Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 20. szám · / · Szép Ernő: Bűneim

Szép Ernő: Bűneim
098765.

Nem a magamét beszélem senkivel, soha. Itt van a szájpadláson az én minden kérdésem, az én minden válaszom, az én minden vallásom, az én minden panaszom és ünnepi beszédem, itt van rajongásom harangozása, itt van álmom dala, itt van a gyermeki hintázás témátlan románca, itt vannak a csodálat összes szavai mint napsütésben függő zöld levelek, itt van a téboly eszperantója, itt van a rettenet vonítása s ez mind itt lapul a szájpadláson, az én szavaimat le nem szedi a nyelvem onnan. Beszélésemet úgy hallgatom hogy gramofon beszél a számból. Én még meg se szólaltam. A levegőt nézem, az elbocsátott hamis szavak után nézek. Nő a teher kettős tüdőm felett, minden nap jobban nyomja mellemet, a ki nem adott saját szavak terhe. Minden nap elmulasztok megszólalni. Homlokommal minden nap eltakarom magam mint pajzzsal, minden nap letagadom magam mint festett ablakokkal szemeimmel, hangommal mint lakájjal minden nap elhazudtatom magam hogy nem vagyok itthon, sötét szűk gégémben minden nap megfojtom magamat. De enyémek azok a szavaim akiket elhallgatok? Én vagyok az akit nem fejezek ki, akinek csaló beszélésemmel befogom a száját? Én volnék az akit nem engedek szóhoz jutni, én, én volnék az akit agyonhallgatok? Nem, én az vagyok aki hamisít és temet a hangjával. Az akit titkolok, az akit elhallgatok, az a köteles ember az én arcom mögött. Minden nap eljön a szürkület, látom a szürkület árnyékai közt mondani valómat elmosódni.