Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 4. szám
(Felbukkan két mennyezetes trónszék egymás mellett, öblükben két szakasztott egyforma alvó királlyal. Első Király fölébred. Megpillantván, körülszimatolja Második Királyt, hosszasan rázza, míg az fölébred. Második Király egy csengettyűt csóvál eredménytelenül. Megpillantja Első Királyt. Visszahanyatlanak megadással trónszékeikbe.)
Első Király:
Hét sívó ördögök uralmával megbabonázott szolgáim
elhagytak. Száműzött király, hátam megett a tornyokkal,
de az ágyúk vontatott ugatása rémlik még.
Tudom: az alattvaló polgárság templomokban imázik
érttem, a szívek iránytűi tétovázók, de el nem hajolnak.
Zászlók alatt leszek eljövendő, betöretem az északi főkaput,
a vezér hódol, bíborvánkoson görnyedt ajándék, az emberek
hasukkal söprik fel útamat, pőrére vetkőznek előttem asszonyok.
(Második Király alszik.)
Bíborral bevonatom a palotákat, pirkadattal máglyákon
veszejtem a boszorkányságot, csapra üttetem a hajnali Napot,
hogy halott-támasztó bor folyjék s dagadjon meg tőle a tó.
A harangoknak súlyos nyelvét megoldatom: bömböljék ki az államtitkot
berekedésig! - Ülök a márványon, zihálok, lélekzésemre
a zenekar száz hegedűje egyként sóhajt s a bolygók
ijedten zuhannak mélységekbe
(Megpillantván, fölrázza alvó Második Királyt. Második Király egy csengettyűt csóvál eredménytelenül. Megpillantja Első Királyt. Visszahanyatlanak megadással trónszékeikbe.)
Második Király:
Tóba vetem a koronámat: legyen a halászé aki kifogja.
Még éretlen reggel, darócban, megetetem a hattyúkat
mint régen. - Egyetlen egy gyermekkel hanyattfekszem a föld mellén
mutogatom az angyalok körtáncát.
Este pásztorlánnyal járkálok karolva, nekem már akkor tetszővel,
égen kikeresett csillagjainkat egybeköti földi sétánk.
(Első Király alszik.)
Kedvesem koccanó nevetését felfűzöm az aratókoszorúra,
a menetben elől járok, félre-énekelem, de hittel az istenes dalt.
Barna köntöst ad rám a Nap, mit hiába keresnek a fáklyások,
nyaláb csiklándó szénát hajítok dévaj lányokra
s kazal tövében alszom a tágmellű álmot.
(Megpillantván, fölrázza alvó Első Királyt, míg ő maga nyomban álomba esik.)
Első Király (folytatva saját szavait):
...És híres sastollú nyilammal a főtéren magam
sodrom ki az atyamester fondor szívét, ünnep lesz!
(Fölrázza alvó Második Királyt, míg ő maga nyomban álomba esik.)
...S ha felvonul a bitorló, homlokomat a porba mártom,
olvadt könnyet ejtek a királyné arca láttán.
(Fölrázza alvó Első Királyt, míg ő maga nyomban álomba esik. A királyok tehetetlenül rázzák egymást éberré, váltakozva hol egyik, hol másik aludna el.)
Első Király, Második Király (unisono):
Átkozott az én királyságom!
(Nagy bilincsek csörömpölnek karjaikon, a csengettyűk nyersen szólnak.)