Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 4. szám
Tördelt, nyesett ágakból
erdőben, valahol, ahol véletlen megpihentem,
építek magamnak emelvényt, magos máglyát,
amelyet nem gyujtok meg.
Szobrot állok az ágrakáson
és várom, vállamra mikor röppen madár
hogy magért kotorjon csőrével szememben.
Várom, hogy hegyes fekete ágak ördögkarmokkal
nyuljanak az esti szürkület köpenye alatt nyakamba
és ajkamat meg torkomat is megszurkálják.
Várom, hogy az erdő sörényes, roppant fái éjszaka
mindnyájan nekem dőlnek és meg se moccanok,
csak öklös szívem csapkodja őket hiába bordáimon keresztül,
mig jön a hajnal.
Várom, hogy a hajnal tüzijátékot rendez
és lángocskák hullanak hajamba
meg kéregető tenyerembe.
Várom, hogy vihart fuvat az erdők ura
és hogy hideg, kemény kardlappal megver a jégeső
és várom, hogy végre testembe nyargal a villám
és kigyulladok holtan.