Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Földessy Gyula: Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához

Földessy Gyula: Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához
5. A művészetek szuperioritása a törvényességben a tudományok fölött. A ritmus.

Ami a művészeti és tudományos megnyilatkozást illeti, nem lehet eléggé hangoztatni, hogy a törvények megtalálására vezető úton, a formai feltételekben, a "módszerben", a művészet a szónak szószerinti értelmében összehasonlíthatatlanul "törvényesebb", a tudományok gondolkozási folyamata (asszociációi, okfejtése, módszerei, szerkesztő és rendszerező eljárása) profán és epigon a művészetek végig törvényes és sokszorosan szabályos stílusához képest. Közelebbről igyekszem magam megértetni. Pl. a tudományos előadásnak közege ugyanaz, ami a költészeté: a hang, a szó, de a költészet a gondolatok összefűzésében, megszólaltatásában, egybeszerkesztésében szigorúbb beszédbeli, hangtani és gondolkozásbeli törvények szerint valósodik meg. Hogy ismét a mi Aranyunkra hivatkozzam:

"Folyó és kötött beszéd közt, a tartalmat nem tekinti is, lényeges a különbség. Mint Chladni üveglapján a nyirettyű által előidézett hangra mozgásba jő a ráhintett föveny s a hangrezdület minősége szerint különböző, de mindig szabályos csoportokba fut össze: úgy változtatja helyét, úgy sorakozik szó és mondatrész az indulat által rezgésbe jött költői beszédben, szemközt a próza nyugalmas folyékonyságával. Lehány magáról minden fölöslegest, mindent, ami lazává tehetné (milyen a névvel az, a és némely particulák), feloldja a prózai körmondatosságot, a szórendet merész inverziókkal forgatja össze: a gondolatokat, nem, mint a folyóbeszéd egymásba fűzi, de egymás után sorozza, mintha azok, a tagadás (adhaesio) törvénye szerint csak véletlenül csoportoznának együvé, s kényszeríti őket, hogy bizonyos kiszabott szűk tér határain kívül ne nyújtózzanak, de egyszersmind azt, minden fölös hézagpótló nélkül, be is töltsék. Szóval a folyóbeszédet ritmus váltja fel, mely benső és külső egyszersmind: szabályozza, kiméri, párhuzamos tagokra osztja fel úgy a gondolatot, mint a beszéd külső alakját, s a kettő egymással legszorosb összhangzatba teszi, csaknem azonítja."

Arany maga is nagyon találóan idézi hozzá a maga szavaihoz a Faust prológusa költőjének kérdéseit, amelyekre az mindjárt válaszol is:

Wer teilt die fliessend immer gleiche Reihe
Belebend ab, dass sie sich rhythmisch regt?
Wer ruft das Einzelne zur allgemeinen Weihe,
Wo es in herrlichen Accorden schlägt? -...
Des Menschen Kraft im Dichter offenbart.

De egyetemesebben így is felelhetnénk: a művészet az, mely rendet, értelmet ad a teremtésnek, amely igazi letéteményese az egész Igazságnak, intézménytelen és mégis legtökéletesebb és legtörvényesebb hierarchiája az Örökkévalóság egyházának.

A művészet fölényességét a tudomány fölött éppen az határozza meg, hogy az az éltető eleme, ami az Életnek legfőbb és legegyetemesebb törvénye: a ritmus: a szabályos mozgás. A mechanika jelenségei, a fény, a hő, a villanyosság, ezek a principiális energiák és teremtő-elvek mind szabályos rezgések-mozgások által nyilatkoznak meg, azért lehet őket a legelvontabb tudománnyal, a számok poézisával: a matematikával az emberi értelem számára megfoghatókká tenni. A csillagok mozgása, a bolygók, holdak, üstökösök periodikus pályája, a mi kis földünk természeti élete összes kisebb és nagyobb mozzanataival: az évszakok, a nap és az éj szabályos váltakozó üteme, az emberi élet sokféle testi-lelki, történelmi-társadalmi megnyilvánulása mind a ritmusnak ezer és ezerféleképp differenciálódott és bonyolódott és mégis egységes törvényét vallják alkotó és fenntartó elvüknek. Azok az életviszonyok is, melyek a makro- és mikrokozmoszban, úgy az individuum, mint az egész szempontjából, az ellentétes motívumok és tendenciák megszámlálhatatlan sokaságát-módozatát tüntetik föl (pl. anyag és szellem, szubjektum és objektum, pozitívum és negatívum, élet és halál, jó és rossz, hideg és meleg, fel és le, be és ki, előre és hátra, öröm és szomorúság, kéj és fájdalom stb., stb.) mind csupa ritmusos életmozzanatok. A ritmus nemcsak formája, de egyben lényege is az Életnek s az Életnek ezt a milyenségét a legfölényesebb egész értékűséggel az összes emberi tevékenységek között a művészet fejezi ki, mert a természet visszatükröztetésében, visszahangoztatásában, magára eszméltetésében a legfőbb természeti törvény: a ritmus vezeti. Az igazi nagy képzőművészetben képe vagy szobra megalkotásakor ugyanazok a ritmikus erők munkálkodnak, amelyek az általa reprodukált természeti jelenséget létrehozták és fenntartják, a nagy zeneművész azokat a harmóniákat váltja hangra, amelyet a ritmus örök törvénye a nagy mindenségben más alakzatokban megvalósított vagy megvalósít, a költészet, az emberi gondolatnyilvánításnak legtörvényesebb módja, a hangok és szavak és gondolatok ritmusát keresve és megtalálva, közelebb férkőzik a természet legnagyobb titkaihoz, mint a tudomány, melynek gyalog és göröngyös és szertefutó útjai fölött a ritmus varázsszárnyai egyenesen helyhez szállítják. A tudomány a maga fejlődésében úgyszólván állandóan megtagadja, kiigazítja vagy legalább is továbbépíti, tökéletesíti egy nagyobb egészbe állítja bele a ráhagyott eredményeket, míg a művészet nagy értékei felülmúlhatatlanok, szuverének s bár a művészetben is van fejlődés, ez egészen más irányú és más értelmű, mint a tudományoké: a görög szobrászat remekei, Homérosz eposzai, Sophokles tragédiái, a renaissance művészete, Rembrandt, Beethoven, Shakespeare, Goethe csak mások, mint a ma vagy az ez utáni évszázadok eljövendő művészete, de végesvégig örökértékű kinyilatkoztatások maradnak, melyeket megtagadni, megjavítani, tökéletesebbé tenni nem lehet. Kétségtelen, hogy már évezredekkel ezelőtt is voltak nagy tudományos felfedezések, melyek ma és mindig érvényesek, de a tudomány vagy egyes tudományágak állandóan fejlődnek, egészebbek lesznek, míg a művészet már egy faji kultúrán belül is eljut az egészhez, az egyetemes igazsághoz.