Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 10. szám
Lárma kell nekem, tánc, zene, - lihegő ritmusok tobzódó zaja,
Bor kell nekem, csók, tűz, - minden: mi ujjongva sikolt.
Minden: mi feltépi bennem a részeg gyönyört,
Hadd buggyanjon száz sebkehelyből az öröm piros vére.
Kacaj kell nekem, száz csengőn csengő, minden: mi néma szivekbe hasít.
Minden: mi forrongva forr és szűk medréből szilajon kicsap.
Ami elönti bennem a rémült csendet és felgyujtja ijedt könnyeimet.
Mert minden csend halál, minden megállás halál,
Oh minden béke halál.
Ezererejű élet él bennem és minden ereje élni akar.
Sok duzzadt magvu percet akar harapni,
Sok fényt akar inni és omló aranyban táncolni merész bokákkal.
De üres a perc s penészes torka csüggedt elmúlást lehel.
Oh, fél bennem az élet, ostoba ijedt kis gyerek,
S mint kisgyerek, folyton csak kérdez: miért? jaj miért?
Halált kérdez, hallgatást kérdez, hallgatás rémületét.
Hej!! Üvöltő lárma, tántorgó lábak torz üteme:
Tapossatok dühhel bele a csendbe.
S fojtsatok meg minden kérdezőt.