Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám
Mária parasztlány,
anyja a föld és apja az isten,
(szeretném testvéremnek mondani)
kemény és izmos, mint a tavasz,
a haja omló nyári zápor
(gyermeköröm ázni alatta)
a teste ázott, boldog, termő nyári föld,
melle hullámos ringó búzatenger
(mint én két karomnak nagy ölelése)
gőgös, mert fiatal
(mert szent gőg a fiatalság)
ajka tiszta forrás körül piros virággal
kristálykacagás csordul belőle dúsan
(jó a partján nagyon vidáman ülni)
és a szeme
dacos és büszke, mint az erdő,
alázatos, mint a rét
(amikor semmi nem volt, volt egy szem,
- mint a Mária szeme -
és ebből lett erdő, rét, föld, ég, nap, csillag,
ember, szarvas, fülemile, akarat, szeretet,
vágy, öröm és bánat)
most vidám, mint a vidámság,
boldog, mint a boldogság,
szomorú, mint a szomorúság.
Lelke, mint gyermekimádkozás,
(amikor Istennel telik meg a csend)
én szeretem.
Mária parasztlány,
de szép, de szép az élet!