Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 7. szám · / · Deák Gyula: Berzsenyi estéje
Deák Gyula: Berzsenyi estéje
I. FELVONÁS
Szoba a Berzsenyi-kúrián, már biederre hajló, könnyű bútorokkal. Semmi hivalgás azzal, hogy itt költő lakik. A bal-előtérben vékonylábú asztal, zöld posztóval fedett, rajta tenta, kalamáris, papíros és könyvek. A falon vadász-készség és ősök festett képei. A gerendás mennyezetről gyertyacsillár lóg. Egy szinten az asztallal, tunyán és szélesen, egy mély ölű fotel.
A hátsó fal csupa ablak, s a közepén üveges ajtó. Látszik a kert: piramis-fenyők s szeptemberi délelőtt napsütése.
Jobb felé két ajtó, hátul s balra egy-egy.
1. JELENET
Judit és Berzsenyi
Judit (az íróasztal mellett, toll a kezében, a szeme Berzsenyin.)
Berzsenyi (hullottan ül a fotelen. Gondolatot űző barázdák az arcán. Hátrabillent fejét most fölkapja, s törzse is meglendül):... Ezt: A poétai mű... (diktálva, szünetesen) ...nem egyéb, mint szobor, s a poétai kitételek e szobornak részei...
Judit (ír).
Berzsenyi: (előrehajolva néz a futó tollra): Egyéb - egy b-vel.
Judit (restelkedve, halkan): Igen. (javítja az írást.)
Berzsenyi (feje visszahajlik): ...Ámbár... Talán kettő... Kis János azt mondja, hogy az írásban olykor gyermeki hibákat ejtek... (ingerülten dobol a szék karján.) Lehet... Holnap meg olyan paskillus is jöhet, hogy dadogva ejtem a magyar szót... Hova papucsos lábuk nem tud felkocogni, ott nincs talaj, s levegő, csak a semmi. Üss meg egy különös hangot - a fülüket fájdítják, s felcserhez futnak e kicsinyek És jönnek a recensiok, hogy dagályos vagyok és fölösen ontom a szókat -, holott csak egyszer járnának velem,... (széttárja karjait)... Hellas és Róma holt vizein, hol elégett világok párája száll, s az epigon hajóját fölkapja a dagály, távlatot s magasságokat mutatván!... De hol, ki mer hajóra szállni?... Poron nőtt bogarak ezek, galacsint görgetők, s méltatlankodók, ha valaki, porszembe botolván, nem bukik orra!... (ujja most az íven kopog, melyen Judit írt.) Meddő munka ez, húgom! Miként ha buta szirtet hasztalan ver a hullám, s duzzogó taréjjal akarnók ostromát erősíteni... Jobb lenne, ha abbahagynók...
Judit (mosolyogva): S mindezt az az ügyetlen b tevé...
Berzsenyi: Deresen nyűtt ember, ha szél suhan mellette, mogyorófapálca suhintását hallja...
Judit: Na mondja, mondja tovább. Ígérem, figyelmes leszek. Hisz oly szép és tudós, amit eddig mondott...
Berzsenyi: A Tudományos Gyűjtemény aligha lesz e hiten...
Judit: Ezen a hiten az ország!
Berzsenyi: Csak volt, Judit. Egykor. Míg ki nem kezdte hitét Kölcsey úr, s a bírálat fekete köpenyét rá nem borítá költészetemre. Ez alattomos felhő alatt szürke minden tarkaság, s vizenyős a nyárra szabott gyümölcs zamata. - A publikum pedig a vállát vonja, s fintorog. Hisz Kölcsey csak tudja!... Schiller bírálata az ismeretlenségből emelte fényre Matthissont. Mert ott a recensio okos olló, s permeteg. De nálunk - furkósbot!
Judit: Aki erős, visszavág!
Berzsenyi (megtetszik neki a szó): Hát visszavág! Írd, Judit! (pillanat után, diktálva):... E részek hibáit nem forgácsaikban, hanem az egésznek harmóniájában kell keresni...
Judit (ír, s az utolsó szót mondja): ...keresni...
2. JELENET
Misky, Judit és Berzsenyi
Misky (a hátsó ajtón jön. A hóna alatt irományok. Szolgáló, bókoló, nesztelen jöttel áll Berzsenyi elé): Alázatos szolgája a tekintetes úrnak.
Berzsenyi (csak a szóra veszi észre Miskyt, idegesen ráförmed): Na mi az Misky?
Misky: A számadás, könyörgöm. Az őszi szerszámokról.
Berzsenyi (fojtottan, maga elé): Rettenetes... (Miskyhez.) Nem megmondtam, hogy ne zavarjanak!?
Misky (kapkodva): Sürgős, könyörgöm, nagyon sürgős. Ma-holnap esőt kaphatunk, s ez ekék és boronák...
Berzsenyi (betegen siránkozva): De könyörgöm, ezerszer könyörgöm, Misky, hát nem látja, hogy dolgozom? Szántás alá, őszi alá, (nekilendülve) vakon, mélyen, vérező ekével és éjjel is bódorgó boronával, hogy magának, Misky, érti, a Miskyknek, életet adjak és teátrumot!... (keményen, szemrehányón) S maga engem számoltat?...
Misky (összetörve, de makacsul): Ez, könyörgöm, inkább költségvetés...
Berzsenyi (ültében, dühösen, hirtelen elfordul, szembeül Judittal és Miskynek háttal.)
Misky (tehetetlenül): Már két hete, könyörgöm, hogy halasztani tetszik...
Berzsenyi (mintha nem hallaná Miskyt)
Judit (pár pillanat után, Berzsenyihez): Tán később, dél felé, jöhetne Misky...
Misky (hálásan, kinyúlva): Úgy, könyörgöm, dél felé...
Berzsenyi (nem fordul vissza, csak a vállon át): Majd hívatom...
Misky: Igenis könyörgöm. (kisomfordál, hátrál a jobb-első ajtón.)
3. JELENET
Judit és Berzsenyi
Berzsenyi: Lásd, leány, ez az, mi sorsodból hiányzik, s ezért vagy hivatott a poétaságra... Férfiak viharvert, vastag lélekhúrján kedvtelve játszik a melódia. De mely kín és fáj ez a muzsika! Köznapok zsírját és nincsét le kell, hogy tagadd és takard, mialatt ünnepes nászt ülsz. Ám áttör a jólét bűze s a gond a költői köntösön, a robot pedig másnap százszor fanyarabb. Úti figura docet. - Asszonyok pókháló idegein halkabban pendül a versszó, de nyugalmas, hitvesi hűséggel. Mert mi a ti éltetek, efféle poétás kedvtelőké? Pádimentumon gombolyag, mit macskatalp illeget játékosan.
Judit (hátradől székén, s álmodozva, keresve néz a levegőbe):... Pádimentumon gombolyag... És a költészetünk se egyéb... Illegetés, rímjáték, csörgettyű... (Bersenyihez hajlik, izgalmasan) Azt hiszi, nem érzem, nem tudom ezt?... (villogva) S Ujfalvy Krisztin több talán?... (elhalkulva) Úgy igaz, ahogy Vitnyédy mondja: nem való ez a mesterség nekünk...
Berzsenyi (kissé akadozva, emlékezetbe híva költeményét):... "A lélek is csak úgy emelkedik - A virtusokhoz égi szárnyakon - Ha Delphi Isten önt sugárt belé"...
Judit: De mikor hasztalan tárom föl a lelkem...
Berzsenyi: Kit a helikoni ünnep ünnepel, nem lehet hívatlan, s haszontalan.
Judit (mélázva): Esténként mindig ágyba viszem a maga verseskönyvét, hogy tanuljam "ezüst kerekek futását", "lángkörök villózását", "a glóbusok mélyéből dörgő dithyrámbot", s "hulló virágok szavát a Zephirhez"... Szeretném e bűvszavak ruháját leszedni, hogy meztelen bőrüket lássam, s a vérütést a rózsaszín alatt... Próbálom, mint szorul összébb a gége, ha sikoltás tör ki belőle. Futnék föl a hegynek, hogy izzadjon orcám... (bágyadtan.) S ami a toll hegyén kibuggyan: csörgettyű, csácsogás, semmi...
Berzsenyi (halkan, az erősebb szókat is tompán): A substantiát hasztalan keresed itt. Nincs. Amit az élet ad, csillámot vagy gyászt - egy parány csupán, mire, mint a csiga konok kocsonyája, ráborul s alája fekszik a szív. És járod az anyaság útját. Arcodat a nap felé feszíted, hogy ami forrás és szín-titok, mind beléd folyjon, a szívedbe, s fürödjék benne az atom. Ha pedig gyász, amit magadba zártál, úgy nincs elég árnya és kételye az éjnek, s Hades küszöbére édelegve gondolsz, hogy kitermelhesd, mi benned: a vészriadót!... S amikor gyöngynyire hízott a sejtés, még ketté kell vágni, vagy törni a szívet, hogy látható legyen a - betű... Így születik lányom, a költemény, a szárnyas teli torkú - ám a szülő immár csak árnya az egyszer volt ifjúi szűznek...
Judit (elragadtatva): Örök gyermekeket adott a világnak, márványba vésik költeményeit, nemzeti gyűlések hajlítnak lobogót, s Festetich eléje vándorol, ha ünnepét megtiszteli a költő!...
Berzsenyi (jóleső, de kesernyés mosollyal hallgatja Juditot. S most nagyon fájdalmasan szakad ki belőle): Kölcsey...
Judit: Ehh! Ezrekkel szemben egy!
Berzsenyi: De súlyos egy. S nézd-e, mivé tett! A gondolattal vívott száz csatám nem rontott annyit, mint ez egy (a gombokon fogva húzza-rázza a kabátját, mutatva, mennyire lefogyott.) Nézd-e! A testemet rágja! Hunyt szemem peckeli éjszaka, hogy megváltóm legyen a hajnal! A gondűző pipafüst csupa kérdőjel lett. Az élet sójában szavak fűszerszáma, mit az első falat után gyötrődve, étlen bontogatok. S a horizont, az egykor bűvös album, köd legelte tarló, hol reszketve, kékülő szájjal, hívom a színes mindenséget... (kicsinyesen, panaszkodva) Hogy mondtad, Judit? Keresed az ezüst kerekek futását?... (titkolózva, súgva) Én is keresem. Ülök a témán, ring alattam, feszül, s az energia már vinne, mint hajítógépből a golyót, ívesen, fütyülve, ölni készen - de csak megkapaszkodok a rugódeszkán és nem tudok, nem tudok ellendülni! Félek az azúrtól, hogy megütöm magam benne. És elfeledtem a levegő járatait! Nem ösmerem a levegőt!!... (lázasan, maga elé) Holott mindent látok! S mindenek közepén téged, óh magyar! Táltoson jött harcosok ivadéki mennek, csak mennek sorba, végtelen, gondozatlan sápadtak, oskolátlan oskolások, hazulról jött hazátlanok, zengő szavunkat is elfelejtett némák. Vándorlástok célja: az élet leélése - s a kincsteli iszákot, melynek neve élet, sohase láttátok. Hogy a kistükörben csak laza képek vannak, s a hallgató nótán túl öblös mély zenék, hogy érzelemnek szűk a szeretkezés, s a miatyánk nem nyugvópárna, de harcok szózata - nem tudják kérődző vándorok... (széles gesztussal feláll.) Nem szabad elmúlnom! Égnem kell oszlopos sugárral, ha mindenem hull is a zsarátnokra!... (hirtelen Judithoz) Írd, Judit!...
Judit (együtt szállt, most összerezzen. Az írásra hajlik, s a szót várja).
Berzsenyi (diktálva): ...Otrombaság a Jupiter Olympius orrát megcsonkítva, megfordítva, kalmuk orrként állítani... (töprengve megáll, s más, tétova hangon.) ...Várj csak... Nem durva ez a szó: otrombaság?...
Judit: Nem. S ha durva, akkor is hagynám. Mert latolgatva - elvész a védelem heve.
Berzsenyi: "A kritikának tárgya a mű, s nem a művész". S a hév sose pattanjon erre.
Judit (lapozva keres az írásban): Azt mondtuk, hogy a recensio epés és gúnyolatos!...
Berzsenyi: Intő példa, hogy bele ne essünk. Hát inkább így: (int, hogy Judit írjon) Mi lenne Jupiter orrából...
Judit (ír.)
4. JELENET
Berzsenyiné, Helmeczy, Judit és Berzsenyi
Berzsenyiné s Helmeczy (a hátsó ajtón jönnek.)
Berzsenyiné (Berzsenyihez, Helmeczyre mutatva): Messziről jött vendég, kedves ösmerős.
Helmeczy (előlép és meghajtja magát): Servus humillimus, kedves urambátyám.
Berzsenyi (mogorván): Hozta Isten, tekintetes úr. (lassan, mustrálva, kezet nyújt.)
Helmeczy (kezet fog Berzsenyivel): Sopronban járva, kedves kötelesség, hogy hódolatot presentáljak legnagyobb költőnknek...
Berzsenyi (mereven áll, s elnéz Helmeczy fölött.)
Helmeczy (Berzsenyi ridegségén meghökken kissé, de fölülkerekedik, s könnyedén folytatja): Virág és Vitkovics tiszteletét hozom, s Kis János üzenetét, hogy októberi vizsga-útján Niklára is benéz a... a tekintetes úrhoz...
Berzsenyi (mint fent és nem felel.)
Helmeczy (új zavarral, de mulatóra fordítva helyzetét): Bájjal hervadt tájakon hozott ide a fuvaros, bizonyos Altenberg Fidél. Fidél egy német és csevegvén, éreztem, hogy bajor származás. Holott, úgymond, immár ötödik sarj honi földön... Nemde, csodás a szó gyökere?... (révedezve körülnéz, s megpillantva Juditot, fölvillanyozva feléje lendül.) Ah, egy hölgy!... (franciás bókkal) Gráciát instál Helmeczy Mihály...
Judit (feláll, fejet billent): Takács Judit vagyok.
Helmeczy (áradozva): Ah, Takács Judit, isteni Malvina, engedje, hogy bámulja, s köszöntsem Önt...
Judit (zárkózottan): Én is örülök, hogy ösmerem Önt.
Berzsenyi (kelletlenül, a szókat húzva): Szívesen látom - öcsémuramat... (Berzsenyinéhez) Gondoskodjál Zsuzsánna. (Helmeczyhez) Ám egynémely agendák - diktáltam éppen - hát megbocsásson... (Judithoz) Folytassuk odabent, Judit... (méltósággal, lassan, Helmeczyt nem látva kimegy a bal-ajtón.)
Judit (kézbe kapva a tollat, tentát, papírost, kisiet Berzsenyi után).
5. JELENET
Berzsenyiné, Helmeczy majd Misky
Helmeczy (kényszeredett mosollyal pillantgat a bal-ajtóra).
Berzsenyiné (jóságosan). Víg reggel - bánatos este. Hát estére vidám is lehet. Üljön le, kedves. Majd kivárjuk.
Helmeczy: Köszönöm, asszonyon. (leül) S higgye el, ha tudom, hogy férje ura beteg, elhalasztottam volna a szerencsét.
Berzsenyiné (sopánkodva): Bizony beteg, nagybeteg - és mennyi rigolyás!... tavasszal még a szemelgető, pepecses munkát is szerette - s aratás, szüret már mind csak a nyakamon... Hagymás étel - pedig zölden is de ette - asztalra ne jöjjön... Kőttesnek színét se lássa... A kondásra ráveretett, mert az ablak alatt tülkölt... És miért süt?... Mért esik?... És jaj, csak fölös szót ne és semmi nevetést...
Helmeczy: Tán lelki búbánat?...
Berzsenyiné: Kölcseyt szidja. Azt, hogy az Is... (a szájához kap) Óh, lássa, már én is...
Helmeczy (maga elé): A Kölcsey bírálata... (fenn) Nem komoly dolog ez, asszonyom. Bárányhimlő, min minden poéta átesik.
Berzsenyiné (értetlenül): Bárányhimlő?
Helmeczy: Nos, igen. Piros kis pettyek a hiúság tükrén. S a gyógyításra ki más hivatott, mint kegyed, a költő hitvese...
Berzsenyiné (csodálkozva): Én?...
Helmeczy: S mely egyszerű kúra: Pólyára paskolni, ide oda rázni. Fölfejteni, villantani ezt és azt a verset. Kis házi tömjénnel ringani körötte. És csiholni, verni az ambíciót!... Kölcsey? Hát ki az? Végítélet? Zenebona?... Hajtsd, kedves, a füledet erre a könyvlapra, hol hajdan erős magyarokon csattog ének-ostor! Hallod még Kölcsey dünnyögését?... Vagy jöjj, bánatosom, rózsalabirintba, s felelj és emlékezz!... (higgadtabban) Így, asszonyom. (ismét elkapja a szó-ár) Mikor Eckarthauesen-fordításom: Gott ist die reinste Liebe... - megjelent, Horváth Ádám olyatén nyilatkozott, hogy ez, már mint az originál, selejtes mű s haszontalan. Engem akkor a hideg lelt heteken át - pedig hát mi közöm az originálhoz?... De ah, a literátor, mely miként Junó, napestig várná és soha se unná a hódolatot... És mi más a költő hitvese, mint hűséges bűv-legyező, mi langyosan leng és illatot játszik...
Berzsenyiné (elgondolkozva): A költő hitvese négy órakor kel, aprómarhát etet, tejestésztát ver, számadónak szalonnát mér, tojást szed az ólban, porol, főz, fon, köt és stoppol... Máma már csak így. De úgy is volt, hogy reggel négy gyereket fürösztött... Hát nem futja sehogy a poétaságra... aztán meg nem is értek én ehhez...
Helmeczy (riadtan): Nem szereti a verseket?...
Berzsenyiné: Van egy vers. Azt szeretem. A címe: Esti elmerengés...
Helmeczy: Ki írta?
Berzsenyiné: Nem tudom. Lidikével mondattam. Esti ima helyett...
Helmeczy (lelkesen): S a Berzsenyi-ódák? Illés szekerének új csoda-útja?...
Berzsenyiné (csöndesen): Azokat is, mindet elolvastam.
Helmeczy (a kalapja peremén gondosan körülszánt, s csak ezután szólal): A gyermekek persze már nagyocskák...
Berzsenyiné (fölragyog): Óh, mind a négy kirepült, épp két hete, Sopronba. Farcsi és Tancsi a líceumba, Lidia és Lackó István bátyáméknál. Ezeket Juditért adtuk - cserébe (könnyű sóhaj) és a csönd okáért... (hirtelen sürgéssel) Én meg csak állongok és éhkopp lesz a vendég! Mit szeret, kedves? Jó lesz töltött galamb és tejfölös lepény? Vagy maga is válogatós? (a belépő Miskyhez) Ehol e, Misky! Udvarolja kissé vendégünket! Én meg futok a...
Misky ("válogatós" végszóra bedugja fejét a jobb-első ajtón, körülkémlel, belép, esdekelve nyújtja az iromány-csomót Berzsenyiné felé s itt közbevág): Ne, ne, könyörgöm, tekintetes asszony! Ne menjen! Nézze át ezt a költségvetést!...
Berzsenyiné (ki már el-kifelé indult, megáll, s az iratra néz): Mi az?
Misky: Költségvetés, könyörgöm. Őszi szerszám javításról. Át kellene nézni, sommázni és approbálni, s maholnap ránk jön az eső, pedig a dömölki kovács...
Berzsenyiné: Hogy én ezt megolvassam? Hát az uram?
Misky: Nehezteli. Két hete mindennap kérelmezem, s már utál, könyörgöm, a tekintetes úr.
Berzsenyiné (szabadkozva): De Misky, nekem most. (ötlettel, Helmeczyhez) Á, nini, kedves, ugye maga fiskális?
Helmeczy: Az vagyok, asszonyom.
Berzsenyiné: Nézze át ezt a micsodát. (az iratra mutat) Kérem.
Helmeczy: Szívesen, asszonyom.
Berzsenyiné (kedvesen biccent Helmeczyre, s kisiet a jobb-hátsó ajtón)
Helmeczy és Misky (nézegetik egymást)
Misky (meghajol): Berzsenyi úr tiszttartója, nemes Misky Gábor.
Helmeczy (feláll és kezet nyújt Miskynek): Helmeczy Mihály, ügyvéd, ha nem literátor.
Misky (buzgón teregeti írását Helmeczy elé): Íme, könyörgöm. (a szavakra bök) Ekék, boronák, hordódongák, prés - emitt dizerziák...
Helmeczy (böngészve): 320 donga... (fölpillant) Mekkora a szőlő?
Misky (büszkén): 40 hold. Príma. A gombai hegyen.
Helmeczy (halkan füttyent, s tovább böngész, majd unottan fölnéz): De minek ilyen bagatellhez approbáció?...
Misky: Hát, könyörgöm, hogyan?...
Helmeczy: Adsza, nesze, csináltassa. Tiszttartó az úr!
Misky (hüledezve): Hogy én, könyörgöm, csináltassam? (erélyesen) Egy patkószöget se az úr tudta nélkül!
6. JELENET
Geöndeötz, Helmeczy, Misky
Geöndeötz (belép hátul. Helmeczyt meglátva, emlékekben kutat, s amikor ráösmer, tárt karokkal hozzáfut): Mihály!
Helmeczy (meglepődve, örömmel öleli Geöndeötzöt): Geöndeötz Feri! Nézd csak! Mely deus ex mahina!
Geöndeötz (öblösen): Helmeczy! Selymes, finom "Selymeczy"! Tűnt barátság kedves képe, hogy így elibém pottyansz!
Helmeczy: Ha vadalma pottyan a vándor fejére, melyik a véletlen? Az alma, vagy a vándor?
Geöndeötz: Mind a kettő. Notandum bene, én vagyok a vadalma.
Helmeczy: Szóval az értékesebbik.
Geöndeötz: Ohohó!
Helmeczy: Itt a pátriád?
Geöndeötz: Baranyában.
Helmeczy: Akkor hát mért vagy prepotens? Mért vagy te az alma? Hol az almafa?
Geöndeötz: Egyelőre csak virágzik...
Helmeczy (fürkészve):...És szonetteket súg a holdsugárnak...
Geöndeötz (kissé vontatottan, de még mosolyogva): Szonetteket.
Misky (hasztalan köhécselt, topogott, közbeszól tehát): Könyörgöm, uram, a költségvetés...
Helmeczy (Miskyhez): Ejnye, bátya, van szíve, két pozsonyi diákot ekként molesztálni? Hisz nyolc év után ezer az egymásnak mondandó!
Misky: Ránk tör, könyörgöm, az őszi eső...
Geöndeötz: Aj, de finom lesz...
Misky (epésen Geöndeötzhöz): Beborított magnak, annak, igen az lesz. De oda előbb szántás kell! - Egyet-mást mink is tudunk, nemcsak a Georgicon!
Geöndeötz (ingerkedve): Nyolc szemes búza csak Keszthelyen terem!
Misky (mély meggyőződéssel): Meg is hal az a föld rövidesen!
Helmeczy (Miskyhez): Hát félóra múlva. Jó? Fordítsa meg azalatt a keszthelyi címert...
Misky (lemondón): Azalatt Dömölkön lehetnék... (fejcsóválva visszamegy a jobb-első ajtón.)
Helmeczy (leül, mosolyogva néz Misky után, s mikor mögötte már becsukódott az ajtó): Tehát Takács Judit, a zengő honleány!... Választott kegyfi vagy, fiú!... Az imént oly boldog valék, hogy láthatám... Már jegyesed?
Geöndeötz (jólesőn, szélesen leül): Gyűrűtlen, de már elígérkezett.
Helmeczy: S hol fogtok lakni?
Geöndeötz: Felső-Patyon. Nem nagy fundus, de okkal, tanultsággal akarom nevelni.
Helmeczy: Ja igen - a kis öreg említé - te a Georgicont is frequentáltad...
Geöndeötz (elégedetten): Jutalmi művem "A többszöri szántásról" a "Kalászfüzér" című lapban megjelent.
Helmeczy: Az, tehát te is írogatsz?
Geöndeötz (lekicsinylően): Na igen. De nem azért, hogy tarkálljon a papír, hanem, ahogy Angyalfy mondja: az egyetlen termő szolgálatára.
Helmeczy (érdeklődve): Egyetlen termő: az a föld...
Geöndeötz: Az. A föld, melyből Misky négy szemes kalászt kap, s nyolc szemet, tízet terem a hollandnak.
Helmeczy (fölényesen): Bölcs dolog, fiam, és derék honfi vagy, ha ezekre forgatod elméd. De ez csak egy grádus, indulópont.
Geöndeötz: A földön kívül nincs grádus.
Helmeczy: Ezt mondja Misky, s a legelő nyájak. - A föld, melyből kenyér lesz, kenyérből jóllakás, idővel pocak és szűk lik a kriptában. A kenyér, mit asztalra teszel - és nézed. Fényes barna, sárgapillés S fogy. Teremtő Isten, fogy. Hamar újat sütni! S nézed. Ennek jobbra, annak balra lett a pille-köldöke. Hejnye, hejnye, hejnye. Mily furcsa az élet. Ám ni, az íze egy. Foszlós, lágy és eltelítő. Vivát Hungária!... S bámulod, mint zsidók borját, aranyistent, centrumot és minden erre fut. Idő, hogy érlelje. Tér, hogy sokszorozza. Elme, hogy gyűjtse. Asszony, hogy dagassza. - S ha jóllaktál - nos, jóllaktál?...
Geöndeötz (dacosan): Értem, hova vágsz. De ne félts te engem! Tudok én örülni, ha jó szagú a május! S ne hidd, hogy az asszony elfelejt ölelni, ha dagaszt is a karja!
Helmeczy (elábrándozva): Krasznay ügyvédnél voltam patvarista, s gyakran járt oda egy francia grófnő. Bontópere volt az egri káptalannál... Nem volt ez a grófnő szép asszony. Csak tiszta, suhogó, álmatag. S én csak a topánját néztem e surranó, jégfényű halfigurát. S az ernyőjét, e nádra bomló, csipkés bárányfelhőt... És estenden ott járt a képzelet, ahol e csillogó topánok: párizsi bulváron, emberész millió remekén, selymek és ékek promenádján, ahol az a csipkeernyő Vénus tüzét veri, s árnyában a csóknak új képei kelnek, mint üvegházi csodák a szarkalábból... Óh, nekem látnom kell ezt!... (eszmélve, hidegebben) Ily kitanult embereket szeretnék itt látni. (keresi a szót) S ami nem fogható, azt nyalábba szedni, s mondani: íme a harmónia!...
Geöndeötz (gúnyosan): S ehhez a nem értem micsodához - vers kell?...
Helmeczy (nagyon komolyan): Szonett és eposz és óda és epigramm, meg beszély, rege és história. Egyszóval nyomott szó, fürösztött, ragasztott, kidörzsölt beszéd. Mert: olvass egy illatos szót. Olvasd el százszor, tanuld memoriter - s érezni fogod a violákat, mik pedig valóban nincsenek. A szó tehát megsegélt, alkottál, valamit csináltál enmagadból. Szagos violád van januáriusban. És tudod-e, mi ez? Elrúgás, fölszállás, rögtől szabadulás. Valami - Istenből!
Geöndeötz (mosolyogva): Ne, te antikrisztus!
Helmeczy: "Ez az én testem"... Légy tehát testemmé...
Geöndeötz (nevetve): S a végén, mint kapatos vőfélyek, rigmusban beszél a világ!
Helmeczy (őszinte sóhajjal): Ha én azt megérhetném...
7. JELENET
Judit, Berzsenyi, Helmeczy, Geöndeötz
Judit (mint aki munkából szabadult, föllélegző lendülettel siet be balról, s a kezét nyújtja Geöndeötznek): Jó napot, Feri. Már azt hittem, hogy ma nem megyünk a Deli-völgybe...
Geöndeötz (feláll, Judit elé megy, megcsókolja kezét, s hangosan, áradón, boldogan): Hát hogyha kisbalták esnének az égből!
Berzsenyi (belép, s közel az ajtóhoz, a szereplőktől elfordulva, kedvetlenül megáll.)
Judit (visszapillant, s félig Berzsenyinek): Behangzott a nevetése... (mosolyogva, feddőn, csak Geöndeötznek.) Úgy dübög, mint a tekepálya!... Hogy erről nem akar leszokni!...
Helmeczy (felállott, s bókosan Juditnak): Ép lélek harangja!
Judit (vidáman, Helmeczyhez): De minek égig adresszálni?
Helmeczy: Hadd irigyeljék az Istenek.
Judit: Apróka kincs ez...
Helmeczy: Égben is ritka.
Judit: Egy okkal több, hogy rejteni kell.
Helmeczy: Miért? Legföljebb elragadják az égiek...
Judit (kedvtelve hallgatta Helmeczyt): Velünk tart? Itt a fenyők alatt közel a Deli-völgy...
Helmeczy (Berzsenyire pillant, s kis habozás után): Némely referendum... a tekintetes úrnak... Vigasztalan vagyok, óh bájosom...
Judit (ajkbiggyesztve elkapja fejét, s kezével gyöngén Geöndeötz karját illeti): Gyerünk, Feri.
Judit és Geöndeötz (el a hátsó ajtón).
8. JELENET
Berzsenyi és Helmeczy
Berzsenyi (feje lassan oldalt fordul, s hosszan néz Judit után.)
Helmeczy (rajtaüt, elfogja, megnézi Berzsenyi merengő pillantását, s fölfogó, szimatos érdeklődéssel futkos a szeme a költőn.)
Berzsenyi (lassan az íróasztalhoz megy, fölvesz egy könyvet, megpörgeti, visszadobja. Átmegy a színen, még egy futó pillantás a fenyőfák közé, megáll. Nem néz Helmeczyre.)
Helmeczy (vizslán kíséri Berzsenyi minden mozdulatát. Karba tett kezekkel áll.)
Berzsenyi (csak most néz Helmeczyre): Pipál uramöcsém?
Helmeczy (kezeit szétfejti és szíves mozdulat): Köszönöm kérdését - nem szokásom.
Berzsenyi: Nékem - ebéd után.
Helmeczy: Akkor hát délután terjesztem elő a plánumot, mely némi andalgást szükségel, s mondják, hogy pipaszó mellett kedveskedő a fantázia. (folyton Berzsenyi arcára les, érdeklődését akarja fölpiszkálni, de eddig hasztalan.)
Berzsenyi: Én ebéd után csöndben szeretek pipálni, s a pipaszó mellett elalszom.
Helmeczy (kis csönd után, kerülgetve): Egy irodalmi szemlét tervezek, mely dúsabb, mint a "Tudósítás", s bátrabb mint a "Kurír". Szája lenne ez mindeneknek, hol hangot keres a honfiérzés, széplélek avagy igazság. Postaláda lenne, s úriszék, hol érzemény és faktum tárgyaltatnék. S célja csak egy: a fejlemény, mely ütközzék bár önösség érdekébe, túlrohan egy szebb jövő felé. Csatlósokat és érző kebleket keresnék minden vármegyében, sőt túl a léten, Bécsben s Angliában, hol hangunk, mint a húr szava hegedűk hasán, erősbödjék és nemesüljön... Ám mindehhez vékony Helmeczy Mihály. Egy titán kellene oszlopunk alá, s ki lehet más, mint Berzsenyi!?
Berzsenyi (a pillája gyorsabban ver, de arca mozdulatlan.)
Helmeczy (szünet után, halkan): A vezéri pálcát hordani kell, s a királyi szó trónuson hangozzék!... Engem, nyugtalan fullajtárt, ez hozott ide, s mielőtt ágáló utamra térnék, elhatározását óhajtanám, s mint pátenst és lobogót vinném...
Berzsenyi (lassan): És Önnel nexust nem kötök többé.
Helmeczy (élénken): Miért?
Berzsenyi (villámló szemekkel, de tompán): Miért? Mert én csak cégér vagyok, fityegő, réztányér, s verseim köpönyegek, bohó "Kalauz"-ok, s neológ dühöknek takarására!
Helmeczy (fölnevet): Ah! A "Kalauz", új szavaim szerényke gyűjteménye, mellyel a második kiadást kísérém?!... De hát hol leljen kirakatot a propaganda, ha nem a céhbeli remeken? Mi adhat hitelt a színtelen magnak, ha nem a pompázó kiértség!... Avagy immár Niklán is idegen a nyelvújítás, e hű és bánatos küzdés, mely feledések és konkolyok árjából menti a magyar szót?!...
Berzsenyi (maga elé): Elmerengünk a küzdelemben és süketté tesz a hév, s vakká a szokás, mit megtanultunk. Kazinczy esze a vérünkbe ment, s az újítás mindennek, pörsenésnek, üszöknek arkanuma lett. S elmélyedve, szívet és pulzust feledve, pirosra festjük a holt leány képét...
Helmeczy: Csodálva hallom ezt az ódaköltő ajkán, ki Eszterházy, Festetich, Teleky, Prónay, s elménc nagyjainknak dicsőségét zengé! Hol a kor, mely kincs és szellem ennyi urát mutatná? Hol a magyar szó s akarat annyi hőse, mint jelen?
Berzsenyi (forrongva, fékezve magát): Ám mutasd meg nékem a nemzetet! Mutasd meg Árpád förgetegét, Lajos öklét messze földeken, Hunyad corvinás művészetét, s Rákóczi ujjongó csatáit! Mutasd a magyart, fejjel kimagaslót, népek tömegében! Az öklöt, mely Berlin kapuján zörög! Az elmét, mely pápákat utasít! Hadurat mutass, magyar istent, kinek trónja van, mint egykor Jupiternek!... Óh, nem az embert kell magasztosítni, hanem a nemzetet, mely aztán, mint egy varázsemlő, örökkön táplálja kisdedeit!... Ha egyesek fénye megolvadna, s végigömlene az országon, mint sárga napsugár-tenger! Ha atléták izmait rostokra szedhetnők, s beleojtanók a milliókba! S látványt, tudást és kutatást, mit, kevesen, fölszívtunk magunkba, eláshatnók az anyaföldbe, honnan a nemzet fája fölinná s vinné minden levelekbe! Itt, itt kellene tenni... Ha jönne, ki tudná, hogy mit... Így nőne acélfal Hunnia köré, s bévül a falon Kánaán... (bágyadtan) Most csak a jaj száll a magyar mezőkön, s dűlt szemem, fájdalmam hasztalan lesi!...
Helmeczy (megilletődve, de tüzesen): Ezt lesem én is, e jaj szülőokát, s mert hasztalan - az egy ember esendő képességeit összegyűjteném és sokszoroznám. Irodalmi szemlénk Memnon-szobor lenne, mely fölfogna, leszűrne, s visszahangozva mindent, mi a hegyek közül, s ugarok mélyéből sóhajt és átszáll a hazán.
Berzsenyi (gúnyosan): Fölfogná persze Kölcsey szavát is. Hisz mulattató látvány, mint hull kasza alatt egy élet termése!...
Helmeczy (kapva a szón): Képzelhető oly balgaság, hogy kalodába hajtsuk a fejünket, s mocsokba mártsuk a lobogót?...
Berzsenyi (fájdalmasan): Azon a fejen tollkoszorú van, s kócnyelő, hazug, komédiás sátoron leng az a zászló!... (háborogva, tompán) Ó, de megtanítom én Kölcseyt! Szofista invektiáit összetöröm, s személyem hurcolásának árát veszem!
Helmeczy (gyorsan): S e hév összecsapás lesz a beköszöntő lapunknak homlokán.
Berzsenyi (törten, lángja múltan): ...Hév összecsapás... Mikor itt, benn (a szívre mutat) semmi sincs, csak pisla tétovázás, s bíborok tanyáján sápadás... Pusztul a hajlék, s benne a lélek tollász és álmatag bagoly... Beteg vagyok...
Helmeczy (halkan): Az esendő hajlékot tatarozni kell, s szemen át, ablakon, fényt keresni, s levegőt!... Gyógyulni kell!...
Berzsenyi: Próbáltam. Soproni sebészt. Másnemű javallást. Hasztalan.
Helmeczy: Mert éj és nap gondja a küzdelem, s a töprengés nemzete során. S Sisiphus munkáját görgetvén - hasztalan marad a javallás. Kegyetlen barátok sorsa ez, kiknek lelkén, mint a nadály, tapad a fájó probléma. A szív, kámzsába pakolva, elfeled mindent mi játsziság - a száj, csak a jajt gyakorolván, görcsbe áll, s örökre mosolytalan - a vér pedig, köcsögbe zárva, kihűl és megalszik. - S ha az elme, végre, heuréka, megoldja a rejtélyt, s kigyúl a cselekvés útja - béna szív, görcs száj és aludt vér tudatlan, s képtelen tenni... (suttogva, meleg és biztató jósággal) Ott kint még nem hervad ligetünk. Ám telve a madarak torka, s az aranyszín holnap már rőtbe játszik... Óh, emeld föl szíved a kis üdvök felé, érezzél gyarló örömöket, egy lelejtő, táncos mozdulást, füttyös ekhót, elpergő kacajt, s mi mindennek tarsolya: ábrándokat! Száj, szedd az ízeket morzsold Horácot, s Ovidiust - s véreden az érzés cimbalomverői játszanak végig minden metrumot!... Aztán, jövel megváltó ige, várnak: a helyes ész, s a szilaj tempók!
Berzsenyi (előbb unottan hallgatta, de mind érdeklődőbb s már figyel.)
Helmeczy (hosszú szünet után, színtelenebbül): Most mit dolgozik a tekintetes úr?
Berzsenyi (lenyűgözve mint a vallatott): Észrevételeimet a recenzióra.
Helmeczy: Októberre azt hiszem, kész lesz?...
Berzsenyi (mogorván): Nem lesz. Tán sohase lesz... Az egészet perc alatt elgondolám, s egy egy szaván napokat ötvözök. Agyamból vértesen ugrik az ötlet, de szemérmes a toll felé kúszván, s a papíron hajlékony pipogyaság. Mindegyre Kölcseyt látom, s vele vitázom grammatice. Holott én nem ezt akarom. Nem a recensort! Embereket! S nem vitát, hanem vallomást és gyónását kínnak és nyögésnek, mikből a verseket téptem... Mert (vontatottan) azt mondják, dagály, s nem érzemény a versem... (föllobogva) Hát akarom, hogy lássák, s mint ősmadár, marom a véremet, hogy lássák... (vergődve) S mit ad a tollam? Polémiát...
Helmeczy: Mert izgága képletek, s külsőségek bántják! Otromba tülök az ablak alatt. Gazdaság gondja. Misky számadása. Zárt szoba csöndje, hol reng a koppanás... E circumstantiák gubóján bajosan tör át a lepke... Lég kell és szabad szél járása... Teszem például, a gombai hegy, hol Pán nesze futkos, mit senki se hall, csak a költő és Malvin, a novícia... A gondot én itt szövögetném...
Berzsenyi (megkapva): Mond valamit, öcsém...
Helmeczy (gyorsan): S ha kitüntetne engem a tekintetes úr, hogy terveit közlené, s fogadná enyémet...
Berzsenyi (húzódozva): Afféle gubancos beszédből vajmi keveset profitálna...
Helmeczy: Kavicson is látható az Alpesek orma...
Berzsenyi (élénkülve): Hát... Tán a kertben... (gyönge mosollyal)... levegőn...
Helmeczy (meghajlik): Parancsolatára.
Berzsenyi és Helmeczy (szertartásosan lassan el a hátsó ajtón.)
(A szín pár pillanatig üres.)
9. JELENET
Misky és Berzsenyiné
Misky (belopakszik a jobb-első ajtón, s görnyedten néz a távozók után.)
Berzsenyiné (jön a jobb-hátsó ajtón és sietve megy a bal-ajtó felé.)
Misky (Berzsenyiné után rimánkodva): Könyörgöm alássan, tekintetes asszony...
Berzsenyiné (eddig nem látta Miskyt, hirtelen megfordul.)
Misky (az írást nyújtogatva): ...az őszi szerszámok, s diverziák...
Berzsenyiné (pattogva): Hát az ügyvéd?
Misky (nyögve): Elment.
Berzsenyiné (mint fent): Már pedig én nem érek rá.
Misky (sötéten): Akkor tönkremegyünk.
Berzsenyiné (ijedten): Misky!
Misky (kifakadva): Nem lehet tovább!
Berzsenyiné: Hát mit tegyek, Misky?
Misky (az írást lebegtetve): Tessék, könyörgöm, megolvasni és salválni.
Berzsenyiné (lassan előre jön, leül, sóhajt): Hát olvassa, Misky.
Misky: Igenis, könyörgöm. (olvasva) Hat eke Jároson, nyolc a Szedres-dűlőn - két borona fogak iránt - utalandó lenne a dömölki kovácshoz... (fölpillant, magyaráz) Két eke pengéje törött. Ez Buzáth Domokos hibája. Ha netán...
Berzsenyiné (türelmetlenül): Jó, jó, csak olvassa.
Misky: Igenis, könyörgöm. (olvas.) Háromszázhúsz donga Kerese bognárnál... (fölpillant, magyaráz) Az idei termés...
Berzsenyiné (közbevág): Jó, jó, jó, tovább...
Misky: Igenis, könyörgöm, (olvas) Végezetül diverziák. Primó: a kordé... (fölpillog laposan, s hebegve, sóhajtva) A csacsi-kordé... (maga elé, fölsíró mélázással) Szatellesz, a fehér szamár, köhögött... És azt mondta Zsuzsika: Jöjjön, Gabi, húzza...
Berzsenyiné (ingerülten): Na, na, hát mi lesz?
Misky (a múltban jár, s nem hallja az asszonyt): S Gabi lett a fehér szamár... Ment, ment torony iránt... és fülére csípett a selyemostor...
Berzsenyiné (toppantva): Misky!
Misky (felrezzen): Igenis, könyörgöm... (zavartan, kapkodva olvas.) Secundo: lajtorják, tertio: galambdúc...
- F ü g g ö n y -