Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 21. szám · / · Figyelő

Révay József: Daphnis és Chloe

Fóti József Lajos fordítása. Budapest, Sacelláry kiadás, 1921.

1. Longos "pásztorregény"-e a Kr. u. 3-4. századból való sophista-munka, utolsó és különös zamatú gyümölcse a hellenisztikus regényköltészetnek. Egészséges reakció az addigi kalandos-regényekkel szemben, tudatos szakítás a borzalmak és tragikus helyzetek hajhászásásával, bár a szerves fejlődés szálai fűzik is előzőihez: kitett nagyúri gyermekek sorsa, megtalálásuk, felismerésük, egy sereg ún. retardáló mozzanat, melyek útjában állnak a szerelmesek egyesülésének s utoljára a megnyugtató megoldás: a leány szűzen jut szerelmese karjaiba. Ez tipikus vonás, de míg az előző regényekben a szerelmesek keserves kalandok közt messze vetődnek egymástól s minden megpróbáltatás közt mégis híven megőrzik szüzességüket, addig Daphnis és Chloe mindvégig együtt vannak s elejétől fogva vérük tomboló viharzása hajtja őket egymás karjaiba: a szerelem ébredése, az első csók, az ártatlan ölelkezések, ingerlő játékok minden kísértésén keresztül idegeket korbácsoló klimaxban fokozódik szenvedélyük a teljesülés felé, míg végre a törvényes házasság révében elérik a kielégülést.

Ennek a rajza Longos regényének gerince. Ezt a testi-lelki fejlődést idilli jelenetek friss hangulataiba ágyazza, de éppen a szenvedély fejlődésének mozzanatai, a mindig pattanásig feszített húrok, a mindig kielégülésig korbácsolt, de a döntő pillanatban visszarántott indulatok, a fenékig kiaknázott izgató helyzetek - oly számító ravaszsággal, oly agyafúrt raffinement-nal vannak kiélezve, hogy az író naivitásának őszinteségében mindenesetre kételkednünk kell.

Mégis: két olyan tulajdonsága van a regénynek, melyek értékét s különös zamatát minden időkre megőrzik. Egyik a technikai tökéletesség, a felépítés aprólékos művésziessége, mint O. Schissel v.Fleschenberg szinte matematikai elemzése legutóbb megmutatta, másik az asianizmusnak, ennek a modoros, cifrálkodó, ellentétekben, párhuzamokban, rímekben, alliterációkban, isokolonokban, szójátékokban s egyebekben bujálkodó görög stílusnak egészen a karikatúráig hajszolása (Rohde, Der griech. Roman 3 551).

Ebben az irányban kellene mozognia annak a tájékoztatásnak, melyet valaki Longos regényéhez fűz, e helyett a fordító a Végszóban összehord egy csomó frázist, egy sor közhelyet, egy kis kiruccanást a görög irodalom értékéről, egynéhány téves vagy rosszul értett adatot Longos regényéről s az egészet leönti valami sóhajtozó és szemforgató szentimentalizmus-mártással, még hozzá olyan stílusban, ahogy ma már a legöregebb tanárok sem írnak. Valami meg nem emésztett olvasmány suta összeollózása, darabos, faragatlan mondatokba eszkábálása: ez a Végszó. Csak néhány tévedését jegyzem ide: Heliodor neve Heliodoros, Chariton regényének címe Chaireas és Kallirrhoe (nem Chareas és Kallirhoe), Amyot nem adta ki 1559-ben "először" a regényét, csak a francia fordítását, mert az editio princeps csak az 1598-ban jelent meg, Courier "végleges" szövege nem 1813-ban Párizsban, hanem 1810-ben Rómában jelent meg. Vajon miért írja Courier nevét a 256. lapon kétszer is Courrier-nek?

2. A siralmas és lelkiismeretlen felületességgel összetákolt Végszó elolvasása után teljes joggal bukkan fel a kérdés: hogyan fordít az, aki így tákol és így fogalmaz? Most hát erre felelek.

Fóti fordítása nem a görög eredetiből, hanem Courier francia fordításából készült, Courier fordítása pedig nem egyéb, mint Amyot 16. századbeli fordításának átdolgozása. Mesteri munka - mondja Rohde (Der gr. Roman 3 550) - de Longosra a túlcifrázott, sallangos sophista-ruha helyett valami régieskedő francia stílus-ruhát akasztott, melyen azonban nyoma sincs Longos kinyalt, édeskés, körmönfontan cifrálkodó kifejezésmódjának. Ez a travesztálás az oka annak, hogy aki csak ezen a réven ismeri Longost, egészen hamis fogalmakat alkot magának a regénye valódi jellegéről.

Nos, ez a fordítóval is kegyetlenül megesett, ami egészen természetes, hiszen ha már a francia szöveg is gyökeres meghamisítása az eredeti regény éppen legjellemzőbb tulajdonságának: a stílusnak, mennyivel inkább az a franciából készült magyar fordítás? Elkerülhetetlenül az a sorsa az ilyen munkának, hogy félreértések, toldások, laposságok, csodabogarak seregestül csúsznak bele, különösen olyan fordítónál, akinek a dolgok lényegéről fogalma sincs, aki még annyi fáradtságot sem vett magának, hogy legalább a tulajdonneveket nézte volna meg az eredetiben!

Fárasztó, hálátlan és bosszantó munka ebben a Fóti-féle dzsungelben végiggázolni, de tanulságos. Minden lapon két-három tipikus hiba, félreértés, híg-létre-eresztés, laposság s egyéb bájosságai a Fóti-féle Longos-stílusnak. A javát tűhegyre szedem, de igazán csak a javát, mert különben a bírálat hosszabb lenne, mint maga a fordítás.

Aprólékoskodni nem akarok, ezért a példákat a fordításnak csak egy ötödrészéből veszem, innen is (mondom) csak a jelesebbeket: "... azt hinnéd, város, valójában csupa kis sziget", e helyett: "azt hinné az ember, nem is város, hanem valami sziget bukkan fel előtte", "dajka emlője", e. h. "anyja emlője", "szegényes elhagyatottság", e. h. "kitett gyerek" (13. l.), "topánka", e. h. "bokaperes" (17., 232. l.), "tüskerózsa", e. h. "bokor" (49., 51.), "haszontalan tücskök", e. h. "lármás tücsök" (51.), "játékát otthagyta", e. h. "ledobta az ingét", "felcsavarva az erszényt", e. h. "eldugta az erszényt oda, ahol a többi ismertetőjel volt" (175), "ne akard erővel, hogy én is feltaláljam a leányom, mint te a fiad", e. h. "ha már te Daphnist megtaláltad, ne irigykedjél, hadd találjak én is valamit" (238), "falakat", e. h. "földet", "kisgyerekeknek való", e. h. "pásztori" (244). Nyilvánvaló, hogy Longos fordítója nem tud eléggé franciául.

Szükségtelen betoldás minden lapon akad több is, ez az oka, hogy a fordítás lépten-nyomon ellaposodik. Mind a betoldásokat, mind a tetemes kihagyásokat s az ezek jóvoltából a fordításban ásítozó laposságokat csak az eredeti szöveggel párhuzamosan mutathatnám be s így itt az érdeklődőt autopsiára kell utalnom. A fordítás bármely lapja készségesen szolgál effajta jelenségekkel.

Magyarosságok és egyéb furcsaságok: "halak, mik" (48), "kecskéink, mik" (100), "nekik annyi jót tett" e. h. "velük..." (61), "pásztornő" e. h. "pásztorlány" (167), "kettős viola" e. h. "teljes viola", "granátot" e. h. gránátalmát" (74), "ciripelt" e. h. "cirpelt" (32, 47, 51), "piheg a szája" e. h. "milyen illatos a lehelete" (51), "kikötött a partra" e. h. "...a parton" (55), "tőről-hegyre" e. h. "tövéről hegyére" (111), "lépesvessző" e. h. "lépvesző" (135, 140), "pásztorleányhoz... adni egy ilyen fiút" e. h. "pásztorleány legyen a felesége..." (168), "Daphnis és Napé ott maradtak a szérűn nyomtatni" (175), csakhogy nyomtatni lovak szoktak! Végül a görög Chiton legújabb jeles magyarítása: mellényke (207). Nyilvánvaló, hogy Longos fordítója nem tud eléggé magyarul.

Ilyesmiket: "a maga részéről", "a város összes első személyeit" (236) nem is akarok kiélezni, egyes helyesírásbeli bizonytalankodásokat (hanyat, játszon) hajlandó vagyok a szedőre kenni. Ellenben a tulajdonnevek elferdítése egészen a fordító lelkiismeretét terheli. Elvi kifogásom van az ellen, hogy görög regény fordításában Venus, Bacchus, Juppiter, Mercur (s még hozzá így, csonkán) szerepeljenek Aphrodite, Dionysos, Zeus, Hermes helyett. Ez is a görög ízhez tartozik. De hát elvégre aki franciából fordít görögöt, honnan tudja ezt? Bosszantók az ilyesmik: "Myrtale" mellett "Mirtale", "Mytilene" mellett "mytylenieket", "Tityrus" mellett "Tytirus", "Pitys" mellett "Pytis", "Methymnia" e. h. "Methymna", methymnaeai, methymniek e. h. methymnaiak, "Bryatis" e h. "Bryaxis". De egészen menthetetlen s léha felületességszámba megy a görög nevek se szó se beszéd leírása úgy, ahogy a francia a maga szájához ferdítette őket: Lycenion e. h. Lykanion, Magaclés e. h. Magakles, Dionysophane e. h. Dionysophanes (így a 229-232 lapokon), Astyle e. h. Astylos (Astyllal: 202, 204), Sophrona e. h. Sophrosyne, Philomed e. h. Philopoimen. A szebbek közül: Endrome (franc. Eudrome) e. h. Eudromos, Amarylla (franc. Amarylle) e. h. Amaryllis, legeslegszebb: Amaryllidát =78, 79, 81.). Mondanom sem kell, hogy Longos fordítójának sejtelme sincs a görög tulajdonnevek minéműségéről.

Két szerény kérdés: az eredetinek 3000 drachmája miért 300 arany a fordításban (171)? És: ha az eredetinek 200 stadionja helyett 8-9 mérföldet fordít a 11. lapon, miért lesz az eredetinek 10 stadionja l/2 mérfölddé a 116. lapon? Ha franciául, magyarul, görögül nem is kell tudnia Fóti szerint a műfordítónak, de a négy alapműveletet? Istenem.

...Épp most jelent meg valami Hellas-Verlag kiadásában Bécsben ugyancsak Longos regénye ugyancsak a Courier-féle francia eredetiből fordítva magyarra. Épp olyan rossz, mint a Fótié, de annak a fordítója legalább szerény: nem írta ki a nevét. Mégis, mind a ketten jobban tették volna, ha meg tudták volna magukat tartóztatni a fordítástól. Mert művészi szempontból: mind a két fordítás értéktelen.