Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 7. szám · / · Deák Gyula: Berzsenyi estéje
Deák Gyula: Berzsenyi estéje
III. FELVONÁS
A niklai kúria szárnyépületében, Misky tiszttartó-lakásán. - Gerendás, egyszerű szoba: fiókos szekrény, asztal és székek. A falon búzakoszorú, csodára nőtt kukorica- s paprikafüzér. - Hátul és jobbra ajtó, baloldalt ablak és ajtó. - Már száll az este, félhomály.
1. JELENET
Berzsenyi , Misky és Helmeczy
(Berzsenyi az asztal mellett ül, lehiggadt, fáradt, csak egy-egy feltörő mozdulat mutatja lappangó, lázas idegéletét. - Misky Berzsenyi előtt áll, szolgálatkészen, szomorún. - Helmeczy karba tett kezekkel az ablak előtt, kinéz és mintha mire se figyelne.)
Berzsenyi (Miskyhez): Ezerkétszáz hold az inventáriummal és negyven hold szőlő. Ezt három részre ossza. Egy rész Zsuzsannáé, egy a gyerekeké, egy pedig enyém. A niklai belsőség Zsuzsannának jusson. Szántó, szőlő, s egyéb, egyformán harmadba. Minderről pedig osztálylevél legyen, s azt küldje utánam Kis János címére, hol, ha nem ott lennék, megmondják a címet.
Misky: Reggelre, könyörgöm, meg lehet az írás...
Berzsenyi: Akkor, Sopron után, útbaejtem Pozsonyt, s a káptalannál deponálom. Hát fogjon hozzá, Misky. Ehol toll, meg tenta.
Misky (húzódozva): Előbb, könyörgöm, számba kell vennem az istengyalult-tököt...
Berzsenyi: Minek az?
Misky: Hogy megolvassam, s dividáljam, könyörgöm. Reggel hordták, s délután, s még nem volt érkezésem...
Berzsenyi: Csapja akárhová e semmi lappáliát!
Misky (töprengve): Igenis, könyörgöm. (új kibúvót talál) Ám meg kell, hogy kérdjem a kint való sommát a juhok, malacok és kecskék irányába, hol is mutáció lehet péntek óta...
Berzsenyi: Hát menjen, számoljon, csak csinálja végre! (s hogy Misky nem mozdul) Na mire vár?
Misky (küszköd, s kivágja): Ha netán másképp méltóztatnék...
Berzsenyi (az asztalra csap): Mi?
Misky (nagy fohásszal): ...Másképp méltóztatnék... dolgait intézni...
Berzsenyi (dühösen és csodálkozva): Misky!
Misky (még kapkod, de fokonként erősebb): A tekintetes úr a mi világító fáklyánk... Lelki támasztékunk... És kalendárium... hát itten, könyörgöm, nincsenek pocséták... És itten, ha bibliát olvas az ember, mintha a tenyerén lenne a lelke...
Berzsenyi (türelmetlenül): Mit akar ezzel?
Misky: Világos, könyörgöm, éles az árnyék... S télidőn, holtakat, múltakat nézek... (messzire mélázva) Emlékszem. Nézem. Ez bizony meghalt. Mért hagytad, hogy haljon? Hisz doktora voltál! Jó neki, hogy meghalt?... Akkor még, könyörgöm, nem volt ily világos. Minden szaladt. Én is. De megfogtam magam. Hosszú nyakú, esett vállú, gyáva legényt fogtam, nehéz nyelvét haraptam, de megfogtam, fogtam... (álmot látó halkan) Így volt. Este volt. S akkor megállt minden. Azt mondta, hogy szeret. És hívott, hogy fussak vele, a mindennel. S én már-már futottam, de fogtam magam, s azt mondtam: itt maradsz másénak, birtokos kérődnek, s engem, senkit elfelejtsz... Hát el is szaladt minden. Meghalt nekem minden. - De neki jó, hogy - meghalt...
Berzsenyi (hallgat. Idegesen villan Miskyre, s másfelé, majd hirtelen, lecsapva): Mi ez? Példázat?
Misky: Történet, könyörgöm.
Berzsenyi: Tehát tanulandó. (gúnyosan) A talmi üdvözítő, ki megfeszül, mert tetszeleg az önfeláldozásban...
Misky (nemesen, egyszerűen): De megfeszül.
Berzsenyi: S a megváltás?
Misky (mint fent): A másik boldogsága.
Berzsenyi: A másiké, ki szerette és futni akart Önnel?
Misky (jámboran): Én koldus voltam. Ő gyermek.
Berzsenyi (kinyúlva): S a koldusbotot ugye, nem lehet eldobni?! Nem lehet karcosan két marékra fogni?! S a gyermeket nem lehet nevelni?! Mi?! Jobb ugye megállni, futni hagyni mindent, a bordák alá marni, a nyelvet leharapni, s az elvetélt tragikumban bambán ácsorogni!...
Misky (konokul): A másiknak jó.
Berzsenyi: De én?! Hát én soha? Mindig csak a másik? Hát mi van itt énbennem? Mit adhatok neki? Acsarkodást és mogorvaságot, mert itt fogott, mert élek - ezt adjam hitvesi résznek?...
Misky (mint fent): Én nem tudom...
Berzsenyi (felugrik s csattan): Mert szamár kend, Misky!...
Misky (összerezzen, lekonyul, s a régi).
Berzsenyi (mint fent): És mindenki szamár, ki Archiméd pontját kint lesi a légben. Itt van a pont a lábam alatt! Ráfeszülök, s elrúgom, amerre kedvem tartja!... Hát elrúgom, látod, te szél befútta lábnyom!?... (lehűlve, nyersen) Eh!... (s int, hogy Misky menjen).
Misky (meghajol és halkan, akadozva): Akkor hát, könyörgöm, megolvasom majd az istengyalult-tököt... (hátrálva el a középső ajtón)
2. JELENET
Berzsenyi és Helmeczy
Helmeczy (eljön az ablaktól. Tétova léptekkel kerülgeti Berzsenyit, majd mintha lecsapna rá): A tekintetes úr tehát útra kél reggel?...
Berzsenyi (kemény fejkapással): Tán Ön is remonstrál?
Helmeczy (gyorsan): Ah, én!? Hát lehet valami szívderítőbb, mint ősszel az akácvirág? Az álomra szánt édes és illat, mely lázadtan rátör a hervadásra... Ha igazság tenné a törvényt, minden virág kétszer nyílnék...
Berzsenyi (keserű gúnnyal): Tehát még egy példázat! Szamár után a filozóf!
Helmeczy (tüntető élénken): Ah, nem!:
Berzsenyi: Na nem is! Mert sánta a parabola! (délcegen föláll) Nem minden fa homoki plebsz: ákác. S van, amelyik gyűlöli a meghunyászkodást, s e kacér alkuvást a sír küszöbén... (zsémbesen) Második virágzás!... Nagyszerű! Mily jól ismeri Ön az én életemet!... Hát mikor virágzik Berzsenyi? S ha időre virágzik, virágzott már? Itt. E planétán. Nos?...
Helmeczy: Az embervirág átlag harminc körül nyílik. S milliók szabálya adja az egyet.
Berzsenyi: Nem ösmerek fölöttem szabályt, s nem érzek konvenciókat. Csak magamat érzem. És megnyugtatom Önt: eddig még nem tettem vallomást...
Helmeczy (settenkedve, hízelegve): Vajha már lapunkat ékesítené e vallomás... E kérdésre, lapunkra tudniillik, igenlő válaszát óhajtanám végre, s valamely ajánlást Festetichhez... A gróf urat segélyért duplikálnám, s az arany így vígabban csengne...
Berzsenyi (kelletlenül): Hagyjuk ezt, Helmeczy. Tervem most úgyis Pest felé viszen. Ott sorát ejthetjük.
Helmeczy: De miért e húzódás?
Berzsenyi (kurtán): Tudható.
Helmeczy: Különös... Úgy hívém eddig, hogy Ámor a Múzsának kezére jár, s nyilai pennára hegyezve, verseket írnak...
Berzsenyi: Ma - s nem tudom, mikor lesz holnap - nincs kedvem poétaságra.
Helmeczy (túlzottan): Megremeg Olymp s a Helikon, s Berzsenyi népe pusztákon bolyong... Uram, ki tunyákat, s holtakat ébresztél - most, mikor Herder szava száll Európán, s közel enyészetet jósol a magyarnak?...
Berzsenyi (felhorkanva): Herder? Csodálom balgaságát! Hol írja ezt? Még nem olvasám.
Helmeczy: "Ideen zur Geschichte der Menschheit"... Nyomós írás a külnépek előtt...
Berzsenyi (tüzesen): Bennem csak megvetést fakaszt. Mert rosszakarója e honnak, ki tagadva e tömérdek energiát, enyészetet jósol a tespedőnek. Enyészet? Itt? Hol, miként bennem, ágbogas erősben, most indul az élet szerető vallása? Enyészet, itt, hol sziklaverő izmok, vadölő hév és szűzies jóság veti a gabona ágyát, s vetheti, ha kell, Cyclopsok tömbjét, s Szemirám éneklő kertjét?!... Temető, itt, hol a történelem - katasztrófák fekete folyója, de mint a Nílus, ránk borul, s századok csíráját szívja a színre!
Helmeczy (mélázva): Ezeregyéjszaka... Meseszó...
Berzsenyi: Addig mese csak, míg akarom!...
Helmeczy: Kiszikkadt perzsa kény - s akarat?...
Berzsenyi: Újság és lerongyolt dicsőség hegyeit döfködöm belé, s hitemre mondom, felszökik!
Helmeczy (lelkesen): Ezt, ezt a tisztító rianást várjuk! Mért késlekedsz hát, fejedelem?!
Berzsenyi: Amiért a legionárius, ki olajfát lelt a csataúton. Leheverek s kínálom hajszolt, munkás magamat. Nesze, egy mosoly, nesze egy zsibbadás - és mondd, edd és játsszad e bús fogalmat: én...
Helmeczy (kicsinylően): Csinos játék.
Berzsenyi: Bölcs játék. S nélküle nem nyerhet csatát a köz. Mert íme, e szív és e szemek... Hogy téptem, emeltem őket, veremből fényre és végig a litániákon... Vízözön s cselekvés helyett csermely fakadt és álmodás... Hagyjatok tehát... Majd holnap...
Helmeczy: Holnap... De kár... Holnapra a dalok, e karcsú, kedves gímek, mind tovatűnnek, s gömbölyű ebecskék maradnak a kertben... S bizony mondom, dalol még, pedig meghalt Hymfi...
Berzsenyi: Eh, én nem vagyok lírikus!...
Helmeczy (sóhajt, s szenvedőn a jobb ajtó felé): Hát szép álmokat, Takács Judit. Elárvult lantodat lelkemre akasztom, s majdan, ha fehérre szomjazom, megkeresem rajta ujjaid nyomát... (Berzsenyihez, kedvetlen, de nagyon mély bókkal): Híve vagyok, s szolgája. S ha Pesten megtisztel a tekintetes úr, végtelen boldog leszek. (Lassú, táncos hátrálás a közép-ajtó felé.)
Berzsenyi (Helmeczy suttogó búcsúját kutató, gyanakvó játékkal figyelte, s arcán gondolat száguld, most hirtelen, nyersen): Helmeczy!
Helmeczy (élénken kiegyenesedik, villanó mosoly és előrenyúlás)
(fojtott, tompa, gyors ütemben):
Berzsenyi: Ön imént Juditot aposztrofálta, s hívatlanul bár, de mutatá, hogy volna még valamely mondandója...
Helmeczy (húzódozva, ingerkedve): ...Istenem... Egyéni impresszió...
Berzsenyi (rácsapva): Nos?
Helmeczy (mint fent): ...Ellágyulás és hódolat - egy hölgykebel nagysága előtt, melyben a költészet túlteli szerelme, mint új Minotaurus, nyeli a múltat, kötelmet, mindent...
Berzsenyi (megmarkolja Helmeczy csuklóját és sötéten, lesújtón): ...Hogy Judit áldozat?...
Helmeczy (bátran és keményen): Az.
Berzsenyi (elbocsátja Helmeczyt, suttogva): Miért?
Helmeczy (nagyon halk, de élezett szókkal): Mert elkábította a gondolat, mely, mint a tavasz, rázuhant, mondván: te lész a Berzsenyi múzsája, sőt, ah, nem is múzsa, földanya lész, ki új erőt, életet sugároz... Egy szerelmes, egyszerű leány a fejét rázná e szókra, s szívét, a terített oltárt, dehogy hagyná el hűtlenül... Ám Takács Judit poéta, honleány, - s szíve, e drága köntös, didergő nemzetét takarná!... Hát tűz-karika lesz a szíve, amelyen ha átfut a költő szenvedélye, fölharsan az óda, s a magyar dicsőség!... Óh, csöndes, nagyon csöndes szolgáló lesz Judit...
Berzsenyi (maga elé): Kérdezém... azt mondá, szeret...
Helmeczy: Az áldozat alá, valahogy, akárhogy, szikrát kell lopni. Hát nem mondhatja: nem...
Berzsenyi (fölemeli fejét, s támogatást váró lassan szomorúan): Tán külsőm riasztó, s eltaszító?...
Helmeczy (halkan): Húsz év előtt más volt a tekintetes úr...
Berzsenyi (fölpattanva): Geöndeötz küldte Önt?
Helmeczy (ajkbiggyesztve): Ért is az efféle fantáziákhoz! Csak háborog, csapkod és szilaj, mint ifjan és verstelen Horácz... De kalkulusaimat könnyen igazolná. Például, ha idehívnám. Persze, csak négyszemközt: ő meg a lány. Csak a szívet a szívre, semmi cikornyát. És nagyon halk zenét a múltból, mikor még együtt sétálgattak... Akkor aztán onnan (a baloldali ajtóra int) profán is hallhatja, mit felel a lány... Nem kíváncsi rá a tekintetes úr?...
Berzsenyi (tépelődve): Leselkedni, mint inasok...
Helmeczy: Ily bizonyságért érdemes.
Berzsenyi (lobbanva): S ha kezemben a bizonyság?
Helmeczy (hidegen): Tanúsíthat vele.
Berzsenyi (lázasan, utánakapva): S ha nem akarom?
Helmeczy (mint fent): Összetépi.
Berzsenyi (a föld felé sújt): Hát összetépem! S ha balga végzet hozta Juditot, kínnak és keservnek - legyen. - Ön mondá: teremtőm lenne e lány. S már érzem az élet jöttét. Gyötrelmes lesz-e, vagy boldog - mindegy. Csak lendület legyen és újhodás. Csak ki innen, e fojtott, bevégzetlen körből, hol ájultan, bénán tűnnek az évek és nappalok árnya, éjszaka gyásza egybefolyik és mindig, mindig csak este... Hát innen el kell menni és most végre látom, hogy merre. Kezemben hófehér, virágos vándorbot, amelyből erő sugárzik!... (az elragadtatásból föleszmél, s hirtelen komorra fordul.) S ha fájdalom néked e kapaszkodás, Judit - tűrnöd kell, s futnod, amerre járok...
Helmeczy (a forró szavak közé mint a hideg fütty): Tehát a költői hivatás!? Ehhez kellene szín!? És isteni mindegy, hogy bakacsin vagy bíbor, csak mély legyen, s lenyűgöző!? Ám, hogyha mindegy: kín-e vagy gyönyör - mért nem a kesergő szerelem? Mért üljön Judit a fekete batáron, mikor Ön egyedül is utazgathat rajta?... (melegen.) Hát nem szebb a tünde emlék sebe, s elválni halkan, így talán: Köszönöm, lányka, hogy megsebeztél...
(Hosszú csönd.)
Berzsenyi (mélázásból, hirtelen): Bizonyságot!
Helmeczy (nagyon gyorsan, szinte futva): Tüstént!... (el a hátsó ajtón.)
Berzsenyi (le-föl jár, meg-megáll, s a jobb-ajtóra pillant. Az ajtó felé indul, haboz és tovább megy, végre bekopogtat, s halkan, majd erősen): Judit... Judit!...
3. JELENET
Berzsenyi és Judit
Judit (belép jobbról. Nyomott, halvány mosolyú.)
Berzsenyi (gyöngéden): Háborgatlak?
Judit: Nem.
Berzsenyi (kissé zavartan, közel lép Judithoz, de nem fogja meg kezét, később is, sokszor feléje nyúl, de visszarántja, s lehull a keze): Misky a jószágot számolja - s egyedül, rám tört a fösvény ember vágya: aranyat pengetni, társalogni vele, tudni hogy enyém és senki se látja... bolond szenvedély, de van értelem benne. Mert így, ahogy itt vagy, négy fal közt velem, s hallom a hangod, aranya peng - csak most az enyém, mert senki se hallja...
Judit (szelíd éllel): De úgy járhat vele, mint lopott süveggel: odakint fagy és lefagy a füle, mert nem meri fölvenni, kivinni, mutatni...
Berzsenyi: Van azonban süvegem. Én tudom, hogy van.
Judit: De lefagyott a füle. Hát mit ér a süveg?
Berzsenyi: Na, van annak azért független értéke.
Judit (lassan, tagadóan ingatja a fejét.)
Berzsenyi: Azt mondod, hogy nincs? Hát nézd-e. Egyszer majd írok néhány verset, s neked adom mind. Senki se olvassa. Senki se tud róla. Egyedül csak te... Az az írás nem érték?
Judit: Drágaság nekem - de nem érték. Hogy érték legyen, ahhoz szerte kell, hogy szálljon, s a lelkekbe szálljon, mint karácsonyi ének. Akkor aztán fent kigyullad a hír, mint a keleti csillag és ez az igazi érték... Ó, én már sokszor töprengtem ezen, s verseimet nem hagynám kézközön tengődni, mint ahogy Ön!... Hogy Virág a vállára vereget és Vitkovics bókol! Hát mi az?... (asszonyosan, pergőn) Vitkovics!... Igazán különös, hogy Vitkovics háza irodalmi fórum, s találkozóhely!... Miért nem Berzsenyi háza?... Épp imént gondoltam erre, s a praktikumokat tervezém... Ha Pesten leszünk, hetenként, mondjuk szombat este, franciás, galant kis csevegő lesz nálunk... Festetich, Pongrácz és Kruchay Félix - na és költők... Helmeczy ilyesben ügyes, Ön pedig...
Berzsenyi (mogorván közbevág): Én pedig kereket oldok.
Judit (meghökkenve): De miért?
Berzsenyi: Mert unom e folytonos abajgatást, s pongyola lelkemnek mutogatását! Hogy Kölcseyk állnak az orrom elé, s latolgatják a véremet, a hír pedig, e kivénhedt szatellesz, félénken ácsorog mögöttük!... Nem! Már én csak magamnak csörgetem, ami arany bennem - és tebenned!...
Judit (kétségbeesetten, elhárítón): Berzsenyi!
Berzsenyi (sustorgó, mindent adó hévvel): Lelkem harmatát, mit a kerek földnek szántam, kehelybe gyűjtöm, préselem, s így nyújtom feléd, egyetlenem! Templomi kincsekből, ind király kövéből veszem ki a fényt, hogy előtted játsszék! Pillangós cipőbe, selyemharisnyába bújtatom a szókat, s kadrillban kecsesen lejtenek eléd!... Óh, ne félj, lesz csevegő szombat! Alakos leszek és színváltozó...
Judit (idegesen, majdnem sírva, s fölbomolva): De mindezt miért, ne lehetne... költői formán... mint eddig...
Berzsenyi (fojtottan, előrelendülve, leste a szókat, s most egészen összeroppan, nagyon halk, fájdalmasan): Nem lehet, Judit...
4. JELENET
Berzsenyi, Judit, Geöndeötz és Helmeczy
Geöndeötz és Helmeczy (a hátsó ajtón jönnek.)
Berzsenyi (nem néz a belépőkre, csak Juditnak mondja): ... "Egy élet, még delelő, s este - mely felé egyszer útra kell kelni - hazahív"... (bal kezét Geöndeötznek, a jobbikat Juditnak nyújtja, s Judit kezét lassan a Geöndeötzébe adja. Judithoz): ...Hát menj... S ha csevegve, itt ott csönd fakad körötted - este van Niklán... (kezei lehullnak, s elfordul.)
Geöndeötz (lassan, kissé húzva, vezeti Juditot.)
Judit (még egy szánó, szomorú pillantás Berzsenyi felé.)
Geöndeötz és Judit (el a hátsó ajtón.)
Helmeczy (komolyan, hosszan és mélyen néz Berzsenyire, s nesztelen el a hátsó ajtón.)
(hosszú szünet.)
Berzsenyi (betegen vánszorog az ablakhoz s a kint rebbenő, sűrű homályba bámul.)
5. JELENET
Berzsenyi, Berzsenyiné, Misky
Misky (zajtalanul nyitja a bal-ajtót, körülkémlel, visszafordul, s Berzsenyinét biztatgató, nyájas alázattal befelé húzza.)
Berzsenyiné (riadtan, fájdalmasan belép.)
Misky (Berzsenyinét ura felé vezeti, de tisztes távolságban megáll.)
Berzsenyiné (Berzsenyihez lép, leomlik mellette, s hangtalan sír.)
Berzsenyi (mindig csak kinéz az ablakon, s bal keze lassan, mintha öntudatlan, tapogatva simít az asszony haján végig.)
Misky (Meghatva, meredten néz rájuk).
(F ü g g ö n y )
1918 november