Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 10. szám · / · Angelotti Mária: Az apostol
És repültek a napok gondolatnál is sebesebben.
Boldog, munkás, teli napok voltak azok. Ha a karok pihentek, az agyak dolgoztak.
Carmela az Apostol lábainál ülve újjászületett. És a szent ember mögött, mint valami gigantikus víziót, állandóan ott tudta, érezte és látta a Legfőbbet, mint egy roppant ködszerű alakot, melyből a szeretet tüze, a jóság fénye és a bölcsesség világossága árad a leggyengébb féregtől a tévelygő emberig mindenre.
Szédítő magasságokba és mennyei lángtengerbe ragadtatott az ő gyökértelen, hovatudatlan kis énje és ott leégett és letisztult róla minden lefelé húzó szenny és kicsinység.
Az egyre táguló perspektívában egyszerre elfeledte buta önérzetét és jogtalan gőgjét. Alázatos lett és szelid, mint Mestere, aki lábbujjhegyen és halk szóval élte az életet, mintha templomban járna.
Egyszerre roppant mélynek, de végtelen okszerűnek látta a világot.
Meglepődött azon is, hogy voltaképpen semmi sem meglepő. Mert nem új, mert nem váratlan. Mert csak a mi szemünk elé pattan az hirtelenül. De régtől-régtől olvadtak a láncba új szemek, meg új szemek. Oly messzire el lehet menni a visszamenőnek, míg az öröktől fogva örök időkig Teremtő kezébe nem jut ő maga is.
Mert egy porszem, egy hangya, vagy egy ember: mindegy az.
Egyformán nagy és egyformán kicsi minden a világon.
Már nem csodálkozott a régi gyötrelmein sem.
Lehet-e egyáltalában alázatosság nélkül élni?
Végtelen megindultsággal ment az Apostol mellett, s úgy érezte hogy az az áttetsző és hatalmas óriás megy mögöttük. Hogy mögöttük megy, hogy mellettük megy két oldalt és ők mégis elébe mennek, mert előttük áll és várja őket két világrengető, de éji szellőnél is lágyabb, forró kar, mely magához öleli őket.
És ez a szent, nagy vágy ama ölelés után, megölte a teste-lelke minden más kívánságát ennek a két embernek. Egymásbafogódzásuk is csak azért kellett már, hogy sóvárgó szárnyalásuk még hamarabb célhoz juttassa őket. Úgy borult rájuk az isteni Gondolat, mint egy vakító fénykupola. Bármerre fordultak is légyen - csak ennek a kupolának falain keresztül láthattak mindent, még a kisujjuk hegyét is.
Most értette meg Carmela a régi tanítást; Isten mindenütt jelenvaló.
Milyen egyszerű ez így, milyen banális. És mégis mily mély, s mily nehezen megfogható.
Most kezdte csak érteni a darabos és primitív Evangeliumot is.
Darabosnak látta most is, mint egy rettengő égbenyúló sziklatömböt és primitívnek - kezdetlegesnek -, mert az ős kezdetet, az ős alapot értette meg benne.
És mégis összedől minden, melynek nem ez a sziklatömb a fundamentuma.
- Mester - szólt örvendezve tiszta látásán a nő -, Mester, szemmel láthatóan gyökereznek lelkemben az igazságok!
- Nem úgy gyermekem - felelt szelíden az Apostol -, nem úgy. Az igazságok régtől megnőttek benned. De mint valami ápolatlan kertben, láthatatlanná vált a sok felburjánzott gaztól a nemes rózsa.
- Áldott légy én Jóságos Kertészem.
- Áldott legyen, akinek a nevében jöttem.
Oly szép volt az életük és oly teljes.
Gyakran elmentek harmatos hajnalokon, ismeretlen mezőkre, gyógyfüveket szedni. Csodálatos illatuk volt ezeknek a növényeknek. A barlang előtt nagy vászonlepedőkre terítették ki őket, hogy zörgősre száradjanak a napon.
Azután fajták szerint szellős zsákokba a barlangban raktároztattak el.
Édes fűszerszagot terjesztve elnyomták a barlangok szokott dohos szagát.
Az Apostolt sok ember kereste fel. Leveleket, üzeneteket hoztak és vittek. Azután voltak szomorú emberek, akik tört lelküket hozták ide. Többnyire nők voltak szegények. Gyakran zarándokoltak ide fel a hegytetőre, ó, sokszor gazdag és előkelő asszonyok is és Carmela látta hogy mindig megnyugodva és megkönnyebbülve távoztak.
Jöttek még férfiak is hetenként egyszer csapatostól. Ezek az Apostol tanítványai voltak -, ilyenkor egész nap tanította őket és meghallgatta őket egyenként és vitázott velük végtelen alapossággal és kifogyhatatlan türelemmel. Voltak, akik pergamenttekercsekkel jöttek. Ezek felolvasták írásaikat és a többi nagy figyelemmel hallgatta. Erre persze ismét vita következett, szigorú igazságokkal elbírálva és boncolgatva a mű legkisebb részletét is. Dicsérő szó ritkán hangzott, a buzdító annál gyakrabban, rossznak és használhatatlannak az Apostol elvből nem mondott senkit és semmit.
Az Apostol többi látogatója többnyire testi beteg volt. Volt olyan, akit hordágyon hoztak fel, voltak aztán olyan súlyos betegek, akiket maga az Apostol látogatott sorba bizonyos napokon. Carmela hűséges és megbízható segítőtársa lett az Apostolnak.