Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 10. szám · / · Figyelő · / · A XX. század könyvművészete
Úgy látszik, a Belvárosi színház le akart vizsgázni, amikor ezt a
A harc, amelyet a fiú a fiatal mostohaanyja becsületének megóvásáért folytat, érdekes, de különös és izgató parfümöt kap azáltal, hogy a fiút a harcában egy olyan titkolt és szemérmes szerelem hajtja, amely ebben a lenge erkölcsű miliőben egyenesen tragikusan megható. Éppen ezért megszépül még az a csúnya helyzet is, amikor a fiú egy egyelőre ártatlan légyotton csípve a szép mostoháját, maga maradt vele egyedül a szállodai fészekben. Itt bizonyos, hogy ki kell derülni a szerelemnek, és egy félórai szemérmes vonaglás után ez meg is történik. De nem kell félni semmitől, az első csóktól úgy megijedt a fiú, hogy elrohan a fészekből és talán Amerikáig meg sem áll, ha ki nem tudódik, hogy az apja felesége csak azon a papíroson asszony, amelyen a házasságot aláírták. Most már nem sok gondot okoz a kibonyolódás. Amilyen szemérmesen komoly ok volt a képzelt szerelmi kötelék, olyan szemérmetlenül semmi ebben a darabban egy kis formaszerinti házasság. Mi sem könnyebb mint a papától megkérni a "mamát". És ha a szemérem nem lehetett jelen mind a két helyen, mégis csak a jobbik helyén volt. Nagyobb és szebb problémákat is el tudunk képzelni ennél egy esténk számára, de azért mégis meg kell békülnünk a franciával, Verneuiljel és a többiekkel is, mert ha nem is szükségesek, de utánozhatatlanok. Ezt a frissességet, könnyűséget, merész vágtatást még mindig irigyen kell néznünk.
Az új tantárgyból a Belvárosi Színház szépen vizsgázott. Nem akart Vígszínház lenni, ami különben érdeme