Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 3. szám · / · Tersánszky J. Jenő: Rosz szomszédok
Nem is az Angyalossi érdeme s igyekezetének eredménye volt, hogy végül mégis odafejlődött a dolog, miképp egy napon, törvény és vallás szerint egybekelt a nagyobbik Tatár lánnyal, miáltal kifogástalan apai vezetéknevet adott a születendő csöppségnek, ha már kifogástalanabb apát nem adhatott maga helyett.
Ezzel egyidejűleg aztán a bába házában különböző átalakulások létesültek.
A konyhán kívül három számba jöhető helyisége volt a háznak. Először az, ahol a legtöbbet voltak napközben, mondani nappali, vagy ebédlő. Itt aludt a bába is s ez is maradt az ő lakosztálya, olyannak, amilyen volt. Másodszor volt az úgynevezett hátsószoba, vagy vendég szoba, vagy vasárnapi szoba. Ez lett a fiatal házasoké. Ezen sem sokat tataroztak. Harmadik volt az egykori műhely. Ez már aztán alaposan kiforgattatott eredeti mivoltából, egerei, patkányai s tengeri malacai rémületére s gyászára, melyek már unokáik számára is kényelmes s háborítatlan tanyákat rendeztek benne, szaporodván és gyarapodván. Most két nap alatt hontalan, koldus nép vált belőlük. A limlomot, kötélgarmadákat kihordták fejük fölül. Lyukaikat betömték, a földet kipadlózták, a falakat kimeszelték, az ablakokat bevágatták, az ajtókat kijavították. A szoba közepére egy hosszú asztal került szabásra és vasalásra. Köréje néhány szék vendégek számára. Egyik sarokba varrógép. A falak pedig kacéran lépegető s hivalkodó divathölgyek képeivel aggatódtak teli, egy jókora tükör két oldalán.
Egy hét leteltével már egy varrólány kezdett bejárni ebbe a helyiségbe. Nemsokára már még egy, aztán újra egy s ahogy ezek a csitri bejárók szaporodtak, nyitották az ajtót mind gyakrabban mások is, de csupa nők. Úriasszonyok, lányok, asszonyságok. Később már egy-egy kocsi is állt meg az utcán a környékbeli falvakból s mikor a hó leesett, egy-egy csengős szánkó. Ezekből is mind nők szálltak ki.
A varrónő ügyes kezét s ízlését elvégre kevésbé lehetett kipletykázni a közszükségletből s nők mégsem eléggé finnyásak az érintkezést illetőleg, ruháik szabását bosszultatni meg holmi előítéletekkel.
Végül egy napon, a varrólányok csevegése, kacaja s dúdolása közül, gyereksírás is hallatszott ki a házból. A kis újszülött is lány volt. Mintha már e háznak eleve hagyománya és jellege lett volna, hogy csupa nőnemű lények kaptára legyen, hol csak ez a nem röpköd s szorgoskodik ki-be.
Az egyetlen hímet, a megtűrt s kitúrt herét, Angyalossi Gáspár képviselte csupán itten. Ő szilárdan kitartott eredeti tervei s elvei mellett, mind e mozgalmak s változások ellenére s közepette, bárha azokat egyáltalán nem ellenezte. Ugyanis költőpénze nem igen volt s ami kevés volt, mihamar elfogyott, tehát ha felesége keresett, annál könnyebben csiholt ki tőle egy kis zsebpénzt. Mit aztán úgy hálált meg, hogy a pontosan betartott evési s alvási időből az utóbbit ilyenkor a házon kívül töltötte.
Ismeretségekre s tájékozódásra hamar szert tett a városkabeli nyilvános helyek körül, már a szórakoztatóbb természetűeket értve. Istenem! ki is gondol templomra és Angyalossira?
Szóval Angyalossi Gáspár, ha tehette, elmulatgatott és ebben, meg kell hagyni, nem volt szakértelem híján. Férfias s kellemes hangját más fülnek is jólesett hallani, ha kieresztette két koccintás közt s őt magát szinte élvezettel lehetett szemlélni, amint a cigányokat vezényli. Akárkikkel pedig világért sem ült le s a potyázásnak sem volt embere, sokkal inkább maga szeretett fizetni. Így e tulajdonok, kétségtelen, hogy a korhelyek közt, kik éppen nem utolsó tényezők ily kisvárosban, bizonyos tekintélyhez s népszerűséghez juttatták volna, ha nem lett volna kissé kötekvő, ha ivott, sőt duhaj s garázda, ha jobban berúgott. Dicséretére azonban, az italt hírhedten győzte s tántorogni, vagy henteregni akkor sem látták, mikor már nem tudta pontosan megkülönböztetni a kisbőgőt a kisbőgőstől.
Jóval kevesebb dicsőséget termett számára a kártya. Ehhez nem volt benne elegendő higgadtság s sok volt az úrhatnám, mely nem hatososkodik. Pedig hát e szenvedélye nem egyszer vitte odáig, hogy óra s gyűrűk nélkül állított haza, még a jegygyűrűt sem véve ki, vagy azt éppen nem, mivel arról legbiztosabb lehetett, hogy újra kiváltják.
Felesége szemrehányásai s zsörtölődései nem is okoztak gondot Angyalossinak, tudva, hogy mi sem egyszerűbb, mint visszahízelegnie magát szívébe, némi férji gyöngédségek s áltatgatásokkal. Az sem lett volna baj Angyalossinak, hogy szakadatlan szórakozásokra sem futotta. A tétlenség unalmát is kibírta volna valahogy Angyalossi, hisz ennél csak a munka volt kevésbé kedvére. Mindenképp kijött volna a környűlállással Angyalossi, ha nem lett volna ott az átkozott, vén boszorkány anyósa.
De a bábát valósággal beteggé tette kedves veje lézengése. Irigyelte a cigarettát szájából, éppúgy, mint ahogy bántotta minden kanál leves, mit nyugodtan gyomrába hörpöl, ha ugyan nem vette zokon még a levegőtől is, hogy képes tüdejébe nyomulni ilyen naplopónak.
Ha egyebet nem tehetett, a pólyás csöppséget nyomta oda Angyalossinak, legalább pesztonkának használhassák.
Csakhogy Angyalossinak e tekintetben is megvoltak a maga kiforrott nézetei: hogy a kisgyerekeket csak attól fogva tudja kedvelni, mikor már tipegni s gagyogni tanulnak, eladdig pocsék asszony-munka babusgatásuk.
Így a bába kénytelen volt háromért borsért küldeni vejét a zsidóhoz.
De erre is csak ráfizetett. Ha nem ő, lánya. Kitől Angyalossi egyidejűleg egy kupica törkölyre valót vágott ki.
Hát megkísérelte a fazekak őrzését s kavarását rábízni a konyhában vejére a bába.
Nem vált be. Ebédnél a legjobb falatok hiányoztak az ételből.
Ekkor a bába példálózni kezdett, hogy nincs ki kihajtsa kissé a malacokat s vigyázzon rájuk. - Csak nem fogadunk ezért szolgálót - jegyezte meg jelentőségteljesen - mikor annyian zabálunk itten!
Csakhogy Angyalossit mind e sok évődés s csipkelődés nem hozta ki sodrából. Jól tudta, hogy nyílt viszály csak vereségével végződik. Igyekezett hát mulatságos oldaláról fogni fel az ügyeket s mikor sejtette, hogy anyósa legingerültebb s legelkeserültebb rá, elkezdte őt ölelgetni.
- Drága, szép anyósom, egyetlen nyanyóka, nem csodálom, hogy annyian szerették magát fiatalabb korában. Adj egy puszit!
- Adjon neked a rosszfekély, gazember - válaszolt szelíden a bába. - Az adjon neked, amint megérdemled.
Mert hogy Angyalossi nem akadt volna mesterére e kis vesébe markolászást illetőleg a vén asszonyban, az sem igaz. S a vénasszony gyűlölete engesztelhetetlen volt. Nem egyszer hallotta tőle veje napjában kertelés nélkül is.
- De ugyan mondd nekem fiam őszintén, mi is a szándékod? Hát csak nem hiszem, hogy ily szép, derék, egészséges s okos ember létedre, öröklétig a feleséged nyakán akarsz élősködni. Hiszen megszólnak fiam a kanverebek is. Hátha neked büdös elszegődnöd itten valami munkába, vagy szerényen magad kezdeni, rendben van, nem tartóztat itten senki, hogy visszamenj, ahonnan jöttél, a nagyvilágba s úgy takaríts össze, nem nekünk, nem a porontyodnak s feleségednek, hanem csak legalább magadnak fiam.
Angyalossinak ezekre a kis szónoklatokra mindig csak egy volt a felelete: a letét. Ha majd megkapja a gyártól a letétet, akkor aztán lehet kezdenie valamibe.
Mondani sem szükséges talán, hogy erről az összegről csak úgy beszélt Angyalossi, mint sajátjáról, vagyis bizonyos önérzettel. Feledve, hogy ez az összeg még csak nem is egészen feleségéé, mint ahogy jött is felőle említés levelekben, az ifjabb nővértől. Aztán még az összeg nem is volt egészen biztos pénz. A gyárossal bizonyos galibák voltak a felmondási idő s számba nem adott anyagok körül. Mi több, perre került a sor s a költségeket előlegezni kellett a helyben fogadott ügyvédnek. Na, így aztán, valami jövedelmet mégis hajtott a letét Angyalossinak. Volt ürügye mindig néhány pengőt zsarolni feleségétől, hogy kell bélyegre az ügyvédnek.
A fiatal Angyalossinéé volt természetesen anyja s férje közt s külön-külön a békítgető szerepe.
A szerelem más szemmel bírál, engedékenyebb s hiszékenyebb. Persze végletekbe ezzel sem lehet visszaélni Angyalossi már durvaságokon s galádságokon kezdte. Odáig ment, hogy neje szeme láttára csipkedte s ölelgette varrólányait. Ha pedig az asszony szót emelt valamiért, már nyíltan vágta szemébe: - mért csaltál ide!
Talán sok hasonlóval magyarázható, hogy végül is már maga Angyalossiné is, mint elvégzett ténybe nyugodott bele, hogy férje visszamegy Pestre, mihelyt hozzájut a letéthez.
A sors azonban abba avatkozik, amibe akar.
*
Előbb arról lehetne szó, vajon széltében oly elítélő véleményt váltott ki Angyalossi semmittevése? Tovább sem kell menni talán a szomszéd háznál.
Egyszer ott valami igazítani való akadt egy szép, öreg szekrényen s egy kis kerek állótükrön.
Hogy jutott Zsuzsa ismeretségbe Angyalossival s hogy jutott ez kegyeibe, hogyan nem, nem tudni. Való az, hogy Zsuzsa pendítette meg a házi közvélemény előtt: nem volna talán okosabb, a szomszéd, nagyvárosi iparost bízni meg a javításokkal, valamelyik helybeli deszkagyilkos helyett?
Hát, Angyalossi átjött. Megvizsgálta a bútorokat s maga is annak adott kifejezést, hogy kár lett volna őket egy kontár kezeire juttatni. Remek, régi tárgyak, jelentette ki ismételten. Aztán megígérte, hogy utána néz a szükséges diófa lapoknak s szerszámnak s kijövet a nők társaságában egyebekről is beszélgettek.
Ha Angyalossi a nagyvárost emlegette s a külföldet fitogtatta, ez talán nem is puszta hivalkodásból történt a nők előtt, mint hogy némileg naplopását igazolja. Nem mulasztva el a letétet sem előhozni, mint útiköltségét, vissza a nagyvilágba.
- Jobb is, ha visszamegy innét, bólintottak a szomszéd nők egyértelműleg és sokatmondóan. Aztán, Angyalossi távoztával így folytatták maguk közt. - Ezt a szegény, tisztességes embert odafönn Pesten befonták s kifosztották azok az erkölcstelen némberek, hogy ide csalják, anyjukkal együtt, kérkedniük vele. S most nem átallanák gyárvezető létére egy iparossegédségig alacsonyítani s kihasználni őt, élősködniük rajta. Hm hm, hm, hm!
Na, aztán Angyalossi újra megjelent a szomszédban s tény, hogy a tárgyakat kifogástalan s minden szakértelemmel megjavította, sőt másutt is eszközölt apróbb tatarozásokat s tanácsokat adott. De pénzt semmi szín alatt sem akart elfogadni, egy ily kis szomszédi szívességért.
- Ez egy úriember - szóltak karban a szomszéd nők. - Hogy is került ezek közé.
Még maga Darabonth Károly sem zárkózott el Angyalossi ismeretsége elől, bárha ő kissé kimértebb volt s takarékosabb a magasztalásban. Jelenlétében, úgy tetszett, Angyalossi sem kíván egész szívesen mutatkozni s ha tette, tette ezt a legildomosabb, mégis önérzetes modorban.
Mert aztán már máskor is át-átlátogatott Angyalossi unalmában a szomszédba, különféle kis ürügyekkel. Mikor is, nem is soká késett bemutatkozni, harmadik, a bájos oldaláról sem. Oly mulatságos, vidám és keserves eseteket tudott mesélni tarka múltjából s külföldi utazásaiból oly érdekeseket, érzékeny és megindítóakkal vegyesen, hogy a szomszéd nőket, még a legidősebbet sem véve ki, valósággal magába szédítette.
De akire újra nem gondolt senki, az megint a kis Feladlak úr volt. Pedig hát az ő számára valóságos ünnepnapok voltak Angyalossi látogatásai. Elkáprázva, elbájolva s lelkesülten csüggött ajkain, mikor mesélt s általában Angyalossi Gáspár személyében látta összepontosulva a valódi s nagyszerű, sőt nagyszabású férfi eszményalakját. Nem is szólva arról, mennyire kétségbe ejtette, hogy mint hallotta, a szomszéd úr megint visszatér, tündökletes üstökösként, hová pályája vonzza, a nagyvilágba.
*
Történt azonban, hogy a városkában szélhűdés érte a halál jobbkezét. Vagyis megütötte a guta a kuvikot. Azaz a temetkezési vállalkozót.
Becses személyére nézve ez az úriember egy pocakos, lecsperdi kis örmény volt, ki egy dologból kettőt csinált s oly mosdatlan érintkezett üzletfeleivel, mintha szívességet gyakorolna, ha nyerészkedik rajtok.
Maga az üzlet valójában egy rőfös üzlet volt, csupán annak egy homályos mellékhelyisége szolgált a temetkezési tárgyak és eszközök tárául.
Hiteles tanuk szerint, aznap reggel az örmény, kávéját szürcsölgetve az áruasztal mögött, még így szólt a feleségéhe.
- Na lásd Anika, aztán ne legyen valaki babonás. Hétfőn, kedden semmi. Ahogy jön a szerda, a hetivásár, az árulás, most egyszerre kettő is. Egyik csak egyszerű, de a másik féldíszes és messze van. Érdekes, hogy mostanában mind a "potyogpart" tájékán halnak az emberek. Így az inast is el kell vigyem magammal s te megint egyedül vagy ezek közt a tolvaj gubás vevők közt.
Szóval, a zordon s ösztövér csontember potrohos s locsogó követje még a saját utolsó útján is a másoké felől szorgoskodott. De hajh! egyik halottasházból a másikba sietve egyszer csak szívéhez kapott s összeesett az utcán. Vége volt.
Ez úgy tíz óra tájt történt, délelőtt.
Ugyanabban az időpontban, melyben Angyalossi Gáspár odahaza végezve reggelijével s öltözékével, elindult ebédelőtti sétájára.
Rendszerint azon a szögleten bukkant ki a főtérre, hol az örmény üzlete volt. Ott kissé elálldogált, hogy megszemlélje a hetivásárt.
A zöldséges sorok, mézeskalácsosok, kefés, bádogos, ruhás, köteles sátrak körül javában zajgott s tarkállt a nép. Háttérben a főtér kellős közepén, néhány terebélyes platán alatt, öreg kőkút terpeszkedett, mely körül ásványvizes, vagy mint nevezik, bórkútas asszonyok terhelték le szamaraikat. Korsóikat ugyanis szamarak húzták kis kocsikon, szamaraik pedig a kút közönséges vizét itták, tüntetőleg, vagy elrettentőleg, kiknek csurog az ottan.
Általában Angyalossi a főtérnek eme oldalát részesítette előnyben a másik fölött, hol az edényesek, fazekasok, csizmadiák, szűcsök s galandosok és játékosok árultak, valamint a tulipános ládák művészeti állítottak ki.
Most már azon szándékból-e, hogy kikerülje a kosaras falusi nép lökdösődését, vagy hogy jobban gyönyörködhessék a látványban, vagy egyszerűen, hogy kiemelkedjék a csőcselékből, elég az hozzá, hogy Angyalossi Gáspár rendesen fölállt a kis rőfösüzlet egyik kőlépcsőjére.
Hát egyszer csak az örmény inasa, hevesen körösztülvágva magát a parasztokon, kikelt arccal rontott az üzletbe a gyászhírrel.
Szegény rőfösné! Valóban nem sok emlékezetesebb hetivásárja volt az aznapinál.
Itt a tülekvő s hosszúkörmű falusi asszonyok, ott a két felvállalt temetés, megszaporodva egy harmadikkal, a saját otthonában s ő e szorongattatás közepett egyedül, egy inassal. Még becsületesen kisírnia magát sem volt érkezése s a tarka-barka kelmék, virágos kendők s vásznakra hullottak könnyei, kiszolgálás közben.
Csakis a gondviselés, az özvegyek s elhagyottak gyámola küldhette oda Angyalossit, mintegy mentő angyalt és sugallhatta a jó rőfösnének a gondolatot, hogy segélyét kérje.
Angyalossi ugyanis, mozgalmas élete folyamán, volt egyszer alkalmazásban egy koporsóraktárral egybekötött temetkezési vállalatnál is és őgyelgései közben, megismerkedve a rőfös házastárssal, nem mulasztotta el közölni velük szakértelmét, sőt egyszer olcsóbb beszerzési forrásra is vezette őket.
Így történt, hogy a két temetést fennakadás nélkül elrendezte Angyalossi s az eset legtermészetesebb folyományaként a rőfösné további segédkezésre is felkérte Angyalossit. Sőt a javadalmazás felett is történt megállapodás.
Na, ha e javadalmakból édeskeveset láttak is mások, mint pincérek, cigányok s játszópajtások, annak már mégis volt némi máza a bába előtt is, ha veje azontúl így szólt távozásaikor.
- Dolgom van az üzletben.
Meg így:
- Holnapra két temetésem lesz. Egyik pipa, de a másik megjárja. Hanem ezzel az anyaggal bajlódni, ami nekem van. Csupa ringy-rongy, piszok, pecsét, vacak.
Vagy így:
- Itt voltak azok a vidékiek máma? Ide küldtem őket neked, gyászruháért. Varrd meg nekik, mert régi vevők nálunk.
Bizony, most már nem lehetett Angyalossit sem pesztonkánk, sem szakácsnak, sem disznóügyeletesnek fogni be. És egyet el kellett ismerni róla egyhangúlag, hogy érti a dolgát. Ha egy temetést kezébe fogott, lett légyen az egyszerű, féldíszes, vagy teljes díszben, az el volt rendezve kifogástalan. Mi több, úgy látszott, vissza kell szívni felőle minden korábbi bírálatot. Foglalatosságát pontosan s rendesen végezte s ha ki is maradozott, abban bizonyos mérséklet jellemezte.
Talán az volt indoka, hogy új volt állhatatlan természete számára, hogy a semmittevésből egyszerre lótó-futó elfoglaltsággal tetszeleghet. Vagy végre rátalált igazi hivatására, mindig gyász, mindig könnyek s kétségbeesés környezetében. Avagy tarka s nagyszabású terveket gyárthatott a jövőre. Akárhogy volt, Angyalossi Gábor valamelyest megváltozott.
*
A rőfösné is rég volt már menyecske és ősszel és tavasszal kutyául elővette fojtó s nyálkás köhögése. Ez tette, hogy később már nemcsak a temetéseknél, hanem az üzletben is igénybe vette Angyalossi segédkezését, aki lassan afféle általános ügyvivője lett. Sokan már úgyis tekintették, mint az üzlet leendő tulajdonosát.
Folytak is már megbeszélések egy esetleges átvétel felől a boltban is, a kötélverőéknél is, majdnem kész egyezség is létesült már. Ám, ha a rőfösnének volt annyija, hogy ne ragaszkodjék túlságosan az üzlethez, Angyalossinál hiányoztak az eszközök. A pénzmag. Még a letét összege is, mellyel különben sem lehetett volna sokat kezdeni, megsemmisült időközben. A pert nemcsak hogy elvesztette Angyalossi, hanem még behajthatatlan költségek is maradtak az ügyvédeknél. Meg még a fizetetlen tartozás az ifjabb nővérnél, Rózsikánál. Így bajos volt üzlet-vásárba vágni Angyalossinak.
A bába volt az egyetlen, ki előre lendíthette volna a dolgot. De a bába nehézkes és bizalmatlan volt. Már-már hajlandónak mutatkozott, Angyalossi azonban akkora összeghez ragaszkodott, ami visszariasztotta. Egyik sem engedett, a másik sem tágított. Angyalossi azt mondta: vagy belevág valamibe, vagy nem s ahogy beállította a költségvetést egy jól berendezett s jó forgalmú vállalatról, tervezete nem nélkülözött minden értelmet.
No de a bába sem. Neki is megvoltak a maga aggályai afelől, hogy kölcsönt vegyen, aztán a teher az ő vagyonkáján, a vállalat pedig veje nevén álljon. Elment tehát egy ismerős ügyvédhez s az aztán kitalálta s megoldotta az ügyletet.
A csöppség, akit Angyalossi Terézia néven írtak be az anyakönyvbe, már a varrólányok lábai alatt csúszkált s tipegett a padlón. Ő lett az üzlet tulajdonosa s apja az ő üzletvezetője. Látszik, hogy a sors már korán szemmel tartotta őt.
Egy nap aztán a kosaras falusi asszonyok hiába akartak behatolni a rőfös-boltba, tarkabarka kendőkért, vásznakért s virágos kelmékért. Odabenn munkások kopácsoltak. A portéka ki lett hordva s eladva egy tömegben. A régi cégtábla le lett véve az ajtó fölül.
Bizonyos, ha semmihez, ahhoz értett Angyalossi, a csínhoz s minden külszínhez. Az új üzlet előtt megállhatott bárki s beléphetett akárki, nem botlott meg három, ormótlan kőlépcsőben. A homlokzaton fekete címtábla ékeskedett ezüst keretben s benne nagy, ezüst betűkkel:
Az ajtókon is fekete burkolat s azokon is ezüst cikornyák közt kétfelől, apróbb betűkkel:
A kirakatban ízléses összhang. Ragyogó gyertyatartókban nyílegyenesen gyertyák, csipkék, keresztek s hírességek gyászjelentései.
De ettől eltekintve is kitűnt, hogy Angyalossi minta-üzletember.
Kihallgatásra idézte a halottmosó nénéket s a hat piaci polgárt, kik halottvivőkként szerepeltek s ez alkalomra rongyaik helyett ezüstsujtásos egyenruhákat kaptak. Elhívatta az asztalost, meg bérkocsist, kitől a lovakat bérelte a gyászkocsiba, meg a nyomdászt, kivel a gyászjelentések alakja s szövege felől tárgyalt. S mindnek előadta, ellenmondást nem váróan s könnyedén, hogy így és így kívánja a dolgokat, ilyen és ilyen föltételek mellett.
Aztán a kiadások és bevételekre rendes főkönyvet nyitott s kiterjesztette ezt a varrodára is.
Mindennek betetőzéséül egy nagy szívességet tett az új vállalatnak a városka egyik nagy tekintélyű s vagyonos nagysága, több egylet s tisztség betöltője s pártfogója. Sejthetni, hogy meghalt.
Hasonló esetben eladdig a temetés rendezésére rendesen a szomszéd nagyobb város kuvikja jelent meg, a félnótás rőfös mellőzésével. Most itt volt az új, nagyvárosi művész.
Hát ha volt valaha temetés remekbe rendezve, ez az volt. A művész egy csapásra bevette s elkápráztatta a szemeket és szíveket.
Ez nem karattyolt folyvást s nem lökte a szivarcsutakját a ravatal csipkéi közé, mint kontár elődje. Járt-kelt, intézkedett, hallgatag, szinte szemvillanásokkal vezényelve az egész ügyet. És úgy beillett sápadt, kimért, udvarias mivolta s alakja a feketék s ezüstök közé, mint valami rokonszenves kísérteté. Ilyen küldönce még nem volt a halálnak.
Az örmény inasa sem fityegett többé rongyos üleppel a halottasházakban, hanem tisztességes fekete ruhát kapott s néhány nyakleves árán úgy megtanult halkan és illedelmesen beszélni, borús arcot vágni s ildomosan meghajolni, akár három tánctanfolyamot járt volna.
A temetések mondani karikacsapásként mentek. Mintegy kívánatosabbá s jutányosabbá vált a halál. A halottak valósággal buktak az új vállalatra.
Angyalossi pedig, kedvenc szokásaként csörgethette nadrágzsebében a tallérokat és simogathatta tárcájában a papírpénzt.
Kétségtelen, ha így csinálja továbbra is, legvégül jólét s tisztelettől környezve, az eszményi polgár dicsfényével feje körül, hunyja be valaha szemét.
Ha Angyalossi Gáspárt ebből a fából faragták volna.
(Folyt. köv.)