Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 3. szám · / · Turcsányi Elek: Fővárosi Múzeum

Turcsányi Elek: Fővárosi Múzeum
II.

"Minden múzeum - és általában minden emberi intézmény - lelke, jelleme, működése olyan, amilyen az az irányító, vezető, az abban dolgozó embereké."
(Sz. E.)

Ha leleplezésszámba megy az, amit mondok s meglep egyeseket - s esetleg kínosan lep meg - az az állításom, hogy ennek a múzeumnak az elmúlt években sok tennivalója lett volna, amiket megtenni elmulasztott, akkor én ezt az állítást kénytelen vagyok még egyszer és nyomatékosan megismételni, sőt alkalmazni a múzeumi munka belső - a nagyközönség elől elzárt - területére is.

Minden múzeumnak legelemibb, napi teendője növekvő gyűjteményanyagának pontos, lelkiismeretes s végeredményben tudományos értékű katalogizálása: az a művelet, amit közönségesen kicédulázásnak neveznek. A Fővárosi Múzeum még ezt a legelemibb tennivalóját is évek óta elhanyagolja. S annál súlyosabb a múzeumnak ez a mulasztása, mert ezek az évek voltak a háborús és forradalmi anyaggyarapodás legbőségesebb esztendői. Olyan munkát örökít át a Fővárosi Múzeum az utódokra, amellyel azoknak még igen sok bajuk lesz.

S ha - mert hiszem - ez a példa egymagában is elég pregnáns, hogy képet adjon a múzeum belső állapotáról, nincs más hátra, mint hogy bizonyos elvi jelentőségű megállapításokat szögezzek le:

1. hogy ezt a helyzetet a fővárosnak eddig követett s a legnagyobb mértékben egészségtelen múzeumpolitikája idézte elő,

2. hogy a helyzet javulását egy előrelátó, gyorsan intézkedő, jól tájékozott és nagyvonalú múzeumpolitikája inaugurálásától lehet remélni,

3. hogy ennek a múzeumpolitikának mindenekelőtt a múzeumvezetés ideiglenes jellegét kell megszüntetnie az igazgatói szék megfelelő betöltése által.

Ezt a kérdést és mindenek előtt ezt a kérdést kell jól elintézni.

Ez legyen az új cselekvések alfája.

*

A Fővárosi Múzeum igazgatójának elsősorban olyan munkaprogramról kell gondoskodnia, amely egyfelől biztosítja a Fővárosi Múzeum hallatlan restanciatömegének záros határidőn belül leendő feldolgozását, másfelől lehetővé teszi a múzeum mindennapos ún. folyó munkálatainak akadálytalan elvégzését. Olyan munkaprogramról kell gondoskodni, amelynek a keretén belül megoldhatóvá válik a Fővárosi Múzeum automatikus anyaggyarapodásának lehetőleg hibátlan kiépítése, amelynek a keretén belül tehát a Fővárosi Múzeum gyűjtési lehetőségei és eljárása, hogy úgy mondjam, megfelelő szervezetekhez jutnak.

Minden további tennivaló már annak az új múzeumpolitikának a hatáskörébe tartozik, amelytől én a Fővárosi Múzeumra nézve annyi sok jót várok s amelynek a legközelebbi feladatait a következőkben szeretném megjelölni.

Ennek az új múzeumpolitikának mindenek előtt tisztába kell jönnie azzal, hogy szervezetlen múzeummal nem lehet szervezett eredményeket elérni s hogy a Fővárosi Múzeumnak eddigi ideiglenes jellegét el kell végre hárítani ebben a vonatkozásban is. Programba kell vennie tehát - dacára minden törvényes tilalomnak, mert ez a törvény, amelyre itt rendesen hivatkoznak, nem vonatkozhatik olyan esetekre, mint a Fővárosi Múzeumé, s ha szükséges a kormányhatósághoz intézett megfelelő felterjesztéssel, sőt egy ilyen irányú parlamenti akció felidézése árán is szorgalmazni kell - a Fővárosi Múzeum megszervezését. Ezt a kérdést - ha másképp nem megy - meg lehet oldani úgy is, hogy ez a megoldás a fővárosra nézve ne jelentse újabb anyagi terhek vállalását. Jobb volna természetesen s kihatása lenne a Fővárosi Múzeum jövendő teljesítményére, ha ezt a kérdést nem intéznék el szűkkeblűen. [*]

Másodszor tisztába kell jönnie azzal, hogy a múzeum anyaggyarapodása évek hosszú során olyan mértéket öltött, amelyeket lehetetlen figyelmen kívül hagyni, s amelyekhez ma már - még ha ez bizonyos anyagi áldozatokat igényel is - alkalmazkodni kell. Lehetetlen állapot az és ma már tarthatatlanná vált, a jövőre nézve pedig a legnagyobb veszedelmet jelenti, hogy a Fővárosi Múzeum értékes gyűjtemény-anyagának kilencvenhét percentjét szűk depókban, decentralizáltan kénytelen elraktározni s olyan körülmények között, amelyek a szakszerű kezelést - konzerválást - lehetetlenné teszik. Kétségtelen, hogy a Fővárosi Múzeumnak ma már nem csak kiállítási, de a depók területét is - a belső múzeumi munkálkodás területével együtt - jelentékeny mértékben növelni kell, ami már szavakkal kifejezve annyit jelent, hogy gondoskodni kell végre egy megfelelő múzeumi épületről. Persze a mai viszonyok között még én sem merem azt mondani - ami pedig a legkézenfekvőbb gondolat volna, ha nem lenne módfelett költséges - hogy vegyék elő a Bárczy-féle terveket s építsék fel azt a kultúrpalotát, amely a főváros múzeumát, könyvtárát (és levéltárát!) méltó keretek között egyesítette volna. Bizonyos, hogy ez az egyesítés ma sem ártana meg ezeknek a körülbelül egy területen mozgó fővárosi intézményeknek. De meg kell alkudni a körülményekkel. A Fővárosi Múzeumnak vannak bizonyos alternatív előterjesztései a tanácsnál a múzeum új elhelyezésére vonatkozólag. Ezek közül helyeselni lehet azt, amely a főváros tulajdonát képező régi piarista épületnek a múzeum céljaira való átengedését kéri - persze megfelelő átalakításokkal, de jobb, véglegesebb és kevesebb költséggel járó megoldás lenne, ha a fővárosi oktatásnak államivá átszervezése kapcsán s a főváros és az állam között e tárgyban kétségtelenül felmerülő tárgyalások alkalmával sikerülne a fővárosnak újabban épült modernebb szervezetű iskolapalotái közül egyet a Fővárosi Múzeum céljaira megtartani. De bármilyen megoldás válik is a közeljövőben lehetségessé, bizonyos az, hogy a főváros új múzeumpolitikájának a Fővárosi Múzeum szervezése után elsősorban a Fővárosi Múzeumnak ezt a területgyarapodási, új elhelyezkedési problémáját kell a legnagyobb mértékben, a legaggodalmasabb körültekintéssel magáévá tennie, s olyan megoldáshoz vezetni el, amely a Fővárosi Múzeumnak az adott viszonyok között a lehető legjobb elhelyezkedést tudja biztosítani.

Mert csak a múzeum szervezése és megfelelő elhelyezése után térhet át ez az új múzeumpolitika az ő legfontosabb tennivalójának megvalósítására, csak e feladatok elvégzése után tűzheti ki céljául egy Budapest székesfővároshoz minden tekintetben méltó Fővárosi Múzeum kialakítását. Ezen a téren várnak rá a legszebb erőfeszítések és a legpazarabb jutalmak, mert itt kezdődnek az ő kultúrfeladatai.

*

A fővárosi múzeumi bizottsága 1920 évi december 18-án ülést tartott. A múzeum 1921. évi költség előirányzatának letárgyalása végett ült össze - első ülése volt ez a csak néhány hét előtt megalakított bizottságnak - s ebből az alkalomból

először: 100.000 koronának már a jövő évi (1921-es) költség előirányzatba leendő felvételét hozta javaslatba a Fővárosi Múzeum megszervezésének költségfedezetéül,

másodszor: felvetette a kiürítendő várbeli elöljárósági épületek múzeumi célokra leendő átengedésének termékeny, de még alaposan megvitatandó gondolatát,

harmadszor: a Fővárosi Múzeum Stefánia-úti épületét a létesítendő Fővárosi Képtár céljaira óhajtja felhasználni.

Olyan megértést tanúsított tehát s olyan hatalmas lépésekben vitte előre a sok-sok év óta stagnáló ügyet, hogy a bizottságnak ezt az ülését eseménynek lehet tekinteni. Azonban sajnos! az ügy a múzeumi bizottság szakértelemtől áthatott, megértő állásfoglalása után sem tekinthető "res perfecta"-nak, ahhoz még a főváros pénzügyi bizottságának, a közgyűlésnek, sőt a kormányhatóságnak is hozzá kell járulnia, s éppen ezért az ügy nyilvános megvitatása csak hasznára lehet a dolognak.

Mindenesetre már itt ki kell jelentenem, hogy engem a múzeumi bizottságnak ez a merész és határozott állásfoglalása a legnagyobb mértékben meglepett. "Alig van kérdés, amelyben a múzeumi szakemberek oly teljesen egyetértenének, mint a múzeumi bizottságok... tekintetében", írja egy helyen Szabó Ervin, aki épp úgy kerékkötőt látott ezekben a bizottságokban, mint azok a múzeumi szakemberek, akikre hivatkozik. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a főváros múzeumi bizottsága kezdeményező erővel és a tempódiktálás igényével lép fel és ha vannak kerékkötők, ezeket nem a bizottságban kell keresni. A bizottság kitűnő tagjai bizonyára meg fognak érteni engem, mikor megállapítom, hogy amennyire örvendetes ez a jelenség egyfelől, annyira lehangoló a másik oldalról nézve. De még szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a bizottság a maga autonóm erejénél fogva képes lesz mindent elkövetni ezért a jobb sorsra méltó múzeumért.

[*] * A múzeum a szervezetlenség folytán egész sorát veszítette el a legképzettebb, legambiciózusabb, legértékesebb munkaerőknek. Ez okozta mindenekelőtt Kuzsinszky távozását. Ez kényszerítette távozásra Schöpflin Aladárt, Fülep Lajost, Dömötör István. S vaószínűleg Kremmer Dezsőnél is ez volt az egyik oka annak, hogy e kitűnő tisztviselő átvándorolt a Fővárosi Könyvtár státusába.