Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 16. szám

Kovács Mária: Látogatás

Nagy Fáraó, im itt vagyunk szemtől-szembe, évezrek után
én a rossz, az örök lázadó szolga, a szenny, a névtelen
és te, a dicsőséges holt, a jó és kegyes.

Fáraó! emeld rám és boldogíts szentséges szemeiddel.
A fénnyel, mely felém sohase lobbant,
ha ott csúsztam is én, condráim övezte rabszolga
palotád márványos lépcsőinél.
A szemeket akarom látni Fáraó, a szemeket!
melyek rám sohase néztek.

Óh kegyes, ha emlékszel, - üde tamariszkok ékes kertjében
a tamburin bánatos dalára - én vertem, az én véres ujjaim
szaggatták a húrt, - mint magam a kín - fölserkedt vándortalpaim
míg kerted gazdagon táplált füvét tapodhatták.
Messziről jöttem akkor, hogy szóljon néked a bánatok dala.

Lágy és tejfehér volt a gyolcs, mely illatos, fűszeres
királyi tested ölelte? Én fontam-szőttem azt. Míg veríték
patakzott meztelen forró testemről, fürgén forgattam
a renyhe orsót s egy sóhajomra suhant a korbács.
De én szőttem ezer méterét királyi testedre
a halotti patyolatnak is...

Hallod-e! én voltam tudom, aki te dús földeken vetettem
s az én vállam görnyedt a gabonás zsák alatt,
míg éhesen tántorogtam magtáraid telt levegőjében.
Én nem bírtam az adót s az én átkom hördült feléd
és én ődöngtem lázas szemekkel kincses kamráid előtt,
hogy hű kutyáid, sisakos vitézid mellbe taszítottak.

Óh, te mindenek felett győző! most mozdítsd karod,
mert mondom, én voltam, ki orvul, tőrrel lesett reád,
ám diadalszekér magasán tündököltél koronád fenségében
és én a porban, lovaid porverő lábai alatt fetrengtem, király.

Egy ujjad mozdítsd csak úgy könnyed intéssel
amint ellened sanyarú népére szabadítottad
dühödt oroszlánjaidat mindenek fölött úr!
Vadjaid az én húsomon tobzódtak - de - holtod után
én voltam a szent szolga, ki beleid kiemeltem,
ki scarabeust ágyaztam holt szíved helyére,
- és a csónakos, ki lótuszos szent bárkán sírodba vittelek.
Most itt vagyunk - szemtől-szembe - évezrek után,
én a rossz, az örök lázadás, a szenny, a névtelen
és te - a dicsőséges holt, a jó és kegyes.

Igen, - és nincs mi visszatartson, hogy arcul üsselek,
mert király, - egy fáraó szentséges arcába csapni
most, évezrek után is ajándék, hősi tett.