Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 4. szám
A lovam nyerge hajít
s az országút settenkedő fordulói hívnak,
Kápráztatón hinti eltapodott és ugrasztott porát a föld,
Szemem öles, hanyag lasszót vet:
nyakon kapok a mezőn egy parasztlányt
s egy tornyot tépek el a templomától:
hurcolom őket,
Intést adok és sodrom a sorakozó, zászlós fákat,
(A lovam nyerge hajít)
Tudom: lovam patái utolsót karcolnak mindjárt
és többé nem csap arcomba, mint útszéli ág: a természet,
s nem vonszolom uszályom már, az erdőt,
nem nyúlok többé a futkosó barázdák hálójába
repülő karral,
lovam patája utolsót karcol mindjárt
s izzadt sörényét fogom símogatni,
Ma még hajít a nyerge
s hurcolok, tépek mindent.