Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 15. szám · / · Figyelő
(Vér Andor első verseskötete)
Első érzésem ezekkel a versekkel szemben az az elfogultság volt, mellyel a gazdag örökösöket nézi az ember. Dús Ady-hagyaték! Sok felejthetetlen, emlékeztető szó, képek mik már eleve élnek az olvasóban. Sok örökölt forma, szinte koravén bevégzettséggel teljesek.
Egy egészséges fejlődés melege azonban észrevétlenül is körülölel. Valaki beszél. Könnyen, versben, a szavait kísérő jóleső zene inkább zsongítja, mint fokozza tartalomadta élményeimet.
Meglátok mindent, ami Ady óta történt. Látom lerontott ifjúságunkat, megtorpant örömeinket, véres éveinket, vezeklő napjainkat, kínzott testünket, gyötrődő lelkünket. Látom, mert sorba elmondja a költő valami szónokias, bibliás megemlékezéssel: "Harag dúlt, könny hullt, fekélyek, sebek... és úgy volt már, hogy nem lészen menekvés..."
Vér Andor a nagy történtek után odáig jutott, hogy mint egykorú krónikás versbe szedheti mindazt, amit megtörténni látott. Nem lírai újraélések versei (azok, amelyek már nem Adysak), hanem első, fantáziája írta fogalmazásai egy lírai tehetségnek olyan élményekről, melyek alapjában megrendítették. Ahol nem emlékszik igazán, ott jó szocialista érzéssel, evangéliumi példázatokkal segít magán.
Legnagyobb kincse az az erőteljes józanság, mellyel szívét földindulásból, égszakadásból kimentette, belezárván egy jobb és igazabb jövő képét. Ez után indult. Tétován, inkább ösztönei, mint tudata viszik. Meghatóan derűs honvággyal, később az üldözött keserű erejével keresi ezt a képet. És az egyetlen-igaz emberi sovinizmus: az önfeláldozás mámora száll fel soraiig.
Talán a nő? És ekkor hallom lírájának legegyénibb hangját. Megfélemlített, fanyar, sokszor komor kamaszvággyal messze-színes fogalomnak látja a nőt. Szent ámulattal nézi, tudja róla, hogy ez az egyetlen erő, ki felhajthatja "élete és minden életek bő szüretű hegyére..."
- "Részeg dalok zsongnak majd szerte a hegyeken s az ősznek dús asztalainál sorba-sorba felszabadultan ül majd az alázatosok és sebzett szívűek vert csapata. S ott-ott leszek én is..." -
Milyen szép gondolata ez a nőért versengő férfierőnek!
Nagyon szereti az embereket. "Boldog esettek", "tántorgó Atlaszok" ők, kiknek mégis egyetlen örömük a teher: a "ködülte horizontok". Már pirkadnak ebben az igazán szép versében és a kelő nap erejével hatnak az olvasóra.