Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám · / · Babits Mihály: Nagy Sándor öregkora

Babits Mihály: Nagy Sándor öregkora
4.

Hogy mért hallgattam el? Mert most jön Nagy Sándor - a macedón király - aki már öreg és féltékeny - ne gondoljátok, hogy félrebeszélek! Tegyük föl például, hogy én most meghalok, és valaki aztán életre kelt, mondjuk csak egy szóval, csak egy gondolattal - csak mintha a sötétben egy gyufát meggyújtanak. - Ha senki sem gondol rám: jól van, meghaltam, de ha már kivillant ez a gyufaszál... Például a Gaston tanul Nagy Sándorról, aztán a Zsüliett mondja, - csak mert szeret beszélni az olvasmányairól - hogy ez milyen pózos uralkodó volt: mondjuk, Thébát lerombolta, és a Pindaros költő házát megkímélte, hogy Homérost magával vitte a harcaiba, egy aranyládikában - szóval olyan «kultúrfejedelmi» gesztusok - nem olyan-e ez a halottnak, mintha a koporsófödelét emelgetnék? Vagy Aristotelesről van szó és említik, hogy Sándort ő nevelte - hogy Fülöp meghívta, ez a parvenü, a kor legnagyobb tudósát - és Gaston neveti:

- Szegény Nagy Sándorék, ezekről mindig rosszakat beszélünk!

- Törődik is már az avval! - mondom én, aminek Zsüliett persze ellene szól, mert hisz a halott csak abban él, ahogy emlegetik:

- Ha rossz emléke marad, olyan az, mint elevennek a rossz lelkiismeret.

De azért semmit sem sejtettünk, - és a Gaston tanulja: O fortunatum juvenem... «Ó boldog Akhilles, ki halálod után tetteid megéneklőjére akadtál!» - «Ez is Nagy Sándor mondása» - beszéli Zsüliett:

- Milyen dicsvágyó volt! és most ki gondol rá? iskolásfiúk, unva és muszájból, és száraz tudósok.... - és (így öntudatra jut a Sándor király sivár, sovány, síron túli élete - ennek az életnek a sivársága - most gondoljátok el - mintha valakinek gyufát gyújtanak és annál meglátja a sötétet?) - Élet ez a legdicsvágyóbb királynak?

- Mit kívánsz? aki olyan régen meghalt... - mondom én, de ő elleneszól:

- Hogy él máig a trójai faló, a kiklopsz, meg a Homéros más ilyen ötletei, a költők képzelődései, minden kis gimnazista fejiben: az élet! mikor a képzelet él tovább, a gondolat. (De a Nagy Sándorból mi maradt? név és adatok... semmi a lélekből... csak úgy emelgetik a koporsó födelét...) - És hogy a halottak is öregszenek, gyengülnek, mint az elevenek: előbb-utóbb, kinek mennyi életereje van... - És hogy milyen tragikus ez: oszlani, mint a kizáporzott felleg: annak, aki örök dicsőséget akart! egymásután veszteni el minden kapaszkodót az emberek gondolataiban! És pedig - gondoljátok el! - ahogyan ő mondta:

- Nem volt ez mindég így! Eleinte királyi élet volt ez a halál után is! Mennyi kép, szobor! mennyi gazdag emlék!... - gondoljátok el! - aki meghódította az egész világot! De a síron túli élet is csak romlandó, mint a síron inneni - egész prédikációt lehetne ebből csinálni.