Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 4. szám
Én régi kedvem, víg suhanc,
Megállj ez erdőszélen.
Tekintetem, ki úgy suhansz
Mint sarló gyenge réten,
Vesd jobbra, balra fényed élét,
Kaszáld le a virágok képét,
Ülj illatos álombokorba,
Emléküket kösd friss csokorba
A lelkem nyári rétjén.
Hej, hány szirom terem egy nyáron!
Tralla lirom lárom!
Ott messze kéklik a határ,
Itt árnyas erdős lanka
Sötétjén flótáz száz madár,
Rigó, kakuk, csíz, banka.
Nosza, a hálód vesd ki rájuk,
Csald lépre szökdelő danájuk,
Víg füttyüket zárd kalitkába,
Daluk fészkét rakd át a fákra
Lelkem zöld erdejébe.
Száz énekes, mind víg s hiú!
Titirití tiú!
S amott egy tisztás, fényerek
Arany-csíkkal beszállják,
Hej régi kedvem, víg gyerek,
A szénát itt kaszálják.
Már hordják is amott az aljba,
Az illatát hát rakd kazalba,
S mint a kaszás ott az övében,
Nyulj el te is kazlad tövében
A lelkem hűs tisztásán.
Az illatágy mi lágy, mi jó!
Lalla lihé lihó!