Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 21. szám · / · Schöpflin Aladár: Mossóczy Pál szép nyara
A magas födelű, toronytalan német lutheránus templom előtti széles, közepén bokrokkal beültetett tér jobb oldalán egy emeletes hosszú épület állott, a teológiai akadémia. Ebbe ment be egy július középi napfényes meleg reggelen, valamivel nyolc óra után egy nagyon sovány, sápadt, szalmakalapos fiatalember, Mossóczy Pál, első évet végzett teológus. Vakáció volt, az épület teljesen néptelen, a teológusok elszéledtek, ki-ki az ő apjának házába, a tanárok elmentek nyaralni, aki meg ott maradt közülük a városban, az elkerülte az akadémiának még a tájékát is. Márton, a pedellus dolga lett volna az épületre vigyázni, de ő most bizonyosan valamelyik közeli kocsmában spriccerezte el azt a pénzt, amit bőséges szabad óráiban végzett cipőtalpalással keresett. A kaput azonban nyitva hagyta, hogy az akadémia egyetlen szünidei látogatója, Mossóczy úr be tudjon jutni.
Mossóczy út tehát benyitott az elég dísztelen épület frontjának közepe tájt nyíló kapun, bement a jobb oldalt levő tanterembe, amely egyúttal az akadémiai olvasókör helyisége is volt. Az első padra le volt téve számára a Pesti Hírlap és a Budapesti Hírlap tegnapi száma, amelyeket a derék Márton készített oda, a mindennapos látogató számára. A nagyon sovány, sápadt fiatalember fogta a két lapot, az Apáca-pályára néző ablakhoz ment velük és az ablakhoz állva kezdett bennük lapozgatni. Előbb a Pesti Hírlapot lapozta át s kedvetlenül konstatálta, hogy Mikszáth Kálmántól nincs benne semmi. Persze, nincs országgyűlés, hát nincs Mikszáth-karcolat sem. Aztán a Budapesti Hírlapot tette fölül és elkezdte gusztálni. A vezércikk sokat ígért, az egri kard-afférről szólt (katonatisztek a kávéházban biliárdozás közben megkardlapoztak néhány civilt), bizonyosan maga Kaas Ivor írta a cikket és jól odamondogat benne az osztrák szoldateszka magyarellenes kasztszellemének. A sovány fiatalember elhatározta, hogy a végére hagyja csemegének, előbb elolvasta a második cikket, a párizsi tudósítást az erdélyi románok újabb térfoglalásáról szóló tudósítást. A szeme megakadt a tárcán: Herczeg Ferenc novellája volt. Ettől az írótól az utóbbi időben néhány nagyon mulatságos novella jelent meg a lapban, hát ezt is el kellett olvasni. Azután fogott csak bele a vezércikkbe. Ugyanekkor azonban anélkül, hogy felnézett volna, talán a bőrével, talán valami más, belül rejlő finom érzékenyszerű szemével megérezte, hogy az ablak előtt valami árnyék suhan el és két nagyon kék mosolygó friss leányszem pillant be, hamar lesütve fehér álmatag szemhéjait, őreá, Mossóczy Pál első évet végzett lutheránus teológusra. A nevezett fiatalember első érzése erre az volt, hogy nem fogja soha többé végigolvasni Kaas Ivor cikkét, mert az újságokat a kötelességtudó Márton félóra múlva el fogja vinni nagytiszteletű Lesskó Sámuel tanár úrhoz, ahonnan nem kerülnek vissza többet. Neki pedig most okvetlenül abban kell hagyni az olvasást, az ablakba bepillantó kék szem miatt. Még tapasztalatlan volt, még nem tudta, pedig most tudhatta volna, hogy nő nem mosolyog rá az emberre ingyen, valamit mindig fel kell érte áldozni, ez esetben azt a hazafias felbuzdulást, amelyet a Budapesti Hírlap cikkétől várt.
Mossóczy Pál tehát otthagyta az újságlapot. Először is kinézett, ott van-e a szemben lévő árvaház-épület ablakában a Kácser-lányok dúsan frizurázott szőke feje. Minden valószínűség amellett szólt, hogy ott vannak, mert a két Kácser-lány ott töltötte egész, már hervadozásnak induló fiatalságát az ablakban, reggeltől estig, csekély megszakításokkal, amelyek azonban rendszerint úgy voltak beosztva, hogy ha az egyiknek el kellett távozni, a másik ott maradt az ablakban inspekciózni. Az árvaház-épület ablaksora Kácser-lány nélkül, ezt nem bírták volna ki az Apáca-pálya és különösen nem bírták volna ki az Apáca-pálya erkölcsei. A Kácser-lányok állandó figyelmének tárgya ugyanis az Apáca-pálya erkölcseinek ellenőrzése volt.
Ezért volt fontos Mossóczyra, hogy a Kácser-lányok ott vannak-e. Amit ő most tenni akart, az nem fért össze egész szorosan az Apáca-pálya rendkívül szigorú erkölcseivel. Nehezemre esik bevallani, de Mossóczy Pál első évet végzett és konviktusi koszton szép soványra hízott teológus utána akart sietni annak a mosolygó kék szemnek, amely az imént megzavarta az újságolvasásban.
A szemközti árvaház ablakában csakugyan ott volt, nem ugyan mind a két, de legalább az egyik Kácser-lány szőke frizurás feje. Miután pedig Apácapálya-szerte ismeretes volt, hogy egy Kácser-lány többet lát és még többet beszél, mint kettő, Mossóczynak olyan ravaszsághoz kellett folyamodni, amely már második hete, minden reggel ismétlődött ugyan, de őreá nézve mindig új izgalmat jelentett. Tapasztalatlanságában nem alkotott magának helyes fogalmakat a Kácser-lányok éleselméjűségéről, ezért nem sejtette, hogy mikor ő ravasz tervének végrehajtása végett kilépett az akadémia kapuján, az ablaknál ülő idősebbik Kácser-lány bekiáltott a szobába húgának:
- Nézd csak Nelli, az a szamár Mossóczy már megint szalad az Emmus után.
- Azért szamár, mert szalad utána - mondta a vállát vonogatva a szép Nelli, de azért odalépett az ablakhoz.
Mossóczyt pedig a kapu előtt megállította Márton, a pedellus.
- Mossóczy úr, levele van - és előkotort a zsebéből egy levelet. - Most hozta a posta.
- Jól van Márton, köszönöm - szólt sietve Mossóczy és elsietett. De nem az Apáca-pályára ment ki, ahol a kis Emma, a kék szemek hordozója még mindig a Kácser-lányok szemtávolában aprózta lépéseit, hanem megkerülte a nagy szürke templom-épületet, amely elfödte ugyan a Kácser-lányok gúnyosan kutató szemei elől, de nem födte el a fantáziájuk elől, amely veszedelmesebb volt a látásuknál is. Ők jól tudták, hogy Mossóczy most a templom mögé kerülve kimegy a hátsó kapun a Konvent-utcába, ezen végigsietve éppen akkor ér a Mészáros térre, amikor a kis Emma az Apáca-pályáról oda befordul. A Kácser-lányok ezek alapján jó lelkiismerettel megállapíthatták, hogy ez az Éder Emma nem viselkedik úgy, ahogy egy úri lánynak, tanító lányának viselkedni illik, és hogy az anyja ostoba vén lúd, hogy engedi ezt a kacér kis macskát így egyedül a varró-iskolába járni, fényes reggel kilenc órakor.
Szóval csakugyan az történt, hogy Mossóczy Pál a Mészáros téren, pontosan azon a sarkon, ahol a Schuszter-kávéház van, utolérte a kis Emmát. Szépen köszönt neki, amint melléje ért.
- Jó reggelt Emma kisasszony. Kezitcsókolom. Hova siet ilyenkor?
- Jaj maga az Mossóczy úr... de megijedtem - mondta a kis Emma, elpirult és ráemelte a sovány fiatalemberre azt a már többször említett kék szemet, amely mintha kissé sötétebb színt váltott volna.
- A varróiskolába megy? - kérdezte Mossóczy Pál, kicsit beleszédülve a kék szem pillantásába, amelyről, amint a pillák kissé lehunyódtak, a tekintete lesiklott a csattanó piros szájra és a kissé fölfelé tartott lányosan kerek állacskára. A kis Emma tudniillik valóban kicsiny volt, ami azzal az előnnyel járt, hogy mindig fölfelé nézett a fiatalemberekre, de azzal a hátránnyal is, hogy a többi lányok, különösen a hatalmas termetű Kácser-lányok ezt illetlen kacérságnak tartották.
Ez a bekezdés már másfél hét óta mindig pontosan ugyanígy folyt le - most ugyanis végre meg kell mondanom, hogy a kis Emma sétája a varróiskola felé már másfél hét, a nyári vakáció kezdete óta minden nap félbe hagyatta Mossóczy Pállal a Budapesti Hírlap vezércikkének az olvasását.
Most kellett volna következni annak a pillanatnak, mikor Mossóczy Pál rágyújt egy Hölgy-cigarettára. Sajnos azonban, ez a pillanat, bár másfél hét óta benne volt a rendes programban s bár tudvalevőleg egy fiatal hölgyre mindig imponálóan hat, mikor a gavallér, aki őt a varróiskolába kíséri, rágyújt egy cigarettára - ez a pillanat ezúttal nem következett be. Mossóczy Pálnak nem volt cigarettája, annál az oknál fogva, mert nem volt három krajcárja, amin két Hölgy-cigarettát vehetett volna. Ez nagyon bénítólag hatott egész lényére, először mert minden fiatalember, ha még olyan kevéssé tapasztalt is a nők körül, ösztönszerűleg érzi, milyen nyomorúság egy kékszemű kislány mellett menni, zsebében egy krajcár nélkül, másodszor azért, mert Mossóczy Pál fiatalkora dacára már annyira rabja volt a cigarettázásnak, hogy most alig tudott másra gondolni, mint arra, hogy miképp lehetne cigarettára szert tenni.
Szerencsére a kis Emmának nem volt sejtelme a kísérőjében lezajló lelki tusáról, ő nem érzett semmi hiányt amiatt, hogy Mossóczy Pál az egyszer nélkülözni kénytelen a cigarettázást. Zavartan elfogultsággal mondta:
- Szép új cipője van, Mossóczy úr.
- Van annak, aki meg nem issza - felelt Mossóczy úr felderülve, mert valóban ő is érezte, hogy az új cipője szép. Finom, hegyes orrú sárga félcipő volt, remekbe csinálta Rudolf Gusztáv, a bolond suszter. Feltűnő ruhadarab volt abban az időben, amikor a sárga cipő még új divat volt és nagytiszteletű Lesskó Sámuel tanár úr alig hagyta volna szó nélkül, ha látja, hogy egy lutheránus teológiai akadémiai hallgató ilyen stucceres lábbeliben jár. Tehát Mossóczy Pál büszke volt a cipőjére és jól esett neki a bók, amelyet a kis Emma mondott rá.
- Ez a Rudolf Gusztáv igazi bolond, de nagyon jó suszter - mondta. - Élvezet az ő műhelyéből készült cipőben járni.
- Az a vörös bajuszú, akinek a szobája tele van mindenféle madarakkal? - mondta a kis Emma.
- Igen. A hátsó szobájában pedig egy próbababát tart, amely föl van öltöztetve a meghalt felesége ruhájába, ez előtt a baba előtt tölti az estéit és beszélget vele, mintha az asszonnyal beszélne. A végén pedig mindig leborul az asztalra és sír.
- Milyen szép dolog ez! Derék ember lehet ez a suszter, ha bolond is - szólt a kis Emma, messzire elnézve maga elé, maga sem tudva, hogy miért és hova.
- De azért a jövő hónapban elfogja venni a gazdasszonyát, aki most főz rá - tette hozzá Mossóczy.
- A férfiak mind hűtlenek - mondta erre hirtelen a kis Emma. Fölnézett Mossóczyra, erősen elpirult és egy pillanat múlva lekapta róla a szemét. Az arcán anélkül, hogy a szája megmozdult volna, valami kis kötekedő mosoly futott végig. Mossóczy Pál nagy gyönyörűséget érzett erre az arcjátékra, pedig sejtelme sem volt róla, mi az, ami olyan gyönyörködtető benne.
- Nem minden férfi egyforma - mondta nagyon okosan.
- Maga tegnap délután találkozott a Grüneberg Irmával - szólt a kislány világos kapcsolatban előbbi megállapításával.
- Véletlenül arra mentem a Magas utcában, találkoztam vele. De csak köszöntem neki és mentem tovább - mentegetőzött Mossóczy, mintha valami hibát követett volna el. Már-már érezte, hogy alul kerül a kis lánnyal szemben. - De honnan tudja?
- Az Irma éppen hozzám jött és eldicsekedett vele - mondta Emma s a hangjában komoly rosszallás volt az Irma dicsekvése miatt. - Azt mondta, hogy maga nagyon udvariasan köszönt neki.
Most aztán megint szünet következett. Mossóczynak kellett volna mondani valamit, de minden a világon eszébe jutott, a hiányzó cigaretta, a Kass Ivor cikkének első mondata, a Kácser-lányok gúnyos mosolya, csak éppen az nem, amivel a beszélgetést tovább folytathatta volna.
- Levelet kaptam ma - mondta aztán, csak éppen hogy mondjon valamit.
- Levelet? Kitől?- kérdezte kíváncsian Emma. Levelet kapni mindig érdekes dolog, különösen annak, aki nagyon ritkán kap levelet.
- Nem is tudom még, nem is olvastam el, most adta ide az akadémián Márton pedellus - felelt Mossóczy és elővette a levelet.
- Megengedi, hogy elolvassam? - kérdezte aztán.
- De megmondja, mi van benne? - érdeklődött Emma.
Mossóczy felbontotta a levelet, amelynek borítékján nem ismerte fel az írást. Némi meglepetéssel olvasta aláírását: báró Bresztoványi Sándor. Mit akarhat a kis báró? Végigolvasta a levelet és mind komolyabb lett az arca.
- Nézze, csak mi van benne - mondta és odanyújtotta a levelet Emmának.
A kis Emma megállt az utcán, ő nem tudott jártában olvasni, különösen olyan gyalázatos macskakaparást, mint ahogy ez a levél írva volt. Félhangosan olvasta:
Kedves Öregem! Az apám haragszik, amiért az érettségin elhasaltam algebrából. Azt kívánja, hogy szeptemberben okvetlenül tegyem le a pótvizsgát. Magamtól azonban sehogy sem megy a fejembe az a+b, hát arra kérlek, gyere le hozzánk a vakációra Bresztoványba és segíts beleverni a fejembe hat hét alatt azt, amit az öreg Muki egy év alatt sem tudott. Ha már az egész tanévben vesződtél velem, mint instruktorom, hát tedd meg ezt az utolsó szívességet. A kis mama is kívánja. Gyere hát azonnal. Menj fel Umlauf ügyvédhez, akinél évközben laktam, ő majd ad neked útiköltséget. Guba lesz, ad a kis mama, amennyit kívánsz. Táviratozz, mikor jössz.
Üdvözöl öreg cimborád
báró Bresztoványi Sándor
A kis Emma rosszkedvű arccal adta vissza a levelet.
- Mit jelent az, hogy guba lesz? - kérdezte.
- Guba az pénzt jelent, a kis báró nyelvén.
- Maga most persze szalad és pakol és holnap már Bresztoványban lesz - mondta búsan Emma.
- Hát mit csináljak? Nem hagyhatom a kis bárót a pácban! Meg aztán a bárói kastélyban tölteni a vakációt, az se rossz.
Tulajdonképpen örült a meghívásnak, de amint Emma ránézett, szemrehányó, csaknem gyűlölködő arccal, nem mert örülni.
- Muszáj mennem Emma kisasszony - mondta félénken. - Nem mondhatom a bárónak, hogy nem megyek. Meg szükségem is van...
Nem folytatta, nagyon szégyellte a kislány előtt kimondani, hogy szüksége van a pénzre. Szótlan mentek végig a lejtős rövid Magas utcán. Emma szólalt meg előbb gúnyos mosollyal.
- Menjen is. Jól fog mulatni. Ott a báróné, annak kurizálhat egész nyáron.
- A báróné? - szólt csodálkozva Mossóczy Pál. - Hisz az a Sanyi báró mamája...
- Hát biztosan van ott bárókisasszony. A Sanyi báró húga, majd annak kurizál.
Erre Mossóczy nem tudott mit mondani. Nem tudta, van-e a Sanyi bárónak húga, de furcsának találta a gondolatot, hogy ő, Mossóczy Pál első évet végzett teológus egy bárókisasszonynak kurizáljon. Emma azonban szótlanul, elkeseredett arccal ment mellette, nem szólt semmit, aminek az volt az eredménye, hogy őneki sem jutott az eszébe semmi a helyzethez illő mondanivaló. Így értek a varróiskola kapujához. Itt Emma, mint mindig, a kezét nyújtotta, de most nem mosolygott rá, mint máskor mindig. Durcásan szólt:
- Hát menjen, ha olyan nagyon szereti azt a kis bárót. Jó mulatást, szerencsés utat.
Befordult a kapun. Mossóczy Pál még állt ott egy darabig, mint mindig. A lépcső aljáról, mint mindig, Emma visszanézett, de most nem mosolyogva, mint máskor. Az arca most már nem volt durcás, inkább csak szomorú s a kék szemben mintha elfojtott könnyek is csillogtak volna. Egy könnyű mozdulattal eltűnt a lépcsőházban.
Mossóczy Pálnak nagyon nehéz lett a szíve. Most érezte, hogy nagyon szereti ezt a kék szemű kicsi lányt. El kell mennie Bresztoványba, ez elkerülhetetlen kényszerűség, de fájt neki ez a kényszerűség. Fájdalmát csak az enyhítette némileg, hogy ha most felmegy az Umlauf ügyvédhez, attól kap pénzt az utazásra és vehet magának cigarettát.