Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 4. szám · / · Figyelő
Fábián Béla könyvei háborús könyvek. Az a kettő, ami a tudtommal hat kötetre tervezett könyvciklusból eddig megjelent, a háborús irodalomnak azt a válfaját képviseli, amely megérdemelné, hogy egészen külön elnevezéssel illessék s amelyet talán
A háborús irodalom fogalma meglehetősen kompromittált fogalommá lett a háború éveiben, mikor ez alá a gyűjtőnév alá foglalták és fogták össze azt a csaknem kivétel nélkül irodalmilag is selejtes, tartalmilag pedig a legvérlázítóbban hazug és a legszemérmetlenebbül uszító háborús nyomtatvány-tömeget, amely nem érdemli meg, hogy irodalomnak tekintsék. A háborús hazugságoknak ez a bőséges áramlása, istennek hála, mintha szűnőben lenne már, mintha szerzőiknek arcpirító szemtelensége természetes gátra talált volna a szomorú valóságok köztudatában. A közönség méltó undorral fordított hátat ezeknek a "szellemi" termékeknek, hogy annál odaadóbb figyelemmel forduljon a háború rémségeinek, borzalmainak, a fogság irtózatos szenvedéseinek igaz megszólaltatói felé, akik nem a haditudósítók kényelmes páholyából, de szennyes lövészárkok és távoli fogolytáborok sötétjéből küldik felénk a szomorú igazságok sápadt üdvözletét. Ez az irodalom tulajdonképpen a személyes élmények irodalma: memoár-irodalom. Érdekessége a memoároké, fokozva természetesen és monumentálissá növelve azáltal, hogy az élmények hátterében egy rettenetes világkatasztrófa szörnyetege kísért s véres kezével olyan diabolikus eseményeket idéz elő, amilyeneket hasztalan keresünk az elmúlt századok memoár-irodalmában s amelyek a legmerészebb írói fantáziát is meghaladják, mert
Nem állíthatom magamról, hogy tüzetes ismerője vagyok a háború literatúrájának, még kevésbé ismerem a háborús hazugságok irodalmát, de mind a két fajtából ismerek bizonyos standard-műveket s ez nekem elég arra, hogy
Idézetekkel, kivonatolással nem adhatok képet Fábián Béla könyveiről, ezek a könyvek méltók az elolvasásra. Bizonyos, hogy néhány monumentális és sötéten tragikus kép minden olvasó lelkében meg fog maradni s nekem is maradt néhány ilyen élményem, pl. a Baku melletti sziget német fogolytáboráról, ahol a német hősök ezrei haltak meg szomjan, vagy a Fekete tenger megőrült búváráról szóló, akit a tengerfenékre küldött burzsujok szívtépő látványa fosztott meg lelki épségétől. Ilyen megrázó képek azonban lépten-nyomon előfordulnak Fábián Béla könyvében s az egész könyvet kellene visszatükröznie annak, aki ezeket a képeket mind fel akarná tárni egy kritikai méltatás keretében, az egész könyvet kellene visszatükröznie annak, aki e színes, mozgalmas, veszedelmes menekülés történetét akarná "röviden" elmondani - én nem vállalkozom erre a feladatra.
Az "Orosz pokol" Fábián Béla menekülésének történetét adja elő a chabarovszki fogolytábortól az orosz birodalom fővárosáig - végig a bolsevista Oroszországon -, a "Pétervár" című kötet pétervári élményeit szerencsés hazaérkeztéig. A regényszerű beosztás módszerével és az átélt regények - memoárok - irodalmi eszközeivel felépített művek irodalmi kvalitásokat is elárulnak Fábián Béláról, aki igen szerencsés stílusban, lebilincselő érdekességek s a meseírók hömpölygő tömörségével állítja elénk a hadifoglyok keserves életét és a jövőnek tett nagy szolgálatot az igazságok őszinte, leplezetlen feltárásával.
Akik elolvasták Fábián Béla első két könyvét, bensőséges és résztvevő izgalommal várják a méltónak ígérkező folytatásokat.