Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 21. szám · / · Figyelő

Kosztolányi Dezső: Üvegház

Aki figyeli betűkön át a korok lelkét, s a régi költők verseit öntudatosan olvassa, az észreveszi, hogy húsz-harminc évnyi időközökben bizonyos szavak, főnevek, vagy jelzők kísértetiesen visszatérnek a költeményekben anélkül, hogy az írók egymásra hatottak volna. Ezeket a szavakat nem akarom divatos, vagy nyegle szavaknak nevezni. Inkább végzetes és szükségszerű szavak, melyek egy kor lelki életét, a kortársak összetartozóságát mutatják s egyaránt előfordulnak úttörőknél és követőiknél. 1820-tól 1840-ig a magyar költeményekben gyakran látom ezeket: "haza...", "hősi...", "érzelem...", 1840-től 1860-ig a forradalom előző és követő korszakában: "villám...", "szabadság...", "természet...", 1860-tól 1880-ig az epigonok idilljeiben: "virág...", "könny...", "tündér...", 1880-tól 1900-ig a kialakuló fővárosi líra divatjakor: "aszfalt...", "édes...", "szomorú...", 1900-tól 1920-ig, a sejtések, háborúk, forradalmak idején: "láz...", "ájult...", "Élet...".

Arra célzok ezzel, hogy a költők szemléletében, azáltal, hogy kortársak, bizonyos egyöntetűség is mutatkozik és egymástól függetlenül hasonlóan rezzennek meg. Az idegorvos, ki betegét vizsgálja, egy szót ejt ki előtte, melyre neki azonnal, gondolkodás nélkül válaszolnia, reagálnia kell és az, amit kimond, a "reakciós" szó. Ilyen "reakciós" szavai vannak minden kor lírájának, a mai lírának is Több első verseskönyvet olvastam mostanában tehetséges fiatal költőktől, kik nem bitorolják a művész nevet s nagy munkájukhoz komoly lelkiséggel, becsületes felkészültséggel fognak és látom, hogy már sok közös vonás van, mely összefűzi őket. Erősen érzik, hogy elmúlt egy irodalmi forradalom, melynek ők nem harcosai, hanem békés polgárai, kik gazdálkodnak a szerzett értékekkel, lehiggadtak, nyugodtabbak, mint akik előttük jártak. Ízlésük pallérozott. Eszközeikben választékosak. Az első verskötet, melyben az átalakulás és kezdés korszakaiban sok a salak, próbálkozás, korcs stíl, nálunk egyenletes, szinte akadémikus. Filológiai és irodalmi műveltségük, mesterségbeli tudásuk általában nagyobb, mint az 1900-belieké. Nem a költő apostoli és prófétai hivatását hangsúlyozzák, mint például Ady is, ehelyett van más romantikájuk, a mindenkitől távol álló művész hite. Nem vállalnak közösséget az expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus követőivel, kik megbontják a formát és szabad versekben írnak, hangkörük nem tág, formájuk meglehetősen zárt. Új árnyalatokat, összhangzásokat keresnek azokhoz, melyeket örökbe kaptak elődeiktől. Nem érdesek, de a nagyobb vonalú kezdeményező erő is szunnyad még bennük.

Fóthy János, első verseskönyvével, közéjük tartozik. A kötet címe: Üvegház. Íme a kor "reakciós" szava. A költő nem törődve azzal, hogy Maeterlinck a verseit szintén e cím alatt jelentette meg (Serres chaudes), azt tartotta fontosnak, hogy érzékeny és remegő művészábrándjai fölé üvegpalotát vonjon. Holott nem is azok a forró, fülleteg, délutáni látományok kísértenek itten, mint a belga poéta lírájában. A levegő tiszta, a vonalak élesek. Eszménye közelebb esik ahhoz, melyet Theophile Gautier valósított meg (Les Emaux et Caméres). Az ő üvegháza tulajdonképpen elefántcsonttorony, melyben a művész bezárkózva él. Nem forradalmár ő, az újabb irányokkal szemben a régi impresszionista-szimbolista művészet hű őrzője, egy ifjú ellenforradalmár, ki meleg rajongással védi meg, szonettben a művészet jogát. Legszebb verse a versről szól. Ennek a szonettjének nemes, biztos íve, gazdag hangszerelése, világossága és költői tömörítése teljes fogalmat ad tehetségéről s arról, mit várhatunk tőle a jövőben. Világszemlélete mindig esztétikai. Harctéri és szerelmes költeményeiben is, még az utolsó két nagyobb versében is (az Ellipszisen, Himnusz a távoli Élethez), melyben metafizikai hangokat pedz. Ezek a fiatalok költők, kik így jelentkeznek, az újabb magyar irodalom általános nagy színvonalát és a fejlődés ígéretét jelzik. Őnála is ki kell emelnem, milyen öntudatosan és gazdagon ír magyarul. Ezt a hatalmas zongora-nyelvet biztosan kezeli, mint valami fiatal zongoraművész, ki futamaival, skáláival, könnyedségével elkápráztat. Általában azt mondhatom, ismeri és tudja azt, amit elődei. Az acélos megütést, mely világosságot és derűt teremt s a puha billentést is, mely tétova ábrándokat ébreszt bennünk. Ennyi eszköz és képesség birtokában indul célja felé. Rajta múlik, hogy a sok értékből, mely első könyvében van, alkotás legyen.