Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 3. szám · / · Dóczy Jenő: Szabó Dezső, az ellenforradalmár

Dóczy Jenő: Szabó Dezső, az ellenforradalmár
3.

De ha rávilágítottunk is lelke történetére: mint lett nagy megértőből elszánt harcos, még mindig nem derült ki a probléma: miért lett az individualistából kollektivista? Ha harcos szerepre vágyott, ha küzdelemben találta meg élete értelmét, miért nem maradt meg a dogmaellenesek frontján, a forradalmárok közt? Hogyan került a konzerválók, az egységcsinálók táborába? Megtért talán? Saulusból Paulus lett?

Ő maga adja kezünkbe e kérdések kulcsát. Azt írja egyik tanulmányában: "A tömeggé lett magánosokból jó volt belemenekülni az igazi tömegbe s egy csomó arisztokrata lélek a csőcselék közönségességében kereste a különbözést." - Ez az! különbözni minden áron: ez a szélső individualisták örök kínja. Az individualisták tábora: a legnagyobb lélektani ellentét, de az élet ismeri ezt a furcsa kontrasztot. Szabó Dezső nem bírta ki. A múlt évtizedek elközönségesedett radikalizmusa, a tömegbe verődött ellenzék kitenyésztette magából az ellenforradalmárt, Szabó Dezsőt, aki sokkal inkább magános bolygó, semhogy közös elvű lehessen a hasonlókkal, meg tudjon férni a nyájjá szaporodott individualisták közt. Mit ér a különbözés elve, ha olyan sokan vallják ez elvet! Frontot csinál tehát és nolens-volens konzervatív, kollektív, platformra kerül. De csak külszínre, mert konzervativizmusa nem lényegbeli, csak forradalmiságának egy türelmetlen, újabb állomása. Vérbeli individualista maradt ő azért s nem igen tudok hinni neki, mikor "a kultúra legmélyebb, legcsodálatosabb alkotásáért, a legnemesebb típusért: a nyárspolgárért" rajong. Ez csak a szónok bókja új publikumának. Ő maga lelke legmélyén a régi maradt, végzetesen romantikus lélek, akinek a korláttalan élet ideg-szükség, mint ahogy nagyon jól és szépen megírta ezt 1911-ben Ady-tanulmányában. - Romantikus, individualista én-je lépten-nyomon kitör belőle. Mikor tavaly nyáron egy talmi kommunizmus számuma minden egyéni értéket és kezdeményt elborítani készült, nem ő volt-e éppen az, aki a művészet feltétlen szabadságának szakramentumát saját épsége árán is ki akarta menteni e rettentő özön Ararát-hegyére? És hiába gúnyolódik a műalkotás terén a végletes egyéni princípiumon, hiába bélyegzi a zseni imádatát a művészetet végző anarchiába döntő felfogásnak, mikor ő róla magáról van szó, már egészen természetesnek találja, ha komolyan vesszük előbbi gúnyolódó szavait: "Ami a zseniből előterem, az az élet mélységeinek gazdag feltárulása, azt szent áhítattal kell fogadni."

Azt hiszem, ha a szabadságnak és versenynek minden formáját kizáró kollektív rendnek az az ideálja, mely mellett Szabó Dezső e könyvében annyira kardoskodik, valami szerencsétlen sorsfordulatra csakugyan rázuhanna a világra, ő lenne az első, aki a csupa-rend ellen forradalmasítna. Mert ez új életben csak egy esetben érezné jól magát. Ha ő lenne e zsarnokság legfőbb törvényhozója, a végrehajtó-hatalom az ő szuverén tetszéséhez igazodnék s a vész-bíróság az ő szemöldökének mozdulása szerint ítélne eleveneken és holtakon, de főleg eleveneken. Hogy játékos képzelete már foglalkozott e lehetőséggel, kitűnik első regényéből. A "Nincs menekvés" hőse, aki lelki alkatra sokban hasonlít az íróhoz, élet-töprengéseiben makacs visszatéréssel a nagy parvenü: Napóleon pózába szuggerálja magát: "Folyton tettben élni, kitűzni egy célt s egész élettel feléje zúdulni embereken és sorsokon keresztül. Új történelmi helyzetet képzelt el Magyarországba, mely őt felszínre vetné s kezeibe adná az idők kormányát... Új szisztémát teremt az új Magyarország berendezésére, melyet egészen a saját gerincéből alkot újjá. Egységet teremt minden áron. Ha másképpen nem lehet, úgy csinál az emberekkel, mint a mese mostohája lányaival, hogy lábuk beférjen Hamupipőke cipőibe. Nem baj, ha vér serked is. Egy nagy államférfiúnak nem szabad egyes életekért érzékenykednie. S mint büszke, véres Richelieu messzelátó zsarnok akarattal tiporta el a vadhajtásokat. Sorsokat taposott s vér, embervér folyt a gondolata mentén." (Idézet a regényből.) - Valóban egy szélsőséges individualistának, ha kollektív célkitűzésre adja magát, az imperializmus a legmagától-értetődőbb mellékgondolat. De őszinte jóindulattal egy kis óvatosságot szeretnénk ajánlani Szabó Dezsőnek. Mert a sok lebunkózott molekula, a sok kicsi "tanféreg", "hermafrodita", "erdélyi bacilus", "Zicflájs Elemér" et consortes egy szép napon csak összeteszik semmibe-vett parányiságuk tömeg-erejét s éppen a dogma és a társas rend lobogója alatt érvényesíteni találják a közösséget megillető pallos-jogot, ami pedig nagy baj lenne. Nagy kár lenne a közre és Szabó Dezső értékes individualitásáért.