Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 11. szám · / · Bán Ferencz: Madárfogat

Bán Ferencz: Madárfogat
VI. JELENET

(Anya, Teréz, Bakos)

Bakos: (a legünnepibb ruhájában, fekete zakó, fekete nyakkendő, az ajtóban meghajol) Csókolom a kezeiket... (hangja hirtelen elakad.)

(Amint kiöltözöttségükben egymásra pillantanak, valami furcsa feszélyezettség borul rájuk.)

Anya: (kezét nyújtja) Isten hozta kedves Bakos úr.

Bakos: (kezet csókol) Kezeit csókolom nagyságos asszonyom! (Teréz előtt meghajol.)

Anya: (mereven áll) Foglaljon helyet! (három szék közül ő a középsőn ül, Bakosnak a jobboldali széket mutatja.)

Bakos: (leül) Köszönöm.

Anya: (Terézhez) Ülj le drágaságom! (Teréz a balról eső székre ül.)

Bakos: (rövid szünet) Kedves férje jól van nagyságos asszonyom! (Terézre néz, Teréz lesüti a szemét.)

Anya: Ő már csak mindig egyformán. Néhanap egy kicsit nyugodtabbnak látszik, de az már nem jelent semmit.

Bakos: (előrehajol) Nagyságos asszonyt nem is kérdezem, hiszen...

Anya: (közbevág) Köszönöm érdeklődését én már csak megvagyok.

Bakos: És persze a kisasszonyok is... Mária kisasszony nagyon vidám volt. És maga kedves Teréz?... (bizonytalanabbul) És a Teréz kisasszony?

Teréz: Ó én?! (nevet és lesüti a szemét.)

(Rövid szünet)

Bakos: (gyötri az ujjait) Borzasztó milyen bámész népség a pestiek. Amint hazafelé mentem egy ló elcsúszott a síkos aszfalton... éppen öntöztek... no és kérem két perc alatt akkora tömeg verődött össze, hogy a villamos is elakadt. No és azután jött a rendőr. Azt hitte összeütközés történt, hogy a villamos elgázolta a lovat. A vezetőt akarta felírni mindenáron, no és tetszik tudni a kocsis közben talpra állította a lovat és elhajtott. No erre kiabál a rendőr: "Hó, hó! Megálljon. Rögtön megálljon!" A közönség persze nevetett. No, egész kabaré volt.

Anya: Igen?

Teréz: És a lónak nem volt semmi baja?

Bakos: Nem. Éppen semmi.

Bakos: (újra szünet Kérdőn néz Terézre, begombolja a kabátját, föl akar állani.)

Teréz: (megrezzen) Mintha apa szólt volna. Bemegyek... hátha akar valamit!

Anya: Nem csak maradj!

Bakos: (föláll) Nagyságos asszonyom! (egyre határozottabb) Ma van a nap! Mára tetszett mondani. (állva marad.)

Anya: (sóhajt) Csak üljön le Bakos (Bakos leül.)

Bakos: Tehát a nagymama nem egyezett bele?

Anya: (hallgat) Nem. Sajnos nem tudtam rábeszélni.

Bakos: (bizonytalanul) Akkor hát?...

Anya: Várni kell kedves Bakos... (maga se hisz a szavaiban) Maguk olyan fiatalok és egy-két hónap alatt annyi minden történhetik.

Bakos: (összeharapja a száját, komoran) Igen.

(Teréz lassan, kétségbeesetten elfordítja az arcát.)

Bakos: (szinte utána kap, fölugrik) Kedves mama! Azzal az elhatározással jöttem, hogy a rossz választ nem veszem tudomásul. (zihál) Megmondom, hogy miért! (Nyugodtabb) Nem hiszek, nem tudok hinni benne, hogy a szülőknek joguk lenne. Nem és ezerszer nem! Ha idáig jutottunk, akkor mindent bevallhatok. (leül, hangjában már némi fölénnyel) Én számítottam erre... mondhatnám, előre tudtam. Azért ma megkérdeztem Teréz kisasszonyt... Terézt, hogy mit tegyünk, ha szépszerével nem sikerül. És Teréz... nos ő is úgy gondolkozik. Igen. A szülői önkény ideje lejárt!

Anya: Köszönöm kedves Bakos, hogy elsegített idáig és most kérem, hogy üljön le. (Bakos csodálkozva leül)

Anya: Maga ismeri a helyzetünket Bakos úr és Teréz úgy-e ismered te is? A nagymamával nem sikerült, ő tudja, hogy miért nem akarja és erőszakolni nem lehet senkit és ha lehetne is, abból még sohasem származott semmi jó. Nem, én abban a hitben nevelkedtem föl és állom ebben a percben is, hogy nincs senki, senki a világon, aki olyan közel állana hozzánk, mint önmagunk. Nem, nem tartozunk felelősséggel az egész világon senkinek és jól éltünk ha elmondhatjuk, hogy a lelkiismeretünk tiszta. Néha az vétkezik nagyobbat, aki lemond... Teréz! Nem akarlak befolyásolni. A mi helyzetünk nagyon súlyos lesz, ha elviszed a kereseted, de ezzel ne törődj... én jól tudom, hogy nincs olyan helyzet, amelyben idővel megnyugvás nem lenne... évről-évre, amint lejjebb süllyedtünk, azt hittem, rosszabb már nem lehet és íme megvagyunk ma is. Mondom én nem kívánhatom, hogy lemondj. Az imént arról beszéltem, hogy várni, hogy várjatok. Akkor nem voltam őszinte. Nincs mire várni. Egy év múlva, két év múlva még mindig csak várni és újra várni és az élet nagyon rövid. Nem Terézkém. Bakos szeret téged, én jó, becsületes embernek ismerem, azt hiszem bízhatol benne, de ezt neked kell tudnod. Nem merek tanácsot adni. Lányom vagy! Mellettem nőttél fel, de nem ismerlek annyira sem, mint magamat. Te tudod, hogy ki vagy! Te határozz! De vigyázz... a lélek szívesen hiteti el velünk, hogy nagylelkűek vagyunk, vigyázz és jól hallgasd ki magad. (feláll és kifelé indul.)

Teréz: (kinyújtja utána a karját) Anyám én nem tudom!

Anya: (megfordul) Csak annyit mondhatok, hogy a te helyedben én (Bakosra mutat) vele mennék! (kimegy)