Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 21. szám · / · Figyelő
Aki figyeli betűkön át a korok lelkét, s a régi költők verseit öntudatosan olvassa, az észreveszi, hogy húsz-harminc évnyi időközökben bizonyos szavak, főnevek, vagy jelzők kísértetiesen visszatérnek a költeményekben anélkül, hogy az írók egymásra hatottak volna. Ezeket a szavakat nem akarom divatos, vagy nyegle szavaknak nevezni. Inkább végzetes és szükségszerű szavak, melyek egy kor lelki életét, a kortársak összetartozóságát mutatják s egyaránt előfordulnak úttörőknél és követőiknél. 1820-tól 1840-ig a magyar költeményekben gyakran látom ezeket: "haza...", "hősi...", "érzelem...", 1840-től 1860-ig a forradalom előző és követő korszakában: "villám...", "szabadság...", "természet...", 1860-tól 1880-ig az epigonok idilljeiben: "virág...", "könny...", "tündér...", 1880-tól 1900-ig a kialakuló fővárosi líra divatjakor: "aszfalt...", "édes...", "szomorú...", 1900-tól 1920-ig, a sejtések, háborúk, forradalmak idején: "láz...", "ájult...", "Élet...".
Arra célzok ezzel, hogy a költők szemléletében, azáltal, hogy kortársak, bizonyos egyöntetűség is mutatkozik és egymástól függetlenül hasonlóan rezzennek meg. Az idegorvos, ki betegét vizsgálja, egy szót ejt ki előtte, melyre neki azonnal, gondolkodás nélkül válaszolnia, reagálnia kell és az, amit kimond, a "reakciós" szó. Ilyen "reakciós" szavai vannak minden kor lírájának, a mai lírának is Több első verseskönyvet olvastam mostanában tehetséges fiatal költőktől, kik nem bitorolják a művész nevet s nagy munkájukhoz komoly lelkiséggel, becsületes felkészültséggel fognak és látom, hogy már sok közös vonás van, mely összefűzi őket. Erősen érzik, hogy elmúlt egy irodalmi forradalom, melynek ők nem harcosai, hanem békés polgárai, kik gazdálkodnak a szerzett értékekkel, lehiggadtak, nyugodtabbak, mint akik előttük jártak. Ízlésük pallérozott. Eszközeikben választékosak. Az első verskötet, melyben az átalakulás és kezdés korszakaiban sok a salak, próbálkozás, korcs stíl, nálunk egyenletes, szinte akadémikus. Filológiai és irodalmi műveltségük, mesterségbeli tudásuk általában nagyobb, mint az 1900-belieké. Nem a költő apostoli és prófétai hivatását hangsúlyozzák, mint például Ady is, ehelyett van más romantikájuk, a mindenkitől távol álló művész hite. Nem vállalnak közösséget az expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus követőivel, kik megbontják a formát és szabad versekben írnak, hangkörük nem tág, formájuk meglehetősen zárt. Új árnyalatokat, összhangzásokat keresnek azokhoz, melyeket örökbe kaptak elődeiktől. Nem érdesek, de a nagyobb vonalú kezdeményező erő is szunnyad még bennük.