Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám · / · Laczkó Géza: Baruti, a bazokok fejedelme
A délután heve már hanyatlásra hajolva támolygott a magas partokon, amikor Baruti a bazokok falvai elé ért.
Hirtelen lecsapta az evezőt, s a finom winchestert magasra emelve elsütötte. A hatalmas dörrenésre a part, a bozót, az erdő minden zugából innen és túl a folyón száz meg száz kis kíváncsi visszhang-puffogás ugrott elő.
A vakító fehér kunyhók körül lézengő tyúkok, kecskék, kutyák kodácsolva, mekegve, vonítva iramodtak, szökelltek, vágtattak szerte a sűrűség védelme alá. A fehér kunyhók fekete rajt eresztettek, mindenki a part széléhez rohant, s az ijedt és ámult bazokok, akárcsak valami fekete cölöp-palánk, úgy álltak néma sort, mozdulatlan bámészkodásban meredve alá a csolnakjában hadonászó és kiáltozó Barutira.
- Hé, emberek! Megjöttem! Mboto, gyere le! Hé, Mszalala, Indetonga, ti is!
A három fekete, mint patkányok pincegádoron, úgy rohant alá a meredek lejtőn Baruti fogadására, akinek ladikja orrával a fövenyt súrolva állapodott meg alant.
A bazokok parányi országa, fehér kunyhók és fekete emberek, szájtátva bámult le az érthetetlen eseményre. De, míg Mszalala a csolnakot vontatta szárazra, Indetonga és Mboto dárdával, íjjal harci állásba helyezkedve vették közre a puskáját már a homokon rázó Barutit.
A part tetején állók most helyet tágítottak maguk közt, s a nyílásban megjelent minden harci díszével megrakottan a békés Ngalyema, a törzs feje.
- Hé, Ngalyema - ordított rá Baruti - eredj sátradba aludni, mától kezdve én vagyok urad, s a bazokok feje.
- Baruti a bazokok feje - üvöltötte három elvtársa.
- Tedd le rögtön azt a vasbotot - szólt Ngalyema - s jer megcsókolni jobb lábam hüvelykét, s a szent disznóagyar nyaklánc középső fogát mellemen: alattvaló így tiszteli urát. Ha nem teszed, intek harcosaimnak és ők kunyhóikba mennek dárdáikért és nyilaikért.
- Add át rögtön a szent nyakláncot - kiáltott vissza Baruti. - Ha nem teszed, e vascsövön át úgy pofán köplek, hogy beledöglesz.
- Beledöglesz - üvöltötte a három lázadó.
- Ti, három áruló, rögtön idejöttök! Dárdát leteszitek! Ngalyema a bazokok feje! - telt parancsolóvá a törzsfő hangja.
- Baruti a bazokok feje - üvöltötte a három áruló.
- Nyakláncot vagy köpök - rikkantotta Baruti.
- Köpj! - vigyorgott Ngalyema. - Úgy is tudjuk, hogy anyád gyermektelen szűz leányként lett apád feleségévé!
Baruti, anyja emlékének ez ocsmány meggyalázását hallva, elvesztette türelmét, s a fegyvert vállba kapva, célzott és elsütötte.
A rettentő dörrenésre Ngalyema minden hősiességét összeszedve, gúnyosan felkacagott, aztán egyszerre csak megtántorodott, piros vérsugár buggyant a száján, s fejjel alá lebukott a meredeken.
A bazokok szétszaladtak, a puskalövés visszhangja ropogva kujtorgott széjjel az erdőn, s a három lázadó győzelmi táncot ropva rikoltozta:
- Baruti a bazokok feje!
Az új fejedelem pedig vágyakozva tapogatta meg oldalán a rumos kulacsot: jó volna egyedül lenni, s kiinni egyszerre félig... nem! egészen!... mikor egészen, ha nem ma?