Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 20. szám · / · Juhász Gyula: Élő halottak
Ő néma. Jár a kertben, mint kísértet
S hogy élete pecsétjét meg ne törje,
Nem látja, mint bámulja őt az élet,
Csak néz örök mezőn egy mély gödörbe:
A hangok fájnak néki, mint a kések,
A csönd kong benne, mint süllyedt harangok,
És várja szótlanul, míg az ítélet
Utolsó, szörnyű trombitája harsog
És néha, mikor boldog alkonyat van
S elnyomja őt a szender akaratlan,
Félig dalolva és félig zokogva
Megnyílik ajka, mint a pince torka
S valami régi és homályos emlék
Kísértete gyanánt, mely visszaleng még,
Pár szót susog, mely a szájára téved,
Mint vén ereszre halk, bús denevérek!