Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 21-22. szám · / · Haraszti Zoltán: Rozványi versei
Karcagi diák volt, mikor - tíz évvel ezelőtt - első versei a Nyugatban megjelentek. A Vér és Arany ezerfényű fájdalma zengett akkor a megnyílt szívekbe, - de Ady Endre mellett, s az új líra már kiforrott és beérkezett művészei között is észre kellett venni e néhány versnek a költőjét, Rozványi Vilmost. Anakreonnal kezdte, s az első soraiból valami szellős, meleg életöröm csapott az arcunkba. Az anakreoni mámor nem sokáig tartott, de Rozványinak ebben az első versében benne van már későbbi költészetének minden csírája. Az élet igenlője ő, a végtelenbe ívelő, egyetemes életé. Minden verse egy-egy szerelmes ölelkezés lesz az univerzummal, s fájdalmas ölelkezés is...: első versében benne van ez a szó, Krisztus, s azontúl nincs egy is, melyben szabadulni tudhatna tőle. Rozványi költészete egyetlen nagy erőfeszítés: egységbe foglalni, ugyanannak a pillanatnak összetevőjévé szervesíteni a hellén nevetést és a názáreti sírást.
Tíz év alatt Rozványi eljutott odáig, hogy verseiben kiformálta, kifejezésre juttatta az új ember ideálját. Az élet örömeinek krisztusi élvezője az új ember, - krisztiánista, aki tudja, hogy Isten országa a földön vagyon. Az embernek ez az ideálja éppen kétezer év óta nincs hagyomány nélkül, s most ezer okon újra azokat az időket éljük, mikor megindul a lelkekben a nagy viaskodás érte. A legújabb idők vajúdó küzdelmének ad Rozványi hangot magyarul, - költészete új irodalmi megnyilatkozás. Az európai jelenség magyar megnyilatkozása.
Az eredmény, amit felhozott, nemes és eredeti érték. Évek kegyetlen vívódásával kellett fizetnie érte.