Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 3. szám · / · Dóczy Jenő: Szabó Dezső, az ellenforradalmár

Dóczy Jenő: Szabó Dezső, az ellenforradalmár
1.

Értékes megállapítások és felhorkantó igazságtalanságok, zseniális intuíció logikus logikátlansága és naiv racionalizmus pszichológiátlan túlzásai, vonzó, erős-kötésű didaxis és az homme supérieur erőszakos diktatúrája: konszonáns és disszonáns hangok egyvelegéből egy éles diskant, egy dantoni erejű kiáltás hasít a levegőbe, egy Voltaire dühös-gúnyos köszörűkövén csiszolt, metsző mondat vágódik fülünkbe: "Tiporjátok el a gyalázatost!" - Mint a zenedarabok vezérszólama mindjárt kezdetben felrikolt, majd egy darabig megbúvik a sorok közt, hogy aztán újra meg újra feltámadjon s a "türelmetlen fiatalok kegyetlen igazságával" kényszerítse ránk:

"Tiporjátok el a gyalázatost!"

Kicsoda-micsoda ezúttal az eltiprandó imfámis? Az individualizmus és annak minden formája: a gazdasági élet versenye, a politika liberalizmusa, a hitélet protestantizmusa, a művészet mindennemű autonómiája, a kutató gondolat közvetlen célokat nem ismerő, korlátokat nem tűrő szabadsága, szóval az egyéniség, az önkormányzat nagyszerű elve, úgy ahogy ez a történelem komédiájában a legkülönbözőbb, de mégis egylényegű szerepeiben megjelent és kialakult. Szabó Dezső mint egy megdühösödött dramaturg a jövő szereposztásból ki akarná törölni minden szerepét s a logika és dialektika, az érvelés és szuggesztió teljes gőzével arra izgat, hogy "az elhatalmasodott individualizmust minden eszközzel el kell pusztítani." Mert - "másként a közösség el sem képzelhető."

Tehát az érdek, a szempont - úgy látszik - a közösség érdeke és szempontja. Nem éppen a szűkebb haza, a nemzet, melynek megmentése érdekében Kossuth híres szózatában tűrő várakozásra intette a sajgó kebleket és kielégítetlen kívánságokat, hanem általában a kollektív-rend, egy új, erős, termékeny emberegység. Hogy a közösség szervezete egészséges maradhasson, ezért hamvasztandó el "a legförtelmesebb történelmi hulla, a szabadverseny-demokrácia." Tesz ugyan egy engedményt, az egyéni energiák fejlődésének egy feltétel alatt teret enged: ha nem nyúlnak a dogmákhoz és a szociális diszciplínákhoz. Minthogy azonban ez energiák, ha csakugyan potenciák, mindig többé-kevésbé dogmaellenesek, tehát ez engedmény csak látszólagos. - Nem, Szabó Dezső nem alkuszik. Nem lehet vele kiegyezni ötven percentre, sőt tíz percentre sem. Neki ha igazság, hát legyen az, kegyetlen, szertelen és Rousseau módjára naivul racionalista. Mert az. Mert minden egyoldalú, kizárólagosságra törekvő szisztéma naiv és racionalista. Abban a gyökeres tévedésben leledzik, hogy ha kigondoltuk, már lelket leheltünk bele, már belekényszeríthetjük az életbe, mely pedig nem állja a túlzásokat. - Szabó Dezsőnek tudnia kellene, hogy a história folyamának hullámaiban a kollektív eszme habjai együtt zajlottak az individuálisokkal. A versenyelv mellett mindig ott árnyéklott a versenykorlátozás elve, az ókori Rómában épp úgy, mint a modern Rómában. S mikor a dogma uralkodott a lelkeken, mindig voltak eretnekek, minden ponton, akik protestáltak s máglyáik fénye új közösségek alakulásának világított. De ha lehet okulni a múltból, s ha a politika az ember okos kezének a história oktalan menetébe való beavatkozását jelentené, úgy minden irányító politikusnak azt a belátást kellene a tömegek közt elhintenie, hogy az emberi élet két nagy mozgatója együtt fejlesztendő: a kollektív és individuális elv összekapcsolandó. Életrevaló mind a kettő és nem szabad egyiket se eltiprásra ítélni. Az egyén érvényesülési vágyának elnyomásával null fok alá süllyedne a boldogság-érzés s a közösségi elv megtagadásával minden rend felborulna s itt lenne a bellum omnium. - Mennyi felesleges erő pazarolódott el a múltakban arra a gigászi feladatra, hogy hosszú aknamunkával megdöntsék a zsarnokság trónját s helyére ültessék a koldusként bolyongó trónkövetelőt. És megfordítva is! Milyen óriási patkányirtásokat kellett rendezni, míg egy-egy korszakban sikerült kipusztítani a korlátlan individualizmus uralma alatt felszaporodott ártóférgeket. - Ha igaz az az iskolás tanítás, hogy az ókor az emberi éremnek egyik: szociális felét érvényesítette, az újkor meg az egyénit (pedig azt hiszem, nagyban-egészben mégis csak így igaz) úgy a fejlődés útja és a helyes politika iránya: a kollektív és individuális elv együttes uralma és ennek előkészítése. Hiába hirdeti Szabó Dezső az individualizmus csődjét és hasztalan előlegezi a közösségnek a zsarnokság pallósjogát, szent meggyőződésem, hogy a jövő nem lehet sem a társadalmi omnipotencia, se az egyéni önkény tobzódásának tartós korszaka. Mindezeken már túl vagyunk. - Mindezt figyelembe kellene vennie Szabó Dezsőnek, ha a társadalom jövő fejlődését kutató szociológus, vagy történet-filozófus lenne, sőt még egy pártokon felülemelkedő politikus (ha ugyan van ilyen) se lehetne el ma már e meggondolás nélkül. De Szabó Dezső se egyik, se másik nem akar lenni, neki már programjában van az elfogultság. Szertelen és folyton birkózni vágyó egyéniségének nem kell az ilyen szimpla igazság. Ő agitátor, aki azt mondja egy tanulmányában: "Az igazság énünk egy formájának konok szeretete." - Nos, hogy egy másik mondatát is idézzem, az ő igazsága: "az ember-vadkan agyara."