Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 17-18. szám
Ó boldog az, ki pénzügyektől távol él,
Saját ökrével szántja ősi földeit
Mint harcost nem riasztja harsány trombita,
A fórumot kerűli s a hatalmasok
Hanem: vagy zsendülő szőllőgalyat sugár
Meddő galyat levág kacorral és nemes
Vagy a kies völgyben legelgető barom
Kipergetett mézét bödönbe elteszi;
S mikor az ősz érett gyümölccsel ékesen
Öröm maga nevelte körtét szedni le
Miket Neked ajánl, Priap! s Silván-atyánk
*
Ha kedvire hever az ősi tölgy alatt
Mély part alatt futó folyam sebes vize,
Meg a kicsiny patak csörgedező szava
Mikor pedig a téli évszak istene
Vad-kant terel falkával errül-arrul is
Vagy a falánk rigó elé könnyű rudon
Félénk nyulat s vándor darut meg tőrbe ejt
Ily kedvtelés között szerelemi bánatát
Hát hogyha még szemérmetes neje, - minő
Napsütte női közt ma is elég kerűl -
Szent tűzhelyén száraz fagalyból rak tüzet
Karámba zárja jól lakott jószágait,
Hordóiból új bort csapol, jó édeset,
Nem ízlenék nekem lucrinis osztriga,
Melyet keletről téli áradat ide
Nem volna kedvesebb gyomromnak a fogoly,
Mint az olajbogyó, mit a házasszonya
S a réti sóska s mályva, mely nehéz gyomor
Vagy Terminus napjára ölt kövér ürü
Ily étkezés között gyönyör elnézni, mint
S miként vonszolja a kifordított ekét
Míg a cselédsereg, - ház szülötte mind! -
Alig hogy így szólt Alfius, az uzsorás,
Határidő előtt behajtja pénzeit,
(Debrecen, 1918. dec. 30.)
Dr. Nagy Zsigmond