Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 15-16. szám · / · Figyelő

Zsadányi Henrik: Nemzeti újjászületés és sajtó

Írta Zsilinszky Endre. A Táltos kiadása. 124 lap.

Könyvek és röpiratok fedelére, újságcikkek élére gyakran odaírják mostanában címül - Nemzeti újjászületés és... közgazdaság, és művészet, és irodalom, és hadsereg, és statisztika, és egészségügy, és szocializmus, vagy valamilyen más foglalkozási kört és életjelenséget hoznak a nemzeti újjászületéssel kapcsolatban. Ez az irodalom annyira feldagadt, hogy az ember kissé gyanakodva nézi már egy-egy frissebb hajtását, s mielőtt belepillant, önkéntelenül átfut fején a gondolat, vajon, ha végigtöri magát a sorokon, nem-e az utóbbi időben annyira szokásossá vált szólam felmelegítését vagy éppenséggel szajkószerű megismétlését fogja-e kapni?

Mikor Zsilinszky Endrének a Nemzeti újjászületés és sajtó című kis munkácskáját kezembe fogtam, nem kapott el ez az aggodalom. Néhány cikkét olvastam a Szózat-ban, s ezek a cikkek azt a benyomást tették rám, hogy írójuk gondolkodik, keresi a valóságot és nem szereti a cifraságot meg a frázist. Ebben a könyvében, amelyet még a román megszállás alatt írt, mindezek a tulajdonságok megvannak. S ha még hozzáteszem, hogy mondanivalója igen szép és tiszta magyar nyelvezeten keresztül siklik be az olvasó elméjébe, akkor voltaképpen azt is megmondottam, hogy az ő írását a negyedik vagy ötödik lap elolvasása után nem kell félretenni abban a tudatban, hogy felesleges a fáradtság, a nemzeti újjászületésnek ezeket az igéit már írásban és képben láttuk valahol a falragaszokon és a - nemzetgyűlési tudósításokban.

*

Zsilinszky Endre ideálja Németország, vagy talán inkább Poroszország, persze nem a mai, hanem a háború előtti. A német militarizmusért, rendért, fegyelemért és kötelességtudásért rajong. Militarizálni szeretné a lelkeket, a militarizmus véredényeit szeretné a nemzet húsába beágyalni. Majdnem ugyanazok a szavak kerülnek néha nyelvére, amelyek a porosz militarizmus szótárában a legelkopottabbak. Emlékszem rá, hogy a háború előtt néhány esztendővel Berlinben valamilyen katonai díszkönyvet adtak ki, s hozzája az előszót az akkori trónörökös írta. Hatalmas nagy hadsereg legyen az ideálunk, mondotta a trónörökös ebben az előszóban, mert határaink nyitva vannak, az ellenség könnyen rajtunk üthet, sok-sok katonára van tehát szükségünk, legyen országunk egy nagy kaszárnya. Zsilinszky Endre is ezen az elven keresztül gondolja «a magyar világnézetet erkölcsi és hatalmi irányban» felépíthetni. A hatalmi gondolatnak elevenesen kell a magyar népben élnie, itt, ezen a földön pacifizmusról nem szabad beszélni, azt gyökerestül ki kell szakítani. Éppen ezért semmi olyasmivel nem rokonszenvezik, amely ezt a gondolatot gyöngíthetné, nem kell neki a nyugati kultúra (holott Széchenyi István az ideálja), a franciát a zsidóval állítja egy sorba, az amerikai kapitalizmus láttára elfordítja a fejét.

De legkevésbé rokonszenvezik a magyarországi sajtóval, amelyet tökéletesen elzsidósodottnak mond. Mértéktelen hatalmat tulajdonít neki. Szerinte ez a zsidó sajtó tervszerűen nevelte tudatlanságra a magyarságot, nagyra növelte a magyarság hibáit és bűneit, de kíméletlenül elnyomta az erényeit. Kifelé vad soviniszta hangon beszélt, ezzel a nemzetiségeket elidegenítette tőlünk, befelé pacifizmust, züllést, szétmállást prédikált és szuggerált, hogy a magyar nemzet ellenállóképességét megpuhítsa, s így a zsidó faj nyeregbe ülhessen. A magyar kapitalizmus rothadtsága, a lánckereskedelem, uzsora, kivándorlás, a magyar föld meddősége, szemben a német föld termékenységével, a drágaság, ipar hiánya, hátramaradottság, rongyosság, gyengeség - ez mind a zsidó sajtó bűne. A zsidó sajtó mindezt tudatosan előkészítette és nyélbeütötte, hogy a magyar faj két válla minél előbb a földet érinthesse. «Azt könnyen megállapíthatja minden normális ítéletű ember - írja - hogy a magyar sajtónak döntő része van a magyar nép erkölcsi lezüllésében, nemzeti elerjedésében, a magyar állam szétdarabolásában és hatalmi letörésében». Ennélfogva a magyarság csak úgy képes fektéből felállani és csak úgy képes Németország felé tekintetét felemelni, ha a sajtóból a zsidó befolyást kiküszöbölik. Lapkiadók és újságírók között csak öt százalék lehet a zsidó, a többit «állami beavatkozással és társadalmi akcióval» ki kell füstölni. Ezzel a tiszta sajtóval azután elindulhat dicsőséges útjára a nemzeti újjászületés, Széchenyi István ideálját meg lehet valósítani, nagy Magyarország ismét büszkén emelkedhetik ki Európa népei közül, erkölcsben, fegyelemben, tisztaságban és jólétben fog élni.

*

Ismétlem, Zsilinszky Endrét - annak ellenére, amit itt most olvastak - gondolkodó és őszinte embernek hiszem, szemben azokkal a kisebb-nagyobb vulkánokkal, amelyek napjainkban a nemzeti újjászületés körmondatait szakadatlanul ontják magukból. Meggyőződésem ugyanis, ha majd «Állami beavatkozással és társadalmi akcióval» megvalósítják az öt százalékos zsidó sajtót, s annak nyomán mégsem fog itt egy második, háborúelőtti Németország kiemelkedni, ő legalább átlátja majd akkor, s lesz bátorsága megvallani, hogy a sajtónak távolról sincs az a jelentősége, amelyet most neki tulajdonít.

Átlátja majd, hogy a magyar föld nem a zsidó sajtó miatt hoz holdanként csak 13 métermázsát, szemben a német 23-mal, hanem azért, mert a műtrágyához szükséges ásványokat német föld gyomrában találták meg. A német ipar azért lendült fel, mert Németországban vannak Amerika után a leggazdagabb szénbányák, ott jöttek rá a vasgyártás egy új módjára és ott fedezték fel, hogyan lehet hulladékokból a szebbnél-szebb színű festékek százait kimosni. A porosz militarizmust csak egy eliparosodott Németország tarthatta el oly könnyedén a vállain - s még ő is hova bukott be vele. A német ipar, kereskedelem, földművelés és erkölcsi gondolkodás csakis a német talajból nőhetett ki. Először volt német föld és földrajzi fekvés, s csak azután a Zsilinszky kívánta német ember, német gazdaság, német erkölcs és német sajtó. Dánia sem azért paraszt-Dorádó, mert ott az újságok, erkölcstelen regények és novellák helyett, a belterjes gazdálkodásról szóló fejtegetéseket közölnek, hanem azért, mert ha a dán parasztasszony este megköpüli a vajat, másnap reggel azt a vajat London vagy Manchester már a kenyerére kenheti. Az emberek és újságok már itt is földhöz, földrajzi fekvéshez és az ebből előálló gazdasági viszonyokhoz simulnak. (Ezzel természetesen nem akarom azt állítani, hogy Dániában csupa szentek élnek és csak a bibliát olvassák. Dániában is emberek élnek, mégpedig különböző emberek, s így az irodalmuk, meg az újságjuk is különböző).

*

A mi gazdaságunk és erkölcsünk képét nagyjában szintén országunk földrajzi fekvése, földünk mineműsége és politikai kapcsolataink szabják meg, - persze az embereken keresztül, vagy ha jobban tetszik, az emberek «akaratán» keresztül. Nem mondom, hogy ezen a képen a sajtó egy-egy vonalat ide vagy oda nem húz, magán a kép lényegén azonban nem változtathat semmit.

Hiszen ha ez nem így volna és Zsilinszky Endrének volna igaza, hogy van akkor, hogy az ő ideálja, Németország a fejlődés oly magas fokára hágott - hiszen a sajtó ott is elzsidósodott! Nem tudok ugyan számokkal és százalékokkal előállani, de tekintve, hogy Németország lakossága jóval nagyobb, mint a miénk, zsidaja pedig jóval kevesebb, mint amennyi nekünk van, s abból, hogy Rewentlov állandóan Zeitungsjudokról és Pressjudokról beszélt és e Zeitungsjudok befolyását véres kardként emelgette a német nép feje fölé, nyugodtan fel lehet tételezni, hogy a német sajtó elzsidósodása nem sokkal maradhat a miénk mögött. Mégis egészséges kapitalizmust tudott magából kifejleszteni, (a Bleichröderek, Rotschildok, Fuldok ellenére) földjét termékennyé tette és erkölcsei megtisztultak. (Viszont igaz, hogy az ottani Zsilinszky Endrék Németország bukását és mostani elaléltságát még mindig zsidó befolyásnak tulajdonítják - Hindenburg, Ludendorff és Helferich megállapításainak ellenére.)

Gyakran mondották, a sajtó csak visszhang, amit belekiáltanak, azt adja vissza, tükör, amely azt mutatja, amit eléje tesznek. Ez talán nincs egészen így. A sajtó már meglévő gondolatokat, érzéseket és irányokat megduzzaszthat és gyorsabb üteművé teheti őket, dehogy geográfiai adottságon lényegesen változtathatna, vagy hogy a gazdasági helyzet szülte iskola, nemzetiség, társadalom és tradíció hatásaival eredményesen szembe tudna helyezkedni, nem igen valószínű.

Különösen a magyar sajtóról alig hihető ilyesmi, mert annak ellenére, hogy rengeteg újságunk van, ezek a lapok nincsenek nagyon elterjedve, a magyar nép zöme még mindig nem olvas rendszeresen újságot, a sajtó jó vagy rossz hatása tehát utol sem érheti. Különben is úton-útfélen halljuk - éppen Zsilinszky táborából - hogy a diktatúrában kicsúcsosodott zsidó destrukció nem tudta a magyar népet lábáról levenni, a kommunizmust és az azt előidéző haladó gondolkodást épp az egészséges erkölcsűnek megmaradt magyar nép törte meg: hogy lehet tehát azt állítani, hogy «a magyar sajtónak döntő része van a magyar nép erkölcsi lezüllésében!»

*

Magától értetődik, ezekkel az ellentmondásokkal nem a magyar sajtót igyekszem védelmezni, helyesebben, nem azt akarom állítani, hogy ez a sajtó hibátlan. Vannak hibái bőven, s igen jól ismerem azokat. De igazságtalannak gondolom, ha el nem követett bűnökkel terhelik, vagy ha oly erényeket és hatalmi tényezőket kötnek rá, amilyenek csak a természet és az emberek millióinak egymásrahatásából pattannak ki.

Ismétlem, Zsilinszky Endre meg fogja ezt még tanulni. Éppen ezért állítom őt szembe - mindannak ellenére, amit írt - a most dívó irányzat iskolájával, amelynek magyar ősapjául talán azt a nagyon előkelő, királyi palotában székelt fenséges urat lehetne megjelölni, aki, mikor hírül hozták neki a negyvennyolcas eseményeket, március 15-ét, Petőfit, Kossuthot, alkotmányt - megvetően intett: - Einige Judenbuben randalieren...

Külföldi típushordozójaként pedig a francia Drumont-t lehetne megtenni. Carlyle, Taine, Sorel, Michelet és még több száz történetíró után leült ő is, hogy a nagy francia forradalom okait kikutassa. Arra az eredményre jutott, hogy ezt a forradalmat zsidók csinálták, csak azért, hogy lefejezhessék Mária Antóniát, s így álljanak bosszút az anyján, Mária Terézián, aki a zsidókat Sziléziából kiűzte.