Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 16. szám · / · Figyelő · / · Nadányi Zoltán: Furcsa vendég · / · Bortnyik Sándor: Két levél az új festészetről

Bortnyik Sándor: Két levél az új festészetről
II.

Kedves barátom,

mindenek előtt egy félreértést kell tisztáznom. Én nem írtam azt, hogy munkássága a német művészeti törekvések hatása alatt van. Nagyon jól tudom ennek ellenkezőjét. Csak közvetett hatásról beszéltem, a németség mai szellemi anarchiájának hatásáról.

Levele egyébként csak újabb bizonyítéka mindannak, amit piktúrájáról írtam. Annak, hogy amit újabban csinál, az tiszta l'art pour l'art és individualista anarchizmus. Könnyebb megértetés szempontjából tegyük meg a szokásos durva szétválasztását e problémának formai és szellemi részre. Ön is, levele első részében, külön fejtegeti a festészet formai követelményeit. Feltétlen logikai szigorúságot követel a festőtől abban a tekintetben, hogy ne éljen illúzionisztikus eszközökkel: két dimenziós anyagon csak két dimenziót adjon, ha három dimenziót akar, akkor azt csakugyan három dimenzióban építse fel. Mert máskülönben csal. Higgye el: ez a követelmény egy, első pillantásra tetszetős naivság. Mert a művészet nem fizikai és mértani igazságokat fejez ki, hanem a fantáziának és az életszemléletnek az igazságait. Szellemi dolgokat érzékesíteni: ez a művészet célja és e cél szempontjából tökéletesen mindegy, hogy például a mélység a képben valóságos, kézzelfogható mélység-e vagy csak illuzórikus, szuggerált mélység. Akik ilyen fizikai realitást követelnek a képtől abban a hitben, hogy egy csalástól szabadulnak meg, hamar ráeszmélhetnek arra, hogy még mindig ezernyi csalást követnek el. És ha sorban mind ki tudnák küszöbölni ezeket a csalásokat eljutnának végül az eredményhez, amelyet úgy fogalmazhatnának letéve az ecsetet: AB távolság = BA távolsággal és abból azután eljutnának komplikáltabb igazságokhoz is: például a2 + b2 = c2, ha a és b egy derékszögű háromszög befogói és c az átfogója. Még egy baj van: ha a képtől fizikai realitást, tapintással is ellenőrizhető valóságosságot követel, akkor legyen következetes: ha tiltakozik az illúziószerű és absztrakt ellen, akkor ne feledje, hogy sík sincs: van vászon vagy deszka, rajta kiemelkedő angol vörös vagy párizsi kék réteg etc. Ilyes formán azt kellene mondanunk - ne gondolja, hogy viccből vagy gúnyból mondom ezt, csak a maga gondolatmenetét folytatom - a festészet célja szabadon kombinálni a deszkákat, a vásznakat és a különböző színű maszatokat.

De ne menjünk ad abszurdum, sőt fogadjuk el formai követelményeit, amelyek betartásával, de csak a maga által vázolt következetlen és félútig menő betartásával elképzelhetünk piktúrát, ha szűken, korlátozottan és unalmasan is Nézzük a végeredményt, a szellemi hatást. Ön tehát önkényesen teremt egy harmóniát, mely szuverén és önmagáért beszélő, akár a virág. A virág egyed billiomod magával. Ilyen lenne a kép is: mindegyik egy egyed, amely csak önmagáért beszél. A virág kozmikus tünemény, mert része az univerzumnak és megnyilvánulása egyetlen kozmikus életenergiának. Ugyanilyen esetleges és kozmikus megnyilvánulások a maga képei is. Ez elfogadható. A virágnál kollektivitást fel sem lehet vetni. Ez a fogalom öntudatos lények társadalmához van kötve. Kollektív az, ami közös és egyetemes emberi ideált, törekvést, akaratot fejez ki. Kollektívről a maga által követelt épnél épp oly kevéssé lehet szó. Ezek a képek egy individuumnak óráról-órára változó harmóniái. Esetlegességek. Tünékeny kis részei a világnak. Ha feladja a kép materialisztikus felfogását: azt, hogy a képben nincs expresszió s a képnek asszociációs hatása nem lehet, akkor is ez a témátlan kép egy új világérzést - tehát kollektív érzést, csak igen távolról és igen halványan szuggerálhat. Lehet, hogy megnyilvánulna közvetetten, felépítésének módjában valami a kollektív szellemből, de éppen emiatt közvetett, távoli és halvány hangja miatt a gyakorlatban nem tenne kollektív hatást. Nem szójátékot mondok, de: egy kollektív szellemből született kép, amely csak 25 emberre tehet hatást, nem kollektív. Utóvégre ez nem elvi, hanem gyakorlati kérdés. Emlékszik arra a két hatalmas freskóra: a gyári munkás és a szántó-vető paraszt testvérisége? Lehet, hogy tele volt perspektivikus és egyéb "csalásokkal", de monumentális ritmusa volt és ami fő, ami fő! jóra igyekezett szuggerálni százezreket. És aki alkotta, művészete és élete legszebb javát adta bennük. Kollektív képek voltak, amelyek azonban - ez az, ami elengedhetetlen - nemcsak etikailag hanem esztétikailag is maximumot igyekeztek adni.

Többi gondolatára csak röviden válaszolok. Ön összetéveszti az absztraktot a fogalmival. Az absztrahálás nem a realitásnak ellentéte, hanem csak az érzéki, nyers matériának. Dekoráció és expresszionizmus meghatározás dolga. Mindkettőnek lényege, hogy kiküszöböli a közvetlen asszociációkat és Csak a közvetett, távoli és általános de mély képzettársításokkal ér el hatást. Egyszerű formákkal és színekkel, amelyek nem ábrázolnak semmit miként a zene hangjai de távoli asszociációkkal, amelyek valószínűen még az emberiség őskorában vésődtek be a faji emlékek közé, mély és másként alig kifejezhető hatást tesznek.

Nem remélem nagyon, hogy levelem rögtön meggyőzi Önt arról, hogy kisiklott a helyes, jövő felé vezető útról. Hiszen az ideológiák nagyon erősen be szoktak gyökerezni egy-egy periódusra, nem lehet azokat ilyen rövid érveléssel egyszerre kiirtani. De azt hiszem, sikerült figyelmeztetnem elméletének hibáira és befogja látni, hogy benne csak egy esetleges és individuális és mégis lehetőségeket adó művészet gyökere van nem pedig "a" művészeté vagy éppen a jövő művészetéé.

Nagy érdeklődéssel várom válaszát, őszinte barátsággal üdvözlöm:

Hevesy Iván