődött lesz. Így van ez különösen Kriesch életének végső szakaszában. Fiatalabb korában az elevenebbre fokozott hatású színek és a merészebb harmóniák iránt fogékonyabb volt. Később a borongós barna és szürke mind jobban hatalmába kerítette képzeletét. S amilyen mértékben fogyott színessége, olyan mértékben csökkent előadásának festőisége is. Olyan mértékben került benne a festő fölébe az eredendő rajzoló, a vonallal érző búbájos.