Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 18. szám · / · Figyelő
Komolynak látszó Ady-tanítvány. Az Ady-hatás, amennyiben a tartalomra vonatkozik, Ligethy Béla politikai nézetei miatt került verseibe. Az ős turáni átkot, az egymás-marást, az eljövendő új időket és a gyalázatos mostani magyar életet emlegeti ő is. Elvileg mindenesetre mellette vagyunk, hiszen a magyarság sohase érdemelte meg jobban a lekáromkodást, mint manapság, de hiába: az Ady-versek még mindig jobban és jogosabban ostorozzák a magyar ostorozni valókat! Nagy legény legyen, aki Ady szimbólummá nőtt élete után és ránk maradt kilenc verseskönyve mellett ugyanazokat a próféta-zászlókat akarja kitűzni a magyar sors fölé! Nem bosszankodunk az akarás miatt, de Ligethy se vegye rossz néven azt a megállapítást, hogy akarása bizony csak akarás maradt. Mentse az, hogy nagy dolgokban a próba is érdem.
A kötet húsz versből áll és legalább tizenötből idézhetnék számtalan meggyőző példát az Ady-stílus lemintázására. Újból átlapozom a kötetet és futólag is egész sereg Ady-összetételt írhatok ki: Szomorúságkereszt, halálvirág, tegnapbánat, jóságszív, embervaló, kételykéz, gondbarázda, életrom, halálszerelem, halálátok, kétségláng, élethörgés, életmocsár, muszájölelés, muszájima, hívságszemérem. Néhány jelző adys-kapcsolatban: Esett hős, harsonás szív, csóktalan csók, imás könyörgés, megbékítő messzeség. Ady formai hatása nyilatkozik meg szabad ritmusú verseiben éppúgy, mint a kötöttekben, a gondolat-áthajlásban, a "rossz Ady-anapaestus"-okban, a sorismétlésekben. Ligethy szívesen használja azt a jellegzetes ötsoros versszakot, melyben Ady sok más közt pl. az Ős Kaján-t is írta. - Minden Ady-hatás mellett is figyelmet érdemel ez a kötet, melyből itt-ott egészen tiszta hangok csendülnek elő. Kiválik a többi közül az a két vers, melyet az író Móricz Zsigmondnak, illetőleg Babitsnak ajánl a k. kurzus alatt őket ért eseményekkel kapcsolatban, mindkettőből idézek néhány sort:
Testvér, itt csak azok aratnak,
Kik soha-soha nem vetettek,
Ez a föld megmaradt a rossznak
S a harsonát, üres fejeknek -
Testvér, itt csak azok aratnak!
Egymást temettük sírva-vígan,
ütésre vadúlt magyarok,
Békében, harcban, háborúban!
S egymást sirattuk, hogyha késő
Volt már s erőtlen kiesett
Kezünkből toll, kard, eke, véső!
Az említett két verset tartom a legjobbaknak. Az egy másik személyhez intézett, illetőleg többes számban folyó beszélés háttérbe szorítja bennük az író eddig még - nem sértő szándékkal mondom - érdemtelen személyét és elviselhetővé teszi azt a hangot, amely Ady kisajátíthatatlan joga és amely az Ady-utánzóknak csak porkavaró handabandázás szokott lenni.
Óvnunk kell Ligethyt a kor egyik betegségétől, a ködösségtől. Nem az ellen írok most, mikor az író valami maga által se tisztázott hangulatot akar megéreztetni, hisz a szimbolikus költészet számtalan csodaszép verset teremtett e zsánerben, melyek kitűnő ellenérvül szolgálhatnának - hanem az ellen az üres képzelődés ellen, mely lyukat beszél a levegőbe és filozófiai mélységeket sejtet ott, ahol nincs semmi mélység. Kiállhatatlan nagyképűség nagybetűs szavakat írni, ha ezek a szavak magvatlanok. "Győztem a Látásban, az ősi nagy titokban" - még egy lépés és ilyesmikhez jutunk: Bejártam a Mindent, a Mélységet és a Magasságot, hogy az ősi Kapcsok közül az Ellipszisen kilendülve a Fókuszban elérjem a nagy Célt, stb. Ez ellen a legjobb orvosság a tömör és pontos fogalmazás. Van Ligethynél néhány hely, ahol sikerül kézzelfoghatóan megmondania azt az absztrakciót, amit mondani akar, pl.: "Itt minden kis parányi zúg Kitárja már szívét a te Mosolygó napkezed felé!" Vagy: "A félúton ha meg nem állsz, Láncszem magadra rátalálsz." Legtöbbször azonban, sajnos, légnemű ürességekből akar súlyos gondolatokat kovácsolni. Olyanok fiatal költőinknél ezek a "gondolatok", mint a pöfeteg a nyári mezőn: megszúrják őket és szál-száll belőlük a füst, a terjengős értelmetlenség.
Ebből következik a kötet egy másik általános hibája: a költemények hosszabbak a kelleténél. Nemcsak politikai, hanem csöndeshangú, Tóth Árpádra emlékeztető, önmagával foglalkozó költeményei is. (Tóth ismeretes, nibelungizált, váltakozó- vagy ölelkezőrímes strófáinak kezdő és záró sorait Ligethy kettévágja a sormetszetnél s ilyenformán hatsoros strófát csinál belőlük. "Alkonyi séta. Néma kérdések.") Az író a bizonytalanságban csapong, nem találja meg a formát és a szerkezetet adó határokat. Nem találja meg, hogy minek kell
Vannak írók, akik készebbek és aránylag jobb verseket írnak nála, mégsem igazi költők. Ligethy Bélának lehet reménye, mert jót-rosszat: mindent szívéből ír.