Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 16. szám · / · Figyelő · / · Nadányi Zoltán: Furcsa vendég

Nadányi Zoltán: Furcsa vendég
I. Kosztolányi Dezső

Mintha magamnak számolnék be, vagy valamelyik barátomnak, ki minden célzásom elérti, úgy igyekszem megírni ezt a bírálatot, kikerekítés nélkül, egymás mellé sorakoztatva azokat a tárgyi megjegyzéseket, melyeket olvasás közben papírra vetettem. Ezeknek talán inkább hasznát veheti a szerző és olvasó, mint azoknak a "beállított" és regényes kritikáknak, melyek a költő alakjával foglalkoznak és hímet varrnak a semmire. - Nadányi Zoltán első verseskönyve. Gazdagon és tökéletesen - meglepően - tud magyarul. Nyelvünk 1921-ben. Azt, amit remekíróink kibányásztak és amit a "Nyugat" költői felszínre hoztak mély tárnákból, itt lelem, új ötvözetté forrasztva s szinte személytelenül gyönyörködöm abban, amit a századok létrehoztak. Boldogok akik ezen a hangszeren játszhatnak. Verőfényes és zivataros nyelv! - Az egykori forradalmi vívmányok konzervatív értékké váltak. Ez természetes és megnyugtató. A fiatalok az elődök vállára lépnek és ezen az elvek lépcsőn szaladnak fölfelé, előre. - Mindenekelőtt ez ötlik szemembe: szín, sok-sok szín. Fényfoltok a magyar tanyáról és faluról, festékpöttyök a vidékről. Kolibri-tarkaság. De nem cifraság. Ebben a tekintetben a kötet erősen magyaros. Úgy tudom, festőink évszázadokra visszanyúlóan szín-kedvelők, akkor is, mikor egyebütt még nem divat ez, elsősorban színeznek talán a föld, a levegő, az égalj hatása alatt, még a rajz rovására is. Az íróink is. Van-e színesebb, polychromabb költő Petőfinél? - Az ő nevét nem véletlenül írtam le. E kötetben többször kísért. Olvasom e fiatal költőnek "A gyilkos" című szonettjét, mely a négyes rímeivel, a zárt nyugateurópai formájával is határozottan petőfiesen-magyaros. "Az ingeújján csepp vörös folt, rádönti lopva a vörös bort s vörös ingújjal ül..." Nem hiszem, hogy Petőfinek nincsenek tanítványai. Csak az utánzói vallottak kárt. De tanítványa öntudatlanul majdnem mindenki, még ma is, aki magyar verset ír. Láthatatlan ő, mint a levegő és épp oly éltető. Stílje, rendkívüli, ösztönös és változatos formakészsége még Aranyra is folyton hat. Ő volt a nagyobb formaalkotó. - Nadányi Zoltán jól versel, az utóbbi évtized minden finomságával. Néha beleveti magát egy kész forma-mintába és lebeg a célja felé. De a kényszer új kapcsolatokat is teremt: a forma és tartalom megtermékenyíti egymást. "Fölötte őszi fény a felhőt lékeli, mögötte tarlott kert tarlott emlékei." Az utóbbi szó (emlékei) a rím-nemző, fölvillantott előtte egy jó metaforát, melyet különben nem látott volna. Ez a zárt-forma értelme. - Jó szeme van. "Égre gőzlő tömött bokrok közt köpködi kígyódühét egy öntözőcső". Finom és jól összefogott, tömör kép. - A kedves lábait kéri, hogy ne vigyék el soha őt. (Lábak.) Megható és gyengéd érzés. Kár, hogy "ki van fejtve". A kevesebb itt is több lenne. Az új magyar líra szerencséjére elvetélte a szónokiasságot, mely ma már kizáróan a vezércikkekbe szorult, de az ötletnek se szabad megkegyelmeznie. Mind a kettő hideg, értelmi munka, semmi köze a lírához. - "Kislány a kádban". Tiszta és világító vers, arányos fény- és árny-elosztással, érdekes vonalvezetéssel. - Hajlama van a szatírához s ez fiatal költőknél figyelemreméltó. "Bozótból zörrent a Nagyorrú szűkűlve és fogvicsorogva és lassanként pattant a síkra az Irodalmi Csodaborjú". Szatirikus az a szonettje is, mely távol minden politikai céltól, a szenvedő egyéniség nevében ítéli el a háborút, mely mindenkinek háborúja. "Az egyik mondta: kék a zöld a másik mondta: sárga..." Ezt a tételt aztán ad absurdum viszi, úgy hogy a játszó és bohókásan jó forma végig szolgálja a mondanivalóját. Miért is halt ki a magyar lírából a nemes szatíra? Lehet, hogy a kabaré fűzfa-szatírája ölte meg. - "A bestia" lírai elbeszélés, egy ketrecéből kitörő oroszlán pompás és szemléletes rajza. Az állatkert, meghangszerelve. Nincs kedve folytatni ezt az elbeszélő lírát? - A szatíra és a festő líra kínálkozik neki és ezen a téren sokat várhatunk tőle, mert recehártyája érzékeny és eszközein igazi művészként uralkodik. Nadányi Zoltán ezzel a kötetével magára vonja a legjobbak figyelmét. Egyelőre a mai magyar nyelv és a mai magyar líra szintjét mutatja.