Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 23-24. szám

Fenyő Miksa: Az elmúlt hetekből

(3 sor törlés)

*

(19 sor törlés)

*

Tizenöt hónap múlt el a bolsevizmus letörése óta; azok előtt, akik akkor hatalomra jutottak, a cselekvésnek szédítő perspektívája nyílott meg. S mit értek el, amit a történelem valaha mint eredményt fog feljegyezhetni. Elsimultak vagy akár csak enyhültek a szociális ellentétek? Erősbödött a törvények és tekintélyek tisztelete? Megértőbb, felgyelmezettebb lett a közigazgatás? Szemérmesebb lett a korrupció? Fokozódott a közélet tisztasága? Teremtettek politikai vagy gazdasági relációkat idegen államokkal? Szereztek egyetlen barátot közöttük? Elhelyezkedtünk valahogy a nemzetek közösségében? Javították a vasutat, postát, telefont? Meg tudták állítani pénzünk szédítő zuhanását?

(2 sor törlés)

*

Öt éven keresztül folyt az elkeseredett küzdelem a választójog körül. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, meg lehetne oldani a kérdést, legális mederbe terelni a küzdelmet, ha az ipari munkásság megkapja a választójogot és a szociáldemokrácia beviheti tizenöt-húsz képviselőjét a parlamentbe. Nem engedték, bajok lettek belőle. Most aztán megcsinálták az általános választójogot, s a szociáldemokráciát megint csak nem engedték a parlamentbe. (Az egyik miniszternek, aki a népjólét előmozdítására van hivatva, direkt fizikai fájdalom szóbaállani velük.) Holott minden törvény, minden rendelet, a végrehajtó hatalomnak minden mozdulása az ő dolgukról szó. (Vagy az ő dolgukat mulasztja el.) S minél felelősebb a szociáldemokrácia a bolsevizmusért, annál inkább. Azt a két esztendőt, melyet ennek a nemzetgyűlésnek szántak, akár elölről kezdhetjük.

*

Soha Apponyi Albert kiválósága előttem annyira nyilvánvalóvá nem vált, mint éppen az utolsó félesztendőben. Valahogy több kellett ahhoz, mint politika, hogy az ő humanizmusa - a szónak legnemesebb, klasszikus értelmében - így kiterebélyesedjen. Az kellett ehhez, hogy a politika szöges kerekei alá embereket, emberi sorsokat ragadjon, hogy legyenek egyesek, csoportok, osztályok, melyeket megbélyegezni akarnak, jogtalanságba taszítani, erőszakkal, tudatlansággal, üres gőggel.

(7 sor törlés)

Mindez bizonnyal Apponyi kemény és becsületes állásfoglalását igen erősen befolyásolta, de előttem kétségtelen, hogy a legerősebben a humanizmus szelleme, mely annak idején Voltaire és Zola tollát megindította. (Bármennyire húzódozzon is e párhuzamtól és bármennyire is nem illik rá a voltaireianus jelző.) Az igazságnak az igazságért való védelme. Az a nagyszerű erkölcsi erő, mely tiszteletre bírta iránta Nyugat-Európát. Ha nyugati politikustól, közgazdásztól, bankártól ma azt kérded, hogy mit lehetne, mit kellene tenni e szerencsétlen ország érdekében, akkor azt felelik (már akik egyáltalán felelnek, mert nagyon sokan vagy nem tudnak rólunk, vagy nem akarnak tudni) azt felelik: Apponyi Albert.

Két beszédét pedig, az egyiket amelyet a Rákosi ünnepélyen, s a másikat, melyet a katolikus nagygyűlésen a tekintélyről mondott, fel kell venni a középiskolai olvasó könyvekbe. Haller István majd elrendeli.

*

(26 sor törlés)

*

A Le Temps a Britannia-eseményekről (a «Nouvelles de l'étranger» rovatban mindig izgatottan keresem a Hongrie-ról szóló híreket, ma végre találtam egyet) a következőket írja: «Terroristák feltűnő elfogatása. A magyar kormány végre elhatározta, hogy véget vet azoknak a zavaroknak és gaztetteknek, melyeknek egy esztendő óta színhelye Budapest. Szerdáról csütörtökre virradó éjjel megszállták a Britanniát, mely a fehér terrort szervező tiszteknek és volt tiszteknek a centruma és megszálltak és kiürítettek egy házat, mely a hírhedt Ébredő magyarok székháza volt. A Britanniában harminckét tisztet és civilt fogtak el ellenállás nélkül és jelentős fegyverkészletet foglaltak le. Az Ébredő magyarokhoz csak valóságos ütközet árán hatolhattak be, melynek négy halottja és két sebesültje volt. A miniszterelnök, a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter asszisztáltak az elfogatásoknál. A honvédelmi miniszter kijelentette: «a rend még nem állott helyre Budapesten; a város tele van jöttmentekkel, de lövetni fogok a söpredékre; a legszigorúbb utasításokat adtam ki.» Ezt írja a Le Temps s a többi lapok ugyanebben a hangnemben írnak, ami körülbelül azt jelenti: velünk sem Franciaországban, sem másutt nem sokat törődnek; ami jó van bennünk, nem értékelik, ami komiszságot nálunk elkövetnek, nem indulnak fel túlságosan miatta. De a kép, melyet rólunk néha rajzolnak maguknak, ezekből a hírekből tevődik össze: terror esetekről, zsarolásokról, zsidóüldözésekről szóló hírekből valahogy egy legbalkánibb ország képe alakul ki felfogásukban, melyről úgy vélekednek, mint Gladstone Törökországról.

*

(50 sor törlés)

Azt mondotta Teleki Pál, ugyanazokat a jelenségeket, melyek a magyar közvéleményt most izgalomban tartják, s melyeket a külföld egy alacsonyabb kultúra, elvadult erkölcsök tüneteinek értékel, Angliában, Franciaországban, Itáliában, Svédországban s még másutt is tapasztalhatjuk. Hát ebben téved a miniszterelnök úr is, az akadémikus is. Bizonyos, ezekben az országokban is előfordulnak gyilkosságok, rablások, zsarolások, de hát elvégre kinek jutott eszébe az 1914. év Magyarországjára, ahol a bűnügyi krónika nem egy sötét lappal szolgált, kinek jutott eszébe azt állítani, hogy itt a jogrend megingott, hogy a jogbiztonság vaskorszakát éljük. Ki fogja elhinni a tudós miniszterelnök úrnak, hogy az írek küzdelme teljes nemzeti önállóságukért, Lloyd George kapacitálhatatlan keménysége, mellyel Anglia egysége érdekében minden rebellióra lecsap, valamely vonatkozásban állhat a Britannia lovagjainak igazolt, vagy nem igazolt cselekedeteivel. Hogy a Landau-eset és az olasz munkásmerényletek ugyanannak a szellemnek kifolyása. Hogy a párizsi automobilos banditák garázdálkodása Franciaország bel- és külpolitikájára, közgazdaságára ugyanazzal a jelentőséggel bír, mint a Britanniának és kapcsolt részeinek megszállása és hogy Millierand, aki a Dulac bandita és társainak elfogatásánál nem jelent meg személyesen, példát vehetne a kötelességteljesítésből Teleki Páltól és társaitól.

*

Nem hiszem, hogy itt a polgári hatalomnak a katonai hatalommal való mérkőzéséről volna szó, mint némelyek - igen komoly és a magyar politikában számottevő emberek hiszik. Miben is nyilvánulhatna meg ez az ellentét? Ha a katonai hatalomtól azt kérdezné a kormány: akarod-e, hogy ebben az országban a jogbiztonság helyreálljon, hogy mindenfajta állampolgárnak a joga egyformán respektáltassék? számíthatok-e rád erre irányuló akciómban bárkivel szemben? Meg vagyok győződve, hogy a kormány, mely ezt kérdezné - ha valóban komoly cselekvésre szánná el magát, a hadsereg túlnyomó részének legkomolyabb támogatására számíthatna. Politikamentesen, tehát kritika nélkül, feltételek nélkül, jutalom reménye nélkül állna a hadsereg annak a polgári hatalomnak rendelkezésére s szolgálná annak a polgári hatalomnak törekvéseit, amelyik ezzel az eszközzel valóban élni is tudna. Lehetnek egyesek, s ezek között jóhiszemű és jó szándékú katonák, kik a maguk ideáljait függetlenül a kormányakarattól a hadsereg révén óhajtanák érvényesíteni, egészben véve azonban - csak jöjjön egy államférfi, aki megpróbálja - a hadsereg ma éppen úgy végrehajtója a polgári hatalom akaratának, mint azelőtt volt. De annak a polgári hatalomnak valóban akarnia kell valamit és a hadseregnek éreznie kell, hogy ez az akarat egy és megingathatatlan. Amikor Foch marsall a szövetséges és társult hatalmak hadseregeinek a generalisszimusza 1918 szeptemberében - amikor az entente győzelme már nyilvánvaló volt - azt kérte Clemenceautól, hogy ismertesse meg vele a békefeltételeket, a francia miniszterelnök azt válaszolta: «ez nem tartozik önre». S mégis a francia polgári és katonai hatalom egymáshoz való viszonyában egy hajszálnyi eltolódás nem következett be: a francia katonai hatalom feltétlen végrehajtója a polgári hatalom akaratának, s a francia politika e réven a világpolitika legjelentékenyebb factora. Ismétlem: nem hiszem, hogy nálunk bármiféle ellentét volna a katonai és civil hatalom között, de ha van, akkor ezért a teljes felelősség a civil hatalmat terheli.

*

Jakob Burckhardt könyvéből - Weltgeschichtliche Betrachtungen - ki szintén a tudós szemeivel nézi a világot, ideiktatunk néhány passzust. A történeti krízisek teóriáját fejtegetve mondja: «Gondoljunk csak a görög államélet teljes feloszlására a pelloponnezusi háborúban, ahogy azt Thukydides könyvében megírja, arra a reakcióra, mely a demos és a sykophantok terrorismusa és minden ellen, ami valamit jelentett, bekövetkezett. Miután beszámol a korkyrai borzalmakról, hozzáteszi, hogy az egész hellénvilág alapjaiban rendült meg. A háború, mely minden erőszak tanítója, lehetővé tette a pártoknak, hogy különböző beavatkozásokat idézzenek fel; a kitöréseket arra használták, hogy az elmulasztott bosszúállásokat kipótolják; a gonoszságban egymást igyekeztek felülmúlni; hetäriákba tömörültek, hogy a törvények ellenére is keresztül erőszakolják a maguk dolgát és a törvények közös megszegése egymáshoz láncolta az embereket; kiengesztelő fogadkozásoknak semmi értékük nem volt; az alattomosság vezetett, úgy hogy inkább akartak gonosz és ügyes emberek hírében állani, mint jónak és ügyetlennek látszani. Uralomvágy, önzés, határtalan becsvágy uralkodott és a gonoszság számtalan válfaja előtt az egyszerűen becsületes visszahúzódott, eltűnt, míg a szemtelen tettlegesség fennen gőgösködött. Az a körülmény, hogy a pártok minden áron biztosítani akarták maguknak a sikert, odavezetett, hogy eszközeiket minden skrupulus nélkül választották meg és eredetileg hangoztatott elveiket csakhamar elfelejtették.

(14 sor törlés)

*

A cenzúra intézményét eltörölték; erkölcstelenség volna el nem mondani véleményünket a közállapotokról és mindenről ami a köznek a dolga.