Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 21-22. szám
Izzad a domb, a mezőknek sápadt giz-gaza lankad,
S most a fehér kavicsok közt gyík surran kanyarogva
Hontalan én is, apadt lélekkel, mint kicsi társam
Ám köt az embersors, vak talpam alatt csikorogva
Zsong a darázs is, ezerszínű pille evez körülöttem
S hosszura nőtt vadzab s puha mézfüvek összehajolva
Hadd hajolok hát, kis testvérek, alá Guliverként,
Köztetek édes a rabság s mint a halál nyoszolyája
Föld, mélyebb a te himbálásod a dajka ölénél
Elnyujtózni sötét, dobogó sziveden gyönyörübb, mint
Hátha karomba lehetne a kedves is... így csak e száraz
Ám a halott vessző is mágusi pálca kezemben,
Itt érzem közelembe lebegni napos haja fodrát,
Hangja sötét csengőt itt ráz duruzsolva fülembe
Vad sugarak, sugarak zuhatagja özönlik a rétre,
Izzad a domb, a mezőknek sápadt giz-gaza lankad,