Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Földessy Gyula: Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához

Földessy Gyula: Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához
2. A végtelenség ösztöne lényegében egyet jelent a képzelet fogalmával.

De ha egy szót keresünk minden emberi alkotás leghatalmasabb ösztönző elvére, azt is mondhatnók, hogy az emberiség teremtő munkájának legfőbb tényezője: a képzelet, Goethe szavaként Jupiternek ez az "elkényeztetett, örök mozgékonyságú, legtudósabb, csodálatos" leánya, akit ősatyja "hervadhatatlan és hű hitvesként égi kötelékkel fűzött össze a halandó emberrel". (Petőfi így jellemzi a maga képzeletét: "ott, ahol megszűnik az isten világa, új világot teremt mindenhatósága.") Az emberiség végtelenség-ösztönének ez a képességünk a legdúsabb sarjasztója, leghathatósabb eleven-ereje, sőt talán: csak egy más hasonlóan tehetetlen emberi szóba foglalt azonossága. Az analizáló gondolkodás elválasztja egymástól a szorosabb jelentésben vett értelmet és a képzeletet, pedig e kettő nemcsak hogy együtt járó társa minden kiválóbb szellemi működésnek, még az "ismeret-elméleteknek" is, hanem szabatosabban: csak egybeforrtan hozhatja létre az igazán maradandó emberi alkotást, a képzelet az, amely értékessé, zengővé, harmóniássá, a szónak egész valósásában értelemmé teszi az értelmet. Az emberiség sok évezredes fejlődésének láncolatosságában helye volt és helye van minden még olyan napszámosmunkának is, állandó szükség van a szűkebb értelmi működésre, ennek ellenőrző bírálatára a szárnyaló és "szeszélyes" képzelet túlzásaival szemben, de a lendületet, a továbbható erőt csak a képzelet tudja megadni a tudósnak vagy a művésznek és az egész emberiség fejlődésének. Az emberiség útjának egy-egy haladást jelző stációja mindig a szorosan tapasztalati valóságok és áthághatatlannak hitt korlátokon áttörő képzelet vívmánya: sem a vallásban, sem a tudományban, sem a művészetben, sem az ezeken felépülő s az ezektől éltetett kultúrákban és társadalmi rendben nem lehet más módja az előremenetelnek, a továbbfejlődésnek.

Az az elragadottsága a gondolkozásnak, a szemléletnek, melynek erejével egy Pythagoras, Archimedes, Kepler, Watt, Newton, Volta, Bolyai, vagy akár Columbus vagy Nansen, vagy a mi Kőrösi Csománk vagy bármely más hérosza a Gondolatnak az igazsághoz, egy-egy új korszakalkotó tudományos felfedezéshez jut: az alkotás első lázas pillanatában, a lélek megihletettségének első termékeny önkívületlenségében nemcsak rokon, hanem azonos lelkiállapot az alkotó-művész megszállottságával. A teremtő isteni gondolatnak ugyanaz a tüze lobog fel Goethében, mikor az os intermaxillárénak vagy a növények metamorfózisának egyetemes törvényét fedezi föl, mint amikor Faustjának első koncepciója hozta lázba. Tudós vagy filozófus, vallásalapító vagy művész egytől-egyig mind-mind csak úgy vitték vagy vihetik előbbre az emberiséget az Igazság, az Örökkévalóság felé, ha a teremtő-képzelet isteni szele-ihletése röpítette és röpíti hajójukat a Végtelen beláthatatlan tengerére.