Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Figyelő

Szini Gyula: Haraszthy Hermin

A Vígszínház nevezetes együttesének egyik oszlopa dőlt ki V. Haraszthy Herminnel. A Vígszínház együttese a magyar színészet történetében külön fejezetet fog mindig jelenteni. Áttörte azt a korábbi elvet, hogy elég egy-két elsőrendű színész egy színházban és körülöttük tobzódhatik a középszerűség vagy tehetetlenség. A Vígszínház együttese nemcsak a tökéletes összjátékot, egybevágó és ennélfogva kész és gyors előadást jelentette, hanem azt is, hogy másodrendű, úgynevezett epizódszerepeket is kiváló tehetségek kezébe tettek le. És ez helyes elv volt, mert a művészi hatás és siker szempontjából nincs első- és másodrendű szerep. Minden szerep fontos és elég gyakran épp a kisebb szereplő ügyességén vagy ügyetlenségén múlhat a darab sikere. A Vígszínház az epizodistáinak olyan gárdáját fejlesztette ki, amelynek tagjai közül többen második vonalbeli szerepekben nőttek meg a magyar színészet büszkeségeivé. Ezek közé tartozott Vécseyné Haraszthy Hermin is. Se szeri, se száma azoknak a szerepeinek, amiket a Vígszínházban a megalapítás napja óta eljátszott, aminek egyszerű oka az, hogy a Vígszínház együttese nem tudta nélkülözni az ő természetességre, naturális jellemzésre hajló művészi egyéniségét. Sokféle természetű és színű szerepben láthattuk, de mindegyikben helyén volt, hamis hangot tőle nem lehetett hallani, mert a természetessége, művészetének belső ösztönszerűsége átsegítette minden nehézségen. Csak most, ha visszatekintünk arra a hatalmas színészi munkára, amit ez a kiváló magyar tehetség végzett, eszmélünk rá, mily ősi színészi erő volt abban az asszonyban, milyen gazdag és dússzínű volt a skálája, milyen mélyen szántó tehetség volt. A színészi munka mindig hálátlan, az utókorra nézve nyomtalan, mennyivel hálátlanabb akkor, amikor legfeljebb néhány sornyi dicsérettel, sok esetben az obligát "jók voltak még"-gel kell megelégednie. Haraszthy Hermin szerény volt, szorgalmas volt, szinte nem is hagyott időt és alkalmat arra, hogy ünnepeljék. És hű volt, hű ahhoz a színházhoz, amely mint nélkülözhetetlen oszlopát mindig megbecsülte. És megható, hogy azt a rezsimet, amely a színházat megalapítása óta a legújabb időkig vezette, csak kevéssel élte túl. A színészi munka mezejéről csaknem átmenet nélkül költözött át az elysiumi mezőkre. Nem emlékszem, hogy valaha jubileumot ült volna vagy valamivel a személyére igyekezett volna terelni a figyelmet. Az igazi tehetség szerénysége volt meg benne, amely abból a nyugodt öntudatból fakad, hogy ismeri erejét és bízik benne. Legutóbb a "Hattyú" bemutatóján láttam az anyahercegnő szerepében. Mily kedves, közvetlen volt! Már a megjelenése is derűt árasztott. Mély zengésű, öblös hangjával hogy tudta színezni és jellemezni ennek az egyszerű és keresetlen hercegnőnek az alakját! Bizonyos komikus nyerseséget vitt bele ebbe a szerepbe, de mily öntudatosan, mily mérséklettel és arányos elosztással! Egyik fontos pillére volt az előadásnak, mint mindig. Nem hittem volna, amikor robusztus, egészséget mímelő játékát láttam, hogy e színészi álarc mögött, e rendíthetetlennek tetsző fizikum körül a valóságban talán már a halál settenkedett. A magyar kultúrának egyik munkása volt Haraszthy Hermin és munkástestvéri szeretettel búcsúzom el nemes, becsületes jelenségétől.