Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 9. szám
Ne várd tőlem a szót - hiába várod
a szót, hogy: szeretlek -
sohase mondhatom. Sohase néked.
Soha senkinek.
Mert határtalan bennem a gőg.
Miként vadóc kényúr, kincsek fölkent ura
biborral betakart mellére nem vonja
tisztult, édes szívvel
derék szolgájának vérrel harmatos, drága homlokát -
miként a koszorús, boldog szivárvány
diadalos hídja
száműzve örökre és meg nem jelen soha
hómezők babonás, fehér szíve fölött -
és miként a büszke, vésszel pajtáskodó
futótűz nem érlel semmi gyümölcsöt,
vaktában lihegi át a nagy világot
halálig majd meg nem pihenve -
úgy, mint a bérc, hogy helyét nem hagyhatja,
nem sikolt, nem kacag,
időtlen időkön állton áll csupán,
csak némán nyügözve önmaga csodás, hideg varázsától -
úgy nem szólalhat meg
a szent szóra hozzád soha az ajkam.